Gyarmati Lili jobb híján önmagát fényképezte a karanténban, remek fotósorozat lett az eredmény

Gyarmati Lili a londoni művészeti egyetemen, a University of the Arts London (UAL) posztgraduális fotószakán diplomázott Adrian Mott angol fotográfus vezetésével.
Diplomamunkája eredetileg egy testvérekről szóló portréprojekt lett volna, azonban a vírus helyzet félbeszakította a sorozatot. „A bezártság furcsán érintett, a nyüzsgő londoni élet után furcsa volt egy viszonylag ingerszegény elszigeteltségbe váltani. A külvilág vonzott és frusztrált is egyszerre. Bármikor elhagytam az otthonomat, szinte azonnal visszavágytam, amikor visszaértem, meg újra ki” – mondja a márciusban Budapestre hazaköltöző 29 éves fotóművész. –
Gyarmati Lili jobb híján egy idő után önmagát kezdte el fotózni. „Az első két hét teljes karanténja egy eléggé összemosódott időmassza volt, ebben az időben rengeteg cikket olvastam arról, hogy mennyire fontos felállítani egy rutint. Így tettem, és ezáltal a massza átalakult egy furcsán ismétlődő végtelen nappá, amelynek nem tudtam, mikor lesz vége, de úgy éreztem, ez nem is az én döntésem, kívülről vártam az erre vonatkozó utasítást. Így végül a képsorozat is egy időtlen, hömpölygő nap történetét meséli el, amelyről nem biztos, hogy órák, napok vagy hetek alatt történt. Egy vizuális napló, amely végül a PAUSE, vagyis SZÜNET címet kapta” – fogalmazott a Qubitnek a fotós.
Diplomaprojektje elmondása szerint több pozitív visszajelzést is kapott, az alább látható anyagát a New York-i International Center of Photography COVID-19 krízist feldolgozó, rövidesen bemutatandó kiállítására is beválogatták, de júliustól megtekinthető lesz az UAL online kiállítóterében is.
A szünet
„Vizuális naplóm a COVID-19 világjárvány idején, házi karanténban, Budapesten. Csomagjaim már összepakolva. Épp új albérletbe költöztünk volna Londonban. Néhány napja még azon viccelődtünk, hogy az emberek túl komolyan veszik ezt az egészet. Most a magyar kormány lezárni készül a határt. Már megvolt a repjegyem a húsvéti szünetre, de lehet az már túl késő lenne... Nem akartam elhinni, hogy tényleg ez történik. Máig sem hiszem el teljesen”.
8:30 hírolvasás, reggeli kávé

9:40 torna és a nap megtervezése

11:00 felöltözés

12:30 ebéd és kávészünet

13:10 álmodozás

14:00 légy effektív, kerüld a kísértéseket

15:45 mégis engedj a kísértéseknek

17:10 friss levegő

18:15 hívd fel a családod

20:00 ürítsd ki az elméd, készülj az estére

20:30 keress esti filmet

23.50 próbálj, de ne tudj elaludni

00:15 készülj a másnapi újrakezdésre

Gratulálok! Vége a karanténnak. Ünnepelj alkalomhoz illően.

Korábbi kapcsolódó cikkeink: