Már 2019 márciusában megjelenhetett a koronavírus Spanyolországban

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

A kutatók világszerte a csatornához fordulnak, ha kíváncsiak rá, hogy hol jelenik meg a SARS-CoV-2, a mintákból ugyanis akár a tünetek megjelenése előtt is kiderülhet, ha a fertőzés felütötte a fejét az adott területen. Ezt tették Spanyolországban is, a Barcelonai Egyetem egy friss kutatásai szerint viszont a vírus már 2019 márciusában megjelent az országban – legalábbis egy ekkorról származó mintában már kimutatták a jelenlétét.

A kutatás egyelőre még külső szakértők lektorálására vár, mindenesetre ha az adatok igazolhatóak, az alapjaiban forgatja fel azt, amit eddig a koronavírusról gondoltak – becslések szerint ugyanis a SARS-CoV-2 Kínában, a fertőzés kiindulópontján is csak novemberben jelent meg, Olaszországban, az egyik legsúlyosabban érintett európai országban is legkorábban decemberben fertőződhettek meg. 

A szennyvizet számos országban használják előrejelzésre, illetve a járvány megjelenésének ellenőrzésére: egy-egy telepre milliónyi háztartásból jut el a szennyvíz, a vírus örökítőanyagának maradványaiból pedig meg lehet állapítani, hogy megjelent-e az adott területen a betegség. A módszer egyelőre nem alkalmas az átfertőzöttség mértékének megállapítására, de a kutatók abban bíznak, hogy azt már ki lehet mutatni vele, ha a járvány lecsengése után újra megjelenik a COVID-19.

A virológus kételkedik

A most megjelent, még nem lektorált tanulmány fagyasztott szennyvízminták alapján kimutatta, hogy Spanyolországban az egyik mintában 41 nappal az első hivatalosan jelentett eset előtt, 2020 január 15-én már megjelent a vírus, az azelőtti minták pedig egészen 2019 márciusáig tiszták voltak (már amennyire egy szennyvízmintától elvárhat ilyesmit az ember). Ekkor azonban ismét a vírus nyomára bukkantak: ezek szerint az országban már március 12-én megjelenhetett a vírus.

Claire Crossan virológus szerint több magyarázat is lehetséges az eredményre: az egyik nyilvánvalóan az, hogy ha nagyon csekély mértékben is, de a vírus örökítőanyaga valóban jelen volt a mintában. Crossan szerint az is elképzelhető, hogy a minta szennyezett volt, ahogyan az is, hogy valamilyen hasonló vírus maradványait mutatták ki, amely eléggé hasonlított a SARS-CoV-2-re ahhoz, hogy pozitív legyen a PCR-teszt eredménye. 

Crossan szerint érdemes fenntartásokkal kezelni az adatokat: a kutatók jelenlegi ismeretei szerint a koronavírus igencsak fertőző, márpedig március után nem emelkedett a légzőszervi megbetegedések száma Spanyolországban, sőt, 2020 januárjáig minden egyéb minta tiszta volt. A jelenlegi kutatást külső szakértők bevonásával folytatják majd, ha a szakmai lektorálás után is hitelesnek bizonyulnak az adatok, az mindenestül átírja a SARS-CoV-2 jelenleg elfogadott történetét.

Ha tetszik, amit csinálunk, ha te is fontosnak tartod, hogy magyar nyelven legyen egy okos és közérthető lap, ami nem a politikai barikádok csatazajáról tudósít, hanem a ránk váró – bátran mondjuk ki, ez az év is megmutatta, mennyire nem túlzás ez – civilizációs kihívásokkal foglalkozik, ami fel meri tenni a jövőnkkel kapcsolatos igazi kérdéseket, és meg is mutatja a modern tudomány válaszait mindezekre, nos ha ez szerinted is olyan égetően fontos, ahogy mi gondoljuk: heroikus munkát végző öt újságíróval, sok tucatnyi kutatóval és csak egy egészen kicsi kiadóval a hátunk mögött, akkor támogasd a munkánkat rendszeresen – számít a segítséged!