Az ELTE etológusai bizonyították, hogy a macskák is utánozzák az embereket
Az etológiában jól ismert a Tedd azt, amit én! (Do as I Do, DAID) metódus, amely az állatok utánzásos tanulását vizsgálja. Az eleinte csak emberszabású főemlősök ezirányú képességeinek felmérésére hivatott módszert a 2000-es évek közepén az ELTE Etológia tanszékén alkalmazták elsőként kutyákon is.
A DAID lényege, hogy a kísérletbe bevont állatokat, elsősorban kutyákat jutalomfalatokkal kondicionálják arra, hogy felszólításra utánozzák az ember egyszerű tevékenységeit. A kutyák idővel általánosítják a felszólítást, és már jutalom nélkül is képesek lemásolni egyes mozdulatsorokat, gyakran komplexebb viselkedési formákat is, olyanokat is, amelyeket korábban sohasem csináltak.
Az ELTE etológusai az Animal Cognition folyóiratban megjelent cikkükben most azzal álltak elő, hogy a kutyákétól (Canis familiaris) jelentősen eltérő domesztikációjú, kevésbé szociális házi macska (Felis catus) egyedei is képesek lehetnek az utánzáson alapuló tanulásra.
Claudia Fugazza, az ELTE etológusa a Japánban élő kutyakiképző Higaki Fumi segítségével a 11 éves Ebisu nevű nősténymacskával demonstrálta, hogy a macskák sem kutyábbak az ebeknél. Az alábbi videóban bemutatott képességek univerzalitása persze ezzel még nem bizonyított, ugyanakkor több, mint valószínű, hogy nem Ebisu a kivételes zseni, hanem házi macskákra jellemző általános tulajdonságról van szó.
A tanulmány társszerzője, az ELTE etológia tanszékét vezető Miklósi Ádám az eredményeikről beszámoló Science-nek elmondta, hogy a kutatásuk azért is úttörő, mert eddig nem vetettek be ilyen módszert az etológusok által kevéssé ismert macskák viselkedésének vizsgálata során.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
A házi macskák ősei követték a telepeseket Európába, és saját magukat háziasították
Lengyel barlangokban találtak rá a közel-keleti vadmacskák 4-6 ezer éves csontjaira, amelyek alapján megállapították, hogy a macskákat nem kellett megszelídíteni, elég volt nekik, hogy a mezőgazdaság megjelenésével elszaporodtak az irtani való rágcsálók. Újkőkorszaki win-win.
A macskák képesek hallgatni a nevükre, csak nem igazán akarnak
A házi macskák szociális evolúciója viszont még mindig folyamatban van, úgyhogy a világ felkészülhet az engedelmeskedő macskákra.
A macskák többet értenek az emberi tekintetből, mint gondolnánk
Az ELTE etológusai legújabb kutatásukban arra jutottak, hogy az ember-állat interakció az alapvetően nem társas fajként számontartott macskáknál is működik.
Tényleg okosabb a kutya, mint a macska?
A tudományos bulvársajtó legnagyobb örömére amerikai kutatók pár napja közölték a kutya-macska elmebajnokság eredményét: a két faj agysejtjeinek számbeli eltérése alapján a kutya kétszer okosabb, mint a macska. Az etológusok szerint azonban a neuronok száma csak az egyik feltétele az intelligenciának.