Bizonyította a meditáció stresszcsökkentő hatását az ELTE kutatóinak nagyszabású vizsgálata

2020.07.31. · tudomány

A meditáció hatékonyan csökkenti a stresszt, pontosabban a kortizol nevű stresszhormon szintjét a vérben és a nyálban, főleg szomatikus betegségekben szenvedők és stresszes élethelyzetben lévők esetén – bizonyították metaanalízissel az ELTE Pszichológiai és Pedagógiai Karának kutatói június végén megjelent tanulmányukban.

Az ELTE PPK Kognitív Fejlődés és Oktatás Kutatócsoport vizsgálatainak középpontjában az önszabályozási készségek, illetve ezek gyerekkori fejlődése és fejlesztésének lehetőségei állnak. „Egy korábbi átfogó metaanalízis keretében azt találtuk, hogy a gyerekek önszabályozásának fejlesztésére a mindfulness alapú programok bizonyulnak a leghatékonyabbnak” – mondta a Qubitnek Garai-Takács Zsófia, a kutatócsoport vezetője. Az előzménykutatások közé tartozik továbbá az a doktori munka is, amely igazolta, hogy a meditációs programok jelentősen csökkentik a gyerekkori impulzív és hiperaktív tüneteket.

Az egyik kérdés, ami a fenti eredmények alapján a kutatókban felmerült, hogy vajon miért fejleszti a meditáció az önszabályozást: az egyik lehetőség, hogy a stressz csökkentése által éri el az egyén hatékonyabb önszabályozó viselkedését. A kutatócsoport emiatt kezdte el vizsgálni a meditációt tartalmazó intervenciók hatását a felnőttek stressz-szintjére és -kezelésére.

Nagy munka, de megéri

A Health Psychology Review folyóiratban publikált metaanalízisbe kizárólag olyan kutatásokat vontak be, amelyek a meditációt (a leggyakrabban mindfulness, azaz a tudatos jelenlét alapú meditációt) fő komponensként tartalmazó programokat vizsgáltak. A meditációs programok ugyanis többnyire eléggé összetettek, gyakran egészítik ki őket más – adott esetben stresszcsökkentésre is alkalmas – elemekkel, például a stressz fiziológiájáról szóló pszichoedukációval. Ahhoz, hogy kifejezetten a meditáció stressz-szintre gyakorolt hatására tudjanak fókuszálni, a kutatóknak ki kellett zárniuk azokat a pszichológiai intervenciós programokat, ahol túl nagy hangsúly volt a nem-meditációs elemeken.

A tanulmány szerzői, Koncz Ádám doktorandusz, illetve témavezetői, Garai-Takács Zsófia és Demetrovics Zsolt a bevonási kritériumok tisztázásakor azért döntöttek a kortizolszintre gyakorolt hatás vizsgálata mellett, mert ez a stressz-szint egyik fontos biomarkere, ezáltal objektív szempontot kínál az összehasonlításra, míg például az önbevallásos vizsgálatoknál szerepet játszhat a placebóhatás is. A mellékvesekéreg által termelt, glükokortikoidnak is nevezett hormon arra szolgál, hogy a szervezet alkalmazkodjon a stresszhelyzetekhez.

A kutatók már a szakirodalom átnézése után – több ezer tanulmányról van szó – úgy határoztak, hogy a különböző kortizolmintákat külön kezelik, azaz másként kódolják az adott eredményt, amikor a kortizolmintákat a vérben, a vizeletben, a nyálban, illetve a hajban vizsgálják. A vérben ugyanis a kortizol egy része fehérjéhez kötötten, a másik része pedig szabad és aktív formában van jelen, és az aktív kortizol kerül át később diffúzióval a nyálba, a vizeletbe és a hajba. A kritériumaiknak megfelelő angol nyelvű tanulmányok közül csak kettő akadt, amely a hajban fellelhető kortizol mennyiségét vizsgálta, a vizeletmintákkal pedig csak egy munka foglalkozott, a többi bevont kutatás a nyálban és a vérben található kortizollal foglalkozott.

A metaanalízis hatalmas munka: az összes lehetséges változót le kell kódolni – ebben az esetben például a program hosszától kezdve a kortizolszint mérési körülményeiig –, sokszor a bevont tanulmányokat készítő kutatókkal is kapcsolatba lépve. Garai-Takács szerint mégis nagyon megéri, mert így minden olyan eredményt összevonhatnak, ami jelenleg elérhető a szakirodalomban, és az ilyen vizsgálatoknak szokott hatásuk lenni a döntéshozatalra is, mivel a legerősebb tudományos bizonyítékot szolgáltatják.

A szomatikus betegeknél és a stresszes élethelyzetekben segít

A metaanalízisbe végül minden olyan randomizált kontrollcsoportos vizsgálatot bevontak, ahol egy meditációs intervenció hatását vizsgálták a résztvevők kortizolszintjére. Így 34 tanulmány összesen 1810 fős mintája alapján jutottak a most közölt eredményre. A bevont vizsgálatok a világ különböző pontjain készültek, az amerikai és európai kísérletek mellett például indiai, illetve thaiföldi kutatási eredmények is szerepelnek a metaanalízisben. A kutatások közül kettő vizsgált gyerekeket.

Az összes változó lekódolása után a cikkstatisztikák alapján kiszámolták, mekkora különbség adódott a kontrollcsoport és a meditációs csoport kortizolszintje között – ezt hívják hatásnagyságnak. Ezt az különbséget a kutatások mindenféle mintán, egészséges személyek körében és különböző rizikócsoportok esetében is vizsgálták. Utóbbiak közül stresszes élethelyzetet átélő (például dohányzásról éppen leszokó, ráktúlélő), mentális problémákkal küzdő, illetve olyan szomatikus betegségekben szenvedő csoportok kerültek be az elemzésbe, amelyeknél a betegség befolyásolhatja a kortizolszintet (ilyen például a kettes típusú cukorbetegség).

Ezen a ponton mutatkozott meg, hogy az egészséges mintáknál és a rizikócsoportoknál más hatást értek el a meditációs programok. A vizsgálatba olyan szomatikus (azaz testi) és mentális problémákat vontak be, amelyek növelik a magas kortizolszint kockázatát, tehát rizikófaktorok. A mentális problémák közé tartoznak például a szorongásos zavarok, mint a poszttraumás stressz-szindróma, valamint a depresszió, míg a szomatikus betegségek közül például a cukorbetegeket és rákban szenvedőket vizsgáló kutatások kerültek be a metaanalízisbe.

A kutatók azt a logikus eredményt várták, hogy a rizikócsoportok esetében nagyobb lesz a meditációs programok hatásnagysága, és így is lett. „Nekik nagyobb szükségük van a stresszcsökkentő tevékenységekre, és látványosabban jobban is lesznek. Az intervenciós kutatásoknál, tehát amikor különböző programok hatékonyságát vizsgáljuk, fontos figyelembe venni, hogy nemcsak az adott módszer működése kérdéses, hanem az is, hogy kinél hogyan működik” – mondta Garai-Takács.

A metaanalízisbe bevont vérmintás vizsgálatok esetében azt találták, hogy mentális problémákkal küzdők esetében nem volt hatása a meditációnak a kortizolszintre, míg szomatikus betegségekben szenvedőknél szignifikáns hatást állapítottak meg. A nyálmintás kutatásoknál viszont sem a mentális, sem a szomatikus betegségeknél nem jött elő az összefüggés, a stresszes élethelyzettel küzdőknél viszont igen. Fontos megjegyezni, hogy ezek pusztán előzetes eredmények, ugyanis a résztvevők ilyen csoportjaira lebontva kategóriánként csak pár cikk állt rendelkezésre.

A magyar kutatás tehát nem talált bizonyítékot arra, hogy a mentális betegségekek esetében jelentős stresszhormon-csökkentő hatásuk lenne a meditációs intervenciós programoknak, ami némileg szembemegy egy korábbi metaanalízis eredményével, miszerint a mindfulness meditáció jelentősen csökkenti a depresszió és a szorongás tüneteit. Teoretikus magyarázat lehet erre, hogy a mentális betegek más terápiában is részesülnek, és emiatt kevésbé átütő náluk egy járulékos meditációs program hatása. Ez az eredmény azonban összesen három-három tanulmányon alapszik, úgyhogy további kutatásokra van szükség az egyértelmű konklúzió levonásához

Az eredmények alapján ugyanakkor a meditációs intervenciók hatékony stresszcsökkentők lehetnek a szomatikus betegségekkel küzdők és a stresszes élethelyzetben lévők számára. Mivel a vizsgált rizikócsoportok igen heterogén halmazt alkotnak, további kutatásokkal kell pontosítani az eredményeket.

Mindfulness a gyerekstressz ellen

Felmerül a kérdés, mennyre elfogadott a pszichológiában kutatni ezeket az új, ezotéria felé hajló irányzatokat. A ma egyre népszerűbb mindfulnesst is bőven érték tudományos és nem tudományos kritikák (amelyeket az Index foglalt össze két évvel ezelőtti cikkében). Garai-Takács szerint a tudományos vizsgálódást nem a tárgya, hanem a módszere határozza meg, éppen ezért próbálják szisztematikusan és lehetőleg minél objektívebben megközelíteni a témát, figyelembe véve az emberi gondolkodás lehetséges torzításait is. „Ha ez így történik, akkor tudományos vizsgálatról van szó még akkor is, ha az a legvadabb ezoterikus módszert teszteli. A mindfulness meditáció pozitív hatásait egyébként igen nagy szakirodalom bizonyítja.”

A kutatócsoport a meditációra mint kognitív gyakorlatra gondol, amelynek során az egyén a jelen pillanatra irányítja a figyelmét a légzése vagy az őt körülvevő hangok segítségével. Több kísérletet végeztek és végeznek a mindfulness meditáció alkalmazhatóságáról óvodásokkal és általános iskolásokkal, és az ő esetükben is vizsgálják az összefüggéseket a kortizolszinttel. Koncz Ádám talált bizonyítékot rá, hogy az iskolakezdés előtt álló óvodás kisfiúknál egy rövid, augusztusban levezetett mindfulness program is segített csökkenteni a kortizolszint növekedését. Szeptembertől kilencedikes középiskolásoknál vizsgálja majd egy online mindfulness program hatékonyságát, amihez érdeklődő középiskolákat keres.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás