Már az ókori görögök is akadálymentesítettek egy tanulmány szerint

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

Habár nehéz csupán tárgyi leletekre hagyatkozva minden kétséget kizáróan bizonyítani a szándékot, az ókori görögök valószínűleg igyekeztek a mozgásukban akadályozottak számára is könnyen megközelíthetővé tenni a gyógyításra szolgáló szentélyeket. Ez derül ki az Antiquity című archeológiai folyóiratban néhány napja megjelent tanulmányból, amely a görög közterek és középületek építészetét elemezte a megközelíthetőség szempontjából. 

Ez az eddigi legrégebbi bizonyíték arra, hogy már több mint 2300 évvel ezelőtt is terveztek úgy épületeket, hogy azokat mindenki akadálymentesen közelíthesse meg. Debby Sneed, a Kaliforniai Állami Egyetem archeológusa szerint a rámpákat és használatukat bizonyító leletek mindvégig szem előtt voltak, csak a régészek nem fordítottak ezekre különösebb figyelmet.

A görög művészetek az idealizált embert általában izmos Adoniszként vagy gyönyörű, fiatal nőként jelenítették meg szobraikon, falfestményeiken vagy vázáikon. Ez azzal a feltételezéssel jár együtt, hogy a görög társadalomban nem volt hely a fogyatékkal élőknek, mondta Sneed a Science Magazinnak. Persze az sem segít az ókori görögök megítélésén, hogy a poliszokban az Apothetai nevű helyekre tették ki azokat az újszülött csecsemőket, akiket a vének tanácsa nem ítélt elég életrevalónak, vagy akiről a szülei lemondtak. Spárta esetében például a Taügetosz hegy volt az Apothetai, de a Plutarkhosz szövegének félrefordításából eredő közhiedelemmel ellentétben messze nem ez volt az egyetlen városállam, amely így járt el.

Számos példa van azonban ennek ellenkezőjére is: találtak már botokra vagy mankóra támaszkodó nőket és férfiakat ábrázoló vázákat és szobrokat is, sőt az Aszklépiosznak, a gyógyítás görög istenének szentelt templomokban a felépülésben reménykedők gyakran hagytak hátra agyagból készült, eltorzult végtagokat.

Sneed számos szentélybe ellátogatott, és átkutatta a nyilvános feltárási jelentéseket, hogy megtudja, figyelembe vette-e a görög építészet a fogyatékosságot. Elsősorban az i.e. 4. századra koncentrált, amikor az Aszklépiosz-szentélyek a leginkább elterjedtek voltak. Például az Athén közelében fekvő, Aszklépiosz zarándokhelyének számító Epidauroszban a főszentélyhez széles kőrámpa vezetett fel, és az épületkomplexumban összesen 11 rámpát talált. Valószínűleg azért, hogy könnyebb legyen a járni nem tudókat hordágyakon vagy más eszköz segítségével a templomba vinni.

Nem mindenki találta Sneed érveit meggyőzőnek. Katja Sporn, az athéni Német Archeológiai Intézet vezetője, aki tanulmányt írt a görög világ szentélyeiben található rámpákról, megjegyezte, hogy a feljárók főleg a Peloponnészoszi-félszigeten találhatók, és lehet, hogy csupán egy rövid életű építészeti hóbortot takarnak. Mások – például Jane Draycott, a Glasgow-i Egyetem történésze – viszont úgy vélték, Sneed tanulmánya elég meggyőző: ahol a rámpák előfordulnak, azok a helyek többnyire a fogyatékkal élők igényeit elégítették ki, miért is ne lehetne, hogy ez kifejezetten nekik szólna?

Magyarországon nincs még egy olyan újság, mint a Qubit. De ahhoz, hogy továbbra is lehessen, arra kérjük kedves olvasóinkat, hogy támogassátok erőfeszítéseinket egyszeri vagy rendszeres adománnyal, és járuljatok hozzá, hogy a Qubit még alaposabb, még hitelesebb, még tudományosabb tudjon lenni.
Támogasd a Qubit munkáját – nekünk minden segítség számít!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: