Itt az első kép a Naphoz hasonló csillagról és bolygóiról

2020.07.22. · tudomány

Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) Nagyon Nagy Távcsöve (VLT) elkészítette minden idők első felvételét egy, a Földtől 300 fényévre található és a Naphoz hasonló csillagról, valamint két óriás exobolygójáról – jelentették be pénteken a felfedezést végző csillagászok az obszervatórium honlapján.

A kutatást vezető Alexander Bohn, a hollandiai Leideni Egyetem PhD-hallgatója szerint a felfedezés betekintést nyújt a Naprendszerhez nagyon hasonló környezetbe, amely fejlődésének sokkal korábbi stádiumában van.

Bár a csillagászoknak a Tejútrendszerben több ezer bolygót sikerült már közvetett módon kimutatniuk, csupán néhány exobolygó látható közvetlenül. Az ugyanazon csillag körül keringő két vagy több exobolygóról készített felvételek még ritkábbak. Eddig csupán két hasonló rendszert figyeltek meg, és mindkettő csillaga merőben eltér a Naptól. Az ESO VLT távcsövének új képe az első közvetlen felvétel egy olyan rendszerről, amelyben egy Naphoz hasonló csillag körül több exobolygó kering.

A két bolygó az új képen két ragyogó fénypontként látszik távol a csillagától, amely a kép bal felső sarkában helyezkedik el. A kutatócsoport különböző időpontokban készített több képet, így el tudta különíteni a bolygókat a háttércsillagoktól.

Az első portré a Naphoz hasonló TYC 8998-760-1 csillagról és két bolygójáról
photo_camera Az első portré a Naphoz hasonló TYC 8998-760-1 csillagról és két bolygójáról Fotó: ESO/Bohn et al.

A két gázóriás 160-szor, illetve 320-szor távolabb kering a csillagától, mint a Föld a Naptól. A bolygók így sokkal messzebb vannak a csillagtól, mint a szintén gázóriás Jupiter vagy Szaturnusz, amelyek csupán a Nap–Föld távolság 5- és 10-szeresére keringenek a Nap körül. A kutatócsoport szerint a két exobolygó tömege sokkal nagyobb, mint Naprendszerünk bolygóié, a belső bolygó tömege 14-szerese, a külsőé pedig 6-szorosa a Jupiter tömegének.

Bohn és munkatársai akkor készítették a képet, amikor a Naphoz hasonló fiatalabb csillagok körül kerestek fiatal óriásbolygókat. A TYC 8998-760-1 jelű csillag csupán 17 millió éves, és a déli égbolt Musca (Légy) csillagképében látszik.

A felvételek az ESO chilei Atacama-sivatagban lévő VLT távcsövének nagy teljesítményű SPHERE műszerének köszönhetők. A SPHERE a koronográfnak nevezett eszközzel takarja ki a csillag fényét, amelynek köszönhetően láthatóvá válnak a halványabb bolygók. Míg az idősebb bolygók, mint amilyenek a Naprendszerben is vannak, túl hidegek ahhoz, hogy ezzel a technikával megtaláljuk őket, a fiatalabb bolygók melegebbek, így jobban fénylenek infravörös tartományban. A kutatók több képet készítettek az elmúlt évben, és korábbi, 2017-es és azt követően kapott adatokat is felhasználtak, így megerősíthették, hogy a két bolygó a rendszer része.

A további megfigyelések, köztük az ESO készülőben lévő Rendkívül Nagy Távcsöve (Extremely Large Telescope, ELT) segíthetnek megvizsgálni, hogy a bolygók a jelenlegi, a csillagtól távoli helyükön alakultak ki, vagy máshonnan vándoroltak oda. Az ESO ELT távcsöve segíthet majd elemezni ugyanazon rendszer két fiatal bolygójának kölcsönhatásait is.

(Via ESO)

Korábbi kapcsolódó cikkeink:

link Forrás
link Forrás
link Forrás