Óceánt rejt magában a Ceres, és még élet is kialakulhatott rajta
A Mars és a Jupiter között elhelyezkedő aszteroidaöv legnagyobb égitestje, a Ceres törpebolygó már eddig is a csillagászat iránt érdeklődők egyik kedvence volt a felszínén található rejtélyes fényes foltok miatt, de a NASA most még izgalmasabb hírekkel szolgált róla. A törpebolygó felderítésére küldött Dawn űrszonda adatai szerint a Ceres rideg külseje geológiailag aktív belsőt rejt, jégvulkánokkal és bőséges tengervízzel.
A 2007-től 2018-ig szolgált Dawn legutolsó, egy éven át gyűjtött adatait sikerült most kielemeznie a NASA kutatóinak, akik arra jutottak, hogy sós víz szivárog a felszín felé, valamint hogy a dombjait és hegyeit egy aszteroida-becsapódás alakította ki – méghozzá a jégtakaró felolvadásával és újrafagyásával, körülbelül 20 millió éve.
Az Occator nevű, több mint 90 kilométer átmérőjű becsapódási kráter, amelyen belül a Ceres nagy fényes foltjai is találhatók, az új kutatás szerint mindössze 1,2 millió évvel ezelőtt kezdett el feltöltődni a föld alól felszivárgó hideg sós vízzel. A kráter egyik belső régiójában a Dawn arra utaló nyomokat is talált, hogy a jégvulkánok az elmúlt néhány évtizedben lövellhették ki a környéken észlelt sós vizet.
„Erős bizonyítékot találtunk arra, hogy a Ceres jelenleg is geológialag aktív, vagy legalábbis néhány éve még az volt. És a jelek arra mutatnak, hogy ez állandó lehet” – mondta a National Geographicnek a Dawn vezető kutatója, Carol Raymond.
Mivel a törpebolygón egy ponton megvolt az élet kialakulásához szükséges összes összetevő (víz, energia, kémiai feltételek), az aszterodia-becsapódással járó hővel együtt már esélyes, hogy a Ceres egykor élhető volt, és az is elképzelhető, hogy ki is alakult valamilyen életforma – ha csak rövid időre is.
A Nature csoport különböző folyóirataiban, hét tanulmányban kifejtett eredmények megoldást nyújtottak a fényes foltok legnagyobb rejtélyére is. A Dawn 2015 és 2018 között keringett a Ceres körül, és a kutatók korán rájöttek, hogy a fényt a kráterben található só veri vissza, ami a felszín alól felszivárgó sósvízből ered. A sósvíz eredete viszont csak most derült ki: a becsapódással járó hőhatások felmelegítették a felszínt, és egy bugyogó sósvizes habfürdővé változtatta a környéket. Nagyjából ötmillió év kellett, hogy ez a hő elszálljon, az így szépen lassan visszafagyó óceánok pedig kialakították a domborzatot.
A NASA kutatói azt is megállapították, hogy a kráter belsejének felszíne alatti réteg sokkal kisebb sűrűségű, mint bárhol máshol a Ceresen. A vizsgálatok alapján úgy tűnik, két hatalmas, ellipszoid alakú sósvízmedence húzódik a kráter alatt: a nagyobb közel 420, a kisebb közel 200 kilométer széles, és 20–40 kilométere található a felszín alatt – ezek valószínűleg egy néhai globális óceán maradványai. Mivel az oldott sók képesek a fagypont alatt is folyékony halmazállapotban tartani a vizet, a Ceresen akár a -30 Celsius-fokot is elérte a sós víz hőmérséklete.
Ilyen fagyban azonban már a folyékony vizet is nehéz folyékonynak nevezni: a tanulmányok szerzői szerint az egész olyan, mint egy nagy mocsár, teli ásványi anyagokkal. A Dawn projekt kutatói az eredmények közzététele után előterjesztették a NASA-nál, hogy mintagyűjtő küldetés induljon a Ceresre, ez azonban legkorábban 2031-ben valósulhat meg – a misszió során száz grammnyi mintát vételeznének a kráter fenekét borító anyagból.
