A majmok viccelődése az emberi humor evolúciós előfutára

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

A pszichológiai szakirodalom és persze a szülők szerint az embercsecsemők már a beszéd elsajátítása előtt képesek a tréfára. A grimaszolás, a bújócskaszerű kukucska-játékok mellett a becsapás határait súroló ugratás, heccelődés is a kommunikációs arzenál része már akár az első életév betöltése előtt is.

Amerikai kutatók a szülői tapasztalatot megerősítő pszichológiai evidencia evolúciós gyökereit keresve egészen a főemlősökig (Primates) jutottak. Az eredményeiket összefoglaló, a Biology Letters folyóiratban megjelent tanulmány szerint az ugratás (angolul: teasing) szinte valamennyi majomfajnál része a viselkedésrepertoárnak. 

A Kaliforniai Egyetem (Los Angeles) három antropológusa az elmúlt közel száz év etológiai szakirodalmában leírtak és saját megfigyeléseik alapján állítják, hogy az emberi humor egyik aspektusa már a főemlősökhöz sorolt cerkófmajmoknál, makákóknál, páviánoknál, valamint az emberszabású (Hominoidea) gorilláknál és csimpánzoknál is megfigyelhető. A heccelődésnek is nevezhető tréfás ugratás az összes fajnál a társas érintkezés szerves része. 

A hecc mint kötelék

Johanna Eckert, Sasha L. Winkler és Erica A. Cartmill a szóban forgó tanulmányban tisztázza, hogy az emberek között a világ minden táján a társas interakciók közé tartozik az ugratás: skálája a hecceléstől a szívatáson át a kötözködő zaklatásig viszonylag széles. Definíciója szerint az ugratás 

az agresszív és a játékos elemek olyan keveréke, amely többféle módon is befolyásolhatja a heccelő és a heccelt kapcsolatát. 

Amennyiben az agresszió dominál, az ugratás ellenséges kötekedéssé, sőt zaklatássá fajulhat, így a kapcsolatban súlyos károkat okozhat, tartósan károsíthatja azt. Ha viszont az ugratás játékos és humoros, kölcsönösen élvezhető interakció lehet a kipécézett számára is, és mindez komoly elkötelezettséget alakíthat ki a résztvevők között. Ennek megfelelően az ugratásnak szerepe lehet a magasabb státusz megszerzésétől a társadalmi normák érvényesítésén át a konfliktusok megoldásáig, illetve az interperszonális kapcsolatok erősítéséig. 

Eckert, Winkler és Cartmill szerint pszichológiai szempontból a játékos ugratás, vagyis a spektrum nem agresszív végén elhelyezkedő viselkedés két okból is különösen érdekes. Egyrészt a nyilvánvalóan agresszív kötekedéssel ellentétben a játékos ugratás mindig kétértelmű: a heccelő és a heccelt részéről is feltételezi az empátiakutatásokban gondolatolvasásnak (mind-reading) nevezett képességet. Ahhoz, hogy a játékos kötekedést az elköteleződést erősítőnek (szakszóval: affiliatívnak), ne pedig agresszívnak lehessen értelmezni, az ugratónak bizonyos mértékben meg kell értenie a célszemély viselkedését, és meg kell jósolnia a várható reakcióit is. A befogadónak hasonlóan pontos következtetéseket kell levonnia, pontosan értelmeznie kell az őt ugrató szándékát úgy, hogy eközben figyelmen kívül hagyja a sértőnek tetsző elemeket. A kutatók emlékeztetnek arra, hogy ennek alapján a játékos ugratás olyan kognitívan összetett viselkedési forma, amit általában csak az idősebb embergyermekek és a serdülők tekintenek potenciálisan pozitív társadalmi interakciónak. 

A játékos ugratás másik fontos aspektusa – ha jól sül el – a kölcsönös mulatság. A kutatók szerint a heccelés közös humorforrásként bizonyítottan erősíti a csoporton belüli kötelékeket, így kihat a magasabb társadalmi-kognitív képességekre, és nem mellesleg releváns a humor evolúciós eredetének és funkcióinak megértésében.

Majomparádé

Az antropológusok fogságban tartott orangutánok kommunikációját tanulmányozva figyeltek fel egy embercsecsemőknél is leírt viselkedésre: az egyik egyed egy tárgyat nyújt társának, majd amikor a másik elvenné azt, hirtelen elrántja előle. Az átvert orangután azonban furcsa mód nem haragszik meg, és nem is bosszankodik, csak leejti a tárgyért nyújtott karját. Ráadásul, az orangutánok (gorillák, cerkófok, makákók és csimpánzok) ezt a furcsa átvágócskát újra és újra megismétlik, néha megcserélve a szerepeket. A kutatók az interakcióban alkalmazott gesztusok alapján úgy értelmezték a jelenséget, hogy az orangutánok  (gorillák, cerkófok, makákók és csimpánzok) kölcsönösen élvezik, hogy ugrathatják egymást. 

A főemlősök a fejlődéslélektanban provokatív nem megfelelőségnek nevezett heccelődésre is képesek. Az emberszülők ilyesmit tapasztalnak, amikor az amúgy szófogadó gyermek a kérés ellenére egyszer csak nem a lábára húzza fel a cipőjét, hanem a fejére teszi a lábbelit, és még vigyorog is hozzá. A jelelésre vagy a számítógép billentyűzetén, illetve érintőképernyőjén keresztül kommunikálni megtanított gorillák és csimpánzok gyakran szórakoznak azzal, hogy az emberek kérdésére direkt téves válaszokat adnak, holott mindenki előtt nyilvánvaló, hogy tudják a helyes megfejtést.  

Bonobók játék közbenFotó: Cyril Ruoso/Biosphoto via AFP

A zavaró magatartás a harmadik ugratástípus, amelyre a főemlősök is képesek. A kutatók szerint a célszemély tevékenységének megzavarására irányuló viselkedés legtöbbször valamifajta meglepetésszerű akció, valami nem a szituációhoz igazodó gesztus, ami lehet ijesztgetés vagy bohóckodás is. A kutatók szerint a még nem beszélő embergyerekek hasonlóan incselkednek szüleikkel, amikor váratlan cselekedeteket hajtanak végre – ezzel nyilvánvalóan szándékosan sértik a befogadó elvárásait, de közös humoros élményt teremtenek. Vagyis ha egy makákókölyök ugrik egy szaltót, a csimpánzkölyök pedig fejre áll, mialatt a szüleik a napi betevőt gyűjtik éppen, az vicc! 

Eckert, Winkler és Cartmill szerint a főemlősöknél megfigyelt háromféle heccelési verzió alapján szinte bizonyos, hogy az ugratási viselkedéskomplex filogenetikailag ősi jelenség. Tulajdonképpen az emberi humorizálás és viccelődés evolúciós előfutára.  

A kutatók szerint az összetettebb viccek és szójátékok képzéséhez szükséges kognitív kapacitás feltehetően nincs meg a majmokban, a humor iránti preferenciájuk mértéke ugyanakkor biztosan összevethető az emberekével.

Korábbi kapcsolódó cikkeink: