Kezdjük érteni, hogy miért nem érez ízeket és szagokat egy koronavírusos beteg

A koronavírus-fertőzésen átesettek csaknem 80 százaléka átéli a betegség egyik igen kellemetlen mellékhatását: a szaglás és az ízlelés képességének elvesztését. A szaglás eltűnése annyira gyakori kísérőjelenség, hogy egyes kutatók a diagnosztikai tesztként való alkalmazását javasolták, mivel hatékonyabb biomarkere lehet a betegségnek, mint a láz vagy a légúti tünetek. Bár igen gyakori tünet, a kutatók még ma sem értik pontosan, hogy a koronavírus pontosan hogyan hat az érzékszervekre.

A járvány kitörésekor az orvosok és kutatók aggódtak, hogy a megbetegedés a szaglás elvesztéséhez, vagyis anozmiához vezet. Feltételezték, hogy a vírus az orron keresztül juthat el az agyba, ahol súlyos és tartós károsodásokat okozhat. Az akkori hipotézis szerint a vírus útja a szaglásért felelős idegsejteken keresztül vezet, amik érzékelik a levegőben a szagokat, és továbbítják ezeket a jeleket az agyba. De Sandeep Robert Datta, a Harvard Orvosi Egyetem neurológusa szerint több tanulmány is arra utal, hogy nem ez a helyzet.

„Az eddigi adatok olvasata alapján arra következtethetünk, hogy a sérülés elsődleges forrása valóban az orrban, azon belül az orrhámban található. Úgy tűnik, hogy a vírus elsősorban a sejteket és az őssejteket támadja, nem közvetlenül az idegsejteket.”

mondta Datta. Ugyanakkor azt is megjegyezte: mindez nem jelenti azt, hogy a koronavírusnak nincs hatása az idegsejtekre.

A szaglásért felelős idegsejtek felületén nem találhatók meg az úgynevezett angiotenzin-konvertáló 2-es típusú enzimek (ACE2) receptorai, amik lehetővé teszik, hogy a vírusok bejussanak a sejtekbe. Csakhogy a támasztósejteken (sustentacular cells) – amik fontos támogatást biztosítanak a szaglásért felelős idegsejteknek – már megtalálhatók ezek a receptorok. Ezek a sejtek tartják fenn a sóionok egyensúlyát a nyálban, amely alapján a neuronok a megfelelő jeleket továbbíthatják az agyba. Ha ez az egyensúly felborul, az az idegsejtek jeltovábbító képességének elvesztéséhez vezet, ami a szaglás megszűnésével jár.

Sérülnek a támasztósejtek és a szaglóhám is

A támasztósejtek ezenfelül fontos szerepet játszanak az anyagcserében és a fizikai támasz biztosításában is, amik a szaglósejtek ujjszerű csillóinak fenntartásához szükségesek. Datta elmondása szerint a csillók fizikai sérülése megzavarhatja a szaglás képességét.

A szaglásvesztés annyira gyakori kísérőjelensége a koronavírus-fertőzésnek, hogy egyes diagnoszták szerint megbízhatóbb biomarkere lehet a betegségnek, mint a tesztek.
photo_camera A szaglásvesztés annyira gyakori kísérőjelensége a koronavírus-fertőzésnek, hogy egyes diagnoszták szerint megbízhatóbb biomarkere lehet a betegségnek, mint a tesztek. Fotó: Alejandro Pagni / AFP

A Brain, Behavior and Immunity szakfolyóiratban Nicolas Meunier, a franciaországi Paris-Saclay Egyetem idegkutatója leírt egy kísérletet, amelyben szíriai aranyhörcsögöket fertőzött meg a SARS-CoV-2 vírussal. Két nappal később a hörcsögök felében a fertőzés átterjedt a támasztósejtekre, de a szaglósejtek még két hét után is egészségesek maradtak. Meglepő módon a szaglóhámjuk teljesen levált, ami Meunier szerint nagyon hasonlít ahhoz a folyamathoz, mint amikor leégés után csíkokban foszlik le rólunk a bőr. És bár a szaglósejtek nem fertőződtek meg, a csillóik teljesen eltűntek. Meunier úgy látja, hogy a csillók eltávolításával a szaglóanyagok kimutatásának képességét is elveszítjük.

A szaglóhám megszakadása megmagyarázhatja, hogy a betegség miért jár a szaglás elvesztésével, de még mindig nem világos, hogy a károkozásért a koronavírus felel-e, vagy a fertőzés után észlelhető immunsejtek. Korábbi tanulmányai során Meunier megállapította, hogy a támasztósejtek nagyon ritkán fertőződnek meg, de a SARS-CoV-2 beinjekciózása után a sejtek feléből kimutathatók voltak a kórokozók. Bár más vírusok hatására is elveszíthetjük a szaglásunkat, ezt többnyire a vírusfertőzést kísérő orrdugulás okozza – csakhogy a koronavírus nem okoz orrdugulást.

Carol Yan, a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem rhinológusa szerint az anozmia komoly egészségügyi kockázatot jelent. Ha ugyanis nem érezzük az ételek illatát és ízét, az oda vezethet, hogy nem vesszük észre a gázszivárgást, sem azt, hogy romlott ételt eszünk. A hosszabb távú következményekről nem is beszélve: könnyen előfordulhat, hogy a szaglásukat elvesztők visszahúzódóbbak lesznek, vagy táplálkozási problémák lépnek fel náluk.

De mi van az ízleléssel?

Bár a kutatók találtak nyomokat, amik megmagyarázhatják a szaglás elvesztését, abban már kevésbé biztosak, hogy a vírusfertőzés miért jár az ízlelés képességének elvesztésével. A nyálban lévő vegyi anyagokat kimutató ízreceptor sejtek, amelyek továbbítják a jeleket az agyba, nem tartalmaznak ACE2-t, így nem fertőződhetnek meg a koronavírussal sem.

Ugyanakkor a nyelv más támasztósejtjei hordozhatják ezeket a receptorokat, ami magyarázat lehet arra, hogy miért szűnik meg a betegek ízlelése. Eleinte azt gyanították, hogy az anozmia vezet az ízlelés elvesztéshez, ugyanis az illatok is hozzájárulnak az ízek kialakulásához az agyban, a SARS-CoV-2 vírussal fertőzött betegeknél valódi ageusia alakul ki, azaz csakugyan elveszik az ízérzékelésük – olyannyira, hogy a sós és az édes között sem tudnak különbséget tenni.

A koronavírus-fertőzéssel nemcsak az ízérzékelés, hanem a vegyi észlelés képességét is elveszíthetjük. Ez segít abban, hogy érezzük a mentol vagy a chili csípősségét.
photo_camera A koronavírus-fertőzéssel nemcsak az ízérzékelés, hanem a vegyi észlelés képességét is elveszíthetjük. Ez segít abban, hogy érezzük a mentol vagy a chili csípősségét. Fotó: Jiao Zi / AFP

Arra sincs kielégítő magyarázat, hogy a vírusfertőzéssel miért tűnik el a vegyi észlelés képessége; ennek köszönhetően érezzük a mentol vagy a csilipaprika csípősségét. A csípős érzések nem ízek: a fájdalomra érzékeny idegek reagálnak a jelenlétükre. Az idegek közül azonban több is tartalmaz ACE2 receptorokat; ezek továbbítják a csípősség érzését.

Az érzékelés eltorzult formában térhet vissza

A koronavírus-fertőzés nemcsak kiiktathatja, hanem el is torzíthatja az érzékszervek működését. A szaglás elvesztését anozmiának, a torzulását parozmiának nevezik. Normális esetben ez ijesztő tünet, de a vírusfertőzésen átesetteknél a kezdődő gyógyulás szimptómája lehet.

Egy 27 éves új-zélandi nő, Freya Sawbridge márciusban fertőződött meg a koronavírussal. Heteken át nem érzett illatokat és ízeket; ahogy fogalmazott, mindennek, amit a szájába vett, olyan íze volt, mint a kartonpapírnak és a jégkockának. Sawbridge azóta visszanyerte az alapvető ízlelési képességeit – vagyis meg tudja különböztetni az édeset, a sósat és a savanyút –, de az ízek finomságait és apró árnyalatait még nem. „A csokinak olyan íze van, mint az édes guminak” – mondta Sawbridge.

Nagyjából öt hónappal később Sawbridge már illatokat is érzett, de azokat sem úgy, ahogy megszokta. Eleinte minden étel mesterséges eperillatot árasztott; ez mostanra annyit változott, hogy semminek nincs olyan szaga, ahogy azt megszokta, és minden új illat kellemetlen. Az ízlelése is megváltozott: jég és karton helyett most mindennek olyan íze van, mintha ablaktisztítóval permetezték volna le.

Parozmia akkor alakul ki, ha az orrban idegsejtekké alakuló őssejtek megpróbálják meghosszabbítani a szálaikat (az úgynevezett axonokat), és összekapcsolódnak az agyban a szaglóhagyma nevű szervvel. A rossz helyre csatlakozó axonok okozhatnak érzékszervi torzulásokat, de a hibás kapcsolódások idővel kijavíthatják magukat. Yan szerint ez a folyamat 6-12 hónapig tarthat.

„Nem tudjuk, hogy az anozmiában szenvedőknél mikorra tehető a gyógyulás végső ideje. Az influenza hosszú távú szagvesztéses utóhatásai hat hónap elteltével 30-50 százalékos eséllyel spontán meggyógyulnak, de beszámoltak már két év alatt bekövetkezett regenerálódásról is. Ennek alapján úgy gondoljuk, hogy a regenerálódás képességét több tényező is akadályozhatja, és a gyógyulás esélye sajnos elég alacsony.”

– mondta Yan.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás