A madarak éneke folyamatosan változik egész életükben
Az egyedi madárének szintaktikai felépítése nem állandó, a kor előrehaladtával egyre hosszabb, ismétlődő hangsorozatok találhatók benne. A madárdal szekvenciális szerveződése képes az egyéni jellemzők kódolására, így egyedi jelként használható a társas interakciókban is – olvasható az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciós Ökológiai Csoportjának és az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék Viselkedésökológiai Csoportjának kutatói által jegyzett, a neves Behavioral Ecology folyóiratban megjelent új tanulmányban.
Ismert, hogy az énekesmadár hímek énekükkel jelzik területük határát, ezzel üzennek a többi hímnek, de a tojóknak is, hogy itt a párválasztás lehetősége. Az ének fontos információkat tartalmazhat az egyedek fizikai kondíciójáról, egészségi állapotáról, sőt korábban szerzett tapasztalataikról. Ezért a madárének kiváló kutatási modellje az állati kommunikációnak, mivel viszonylag könnyű rögzíteni és számítógéppel feldolgozni.
A kutatók azt vizsgálták, hogy az állati kommunikáció egyedfejlődése milyen összefüggésben áll a tanulási folyamatokkal, a környezethez való alkalmazkodással, illetve a párválasztással. Zsebők Sándor, az Ökológiai és Botanikai Intézet munkatársa, a tanulmány első szerzője szerint az emberhez hasonlóan számos állat kommunikál olyan hangsorozatokkal, amelyben a hangelemek sorrendje nem véletlenszerű, azonban ennek a sorrendiségnek a változatosságáról és funkciójáról az emberi nyelvvel ellentétben kevés ismeret áll rendelkezésre.
A magyar kutatók az örvös légykapót (Ficedula albicollis), illetve annak énekét hálózatelemzési módszerekkel tanulmányozták a kutatók.
A hálózati mérőszámok változatosságát három időablakban (napon belül, napok között és évek között) vizsgálták, ismételt hangfelvételek alapján, majd meghatározták azok kapcsolatát olyan egyedi tulajdonságokkal, mint a hímek kora, kondíciója, a költőhelyre érkezés ideje, párosodási sikere és túlélése. Az adatokat a kutatók a Pilis–Visegrádi-hegységben gyűjtötték, összesen mintegy 200 éneklő hím egyedtől.
Zsebők és munkatársai azt találták, hogy az éneken belül a kis hangelemek sorrendisége nem véletlenszerű, hanem hosszabb, ismétlődő szekvenciákat lehet fedezni benne. A hangelemek egymásutániságát az elemek akusztikus tulajdonságai is befolyásolják, azaz a madarak úgy próbálnak énekelni, hogy lehetőleg az egymás utáni kis hangelemek hangmagassága minél jobban különbözzön egymástól. Az így felépülő énekeket feltehetően nehezebb produkálni, mint az egy hangmagasságon kiadott hangelemeket, így a hímek tulajdonképpen saját képességeiket reklámozzák a fajtársak számára. Ezt támasztja alá az is, hogy néhány hálózati mérőszám egyedek közötti változatossága nagyobb volt, mint az egyeden belüli változatosság, ami arra enged következtetni, hogy a sorrendiség potenciálisan egyedi tulajdonságokat kódolhat.
A magyar kutatók azt is kimutatták, hogy az idős hímek a fiatalokhoz képest rendezettebben énekelnek: hosszabb, ismétlődő szekvenciákat hallatnak, melyekben egyedi hangelemeket használnak. Ennek a hátterében valószínűleg hosszú tanulási folyamat áll.
Habár Zsebőknek és munkatársainak közvetlenül nem sikerült bizonyítaniuk a sorrendiség és a párválasztás közötti kapcsolatot, feltételezésük szerint a fajtársaknak mind a territórium megtartásában, mind a párválasztásban előnyös lehet az énekben szereplő szekvenciális szerveződésre is figyelni. Az idősebb hímek ugyanis tapasztaltabbak lehetnek nemcsak az éneklésben, hanem a hímek közötti küzdelemben is, így kevésbé érdemes velük a területért versengeni. Továbbá az idősebb hímek feltehetően már több tapasztalatot gyűjtöttek a ragadozók elkerülésével és a megfelelő odú kiválasztásával kapcsolatban, ami fontos szempont lehet a tojók számára párválasztáskor.
Korábbi kapcsolódó cikkeink: