Kínában már annyira utaznának, hogy felépítettek egy japán városrészt, amit egyből megrohamoztak a turisták

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

A koronavírus-járvány miatt nagyjából az egész világon korlátozták a szabad mozgást, így sokak számára idén elmaradtak a külföldi utazások. Ennek orvoslására születtek már kreatív megoldások, elég csak a tajvani repülőgépre gondolni, amelynek utasai három órán keresztül ülhettek az egy helyben álló Airbus 330-on, hogy „alternatív utazási élményben” részesüljenek.

Most egy kínai ingatlanfejlesztő őrületéről számolt be a South China Morning Post (SCMP): a Kuangtung tartománybeli Fosan városában egy 100 méter hosszú útszakaszt alakítottak át úgy, hogy Japán kedvelt turistaközpontjaira emlékeztessen. Az Ichiban Streetnek elnevezett utcán a japán feliratok, lámpások és japáncseresznyék elhelyezése mellett még a közlekedési lámpákat, az utcanévtáblákat és a jelzőtáblákat is a Japánban használt formájukba öntötték.

Bár a járvány miatt a határokon belül ragadt kínai wannabe turisták fájdalmát csökkenteni kívánó utca még meg sem nyitott hivatalosan, a látványos átépítésnek hamar híre ment a közösségi médiában (leginkább a TikTok hazai verzióján, a Douyinon terjedtek a felvételek), így a környékbeliek egyből megrohamozták a helyszínt. „Tavaly voltam Japánban. Most, hogy ezen az utcán sétálok, olyan, mintha újra ott lennék” – mondta egy Kantonból érkező huszonéves férfi az SCMP-nek.

A népszerű manga- és animesorozatok (Sailor Moon, InuYasha) karaktereivel díszített utca a két ország kapcsolatáról is sokat elárul. „A kínai fiatalok nagy része odavan a japán kultúráért és dizájnért, ráadásul a Kína és a Nyugat közötti feszültséghez képest értékelni tudjuk a Kína és Japán közötti barátságot” – mondta a lapnak egy kantoni építész.

Persze nem csak néhány ügyesen célzott díszítésről van szó, üzleti szempontból is megéri egy kis külföldet csempészni a belföldi turizmusba. Az SCMP-nek nyilatkozó kávézótulajdonos félmillió jüant (22,6 millió forintot) fektetett a Flower Farmer nevű hely nyitásába az utcán, amelynek az összes üzlethelyiségét sikerült kiadni két hónap alatt. A pénzügyekbe ugyanakkor bele kell kalkulálni a jogdíjakat is, ugyanis az utcáról készült fotók megjelenésével egyből jelentkeztek a táblákon feltűnő márkák és karakterek tulajdonosai, a szerzői jogokról szóló papírokat lobogtatva.

Fotó: Instagram / SCMP

A japánok mindenesetre nem lehetnek maradéktalanul elégedettek, legalábbis a Twitteren terjedő fotókra számos olyan komment érkezett, amely a hibákra hívja fel a figyelmet: a kiállított japán taxiban például baloldalt van a vezetőülés, miközben Kínával ellentétben Japánban jobboldalt ülnek a sofőrök. Mások azt emelték ki, hogy a földet beterítő szemét láttán egyértelmű, hogy Japán helyett Kínában készültek a fotók, míg egy japán utazóblogger „lélektelen üres buroknak” nevezte a fosani utcát.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: