A világ tudósainak fele úgy gondolja, hogy jöhetnek még a koronavírus-járványhoz hasonló egészségügyi katasztrófák

A világ egyik legnagyobb, akadémiai körökben elvégzett, kérdőíves felmérését adta közre 2020 októberében a Frontiers open access tudományos folyóiratokat gondozó kiadó, amelyben a koronavírus nemzetközi tudományos életre gyakorolt hatását igyekeztek feltárni. Az anyagot 2020 májusában és júniusában 152 ország 25 307 kutatójának részvételével készítették, különféle témákból. A tudósok válaszaiból kiderült, hogy mi aggasztja őket a legjobban a koronavírus-járvány rövid és hosszú távú hatásait tekintve.

Az eredmények azt mutatják, hogy a járvány megfékezésében élen járó Új-Zéland tudósainak is csak 77 százaléka ért egyet azzal az állítással, hogy a döntéshozók figyelembe veszik a szakértői véleményüket, és hogy a kutatók nagy része – leginkább a geológusok és a környezettudománnyal foglalkozó tudósok – tart a források elvonásától. A kutatók nem túl optimisták a normalitáshoz való gyors visszatérést illetően, megoszlanak a vélemények az open access folyóiratokban publikálás hasznáról, és tartanak az új járványok és a klímaváltozás hatásaitól.

Mennyire számít a koronavírus elleni védekezésnél a tudományos szféra véleménye?

Az egyik leginkább sokatmondó azt mutatja be, hogy mit gondolnak a kutatók arról, hogy mennyire veszik figyelembe a döntéshozók kutatási eredményeiket a járvány elleni védekezésnél. Erre a kérdésre több mint húszezren válaszoltak, és leginkább az új-zélandi kutatók elégedettek, közülük értettek egyet a legtöbben (77 százalék) azzal, hogy a döntéshozók figyelembe veszik a tudományos szakértői véleményeket. Ennek az ellentettjéről leginkább az Egyesült Államokban, Brazíliában, Chilében és az Egyesült Királyságban dolgozó kutatók számoltak be. Az amerikai tudósok Donald Trump vezetése miatti elkeseredettségét jól kifejezi a rendkívül alacsony, 18 százalékos meggyőződés a tudományos eredmények politikai döntésekbe emeléséről, de Jair Bolsonaro vagy Boris Johnson kormánya esetén szintén úgy érezte a tudományos szféra, hogy eredményeik süket fülekre találnak. Így gondolja ezt Lengyelország és Oroszország tudósainak többsége is.

Fontos megjegyezni, hogy ezek az eredmények a válaszadók szubjektív percepcióit tükrözik, így a válaszokat nagyban befolyásolhatták a politikai és társadalmi faktorok. Peter Gluckman, a Kormányzati Tudományos Tanácsadás Nemzetközi Hálózatának vezetője úgy vélte, miközben nem tudjuk, milyen tanácsokat adtak az egyes kutatók, és azt sem, hogy ezt figyelembe vették-e kormányzati körökben, az adatok arra utalnak, hogy a járvány ellen sikeresebben fellépő országokban a tudósok is nyugodtabbak. Ahol korán korlátozásokat vezettek be, ahol korábbi tapasztalatok mutatkoztak - például a SARS-járvány miatt -, és ahol a tudományt a járványkezelési döntéshozatal részévé tették, azokban az országokban pozitívabban nyilatkoztak a kutatók. Újabb kutatás témája lehetne, hogy ez korrelál-e a járványadatokkal, és ha igen, milyen mértékben.

Milyen gyorsan térhet vissza a kutatói élet a normális kerékvágásba?

Több mint húszezer kutató válaszolt a felmérés azon kérdésére, milyen gyorsan térhet vissza a professzionális életük a normális kerékvágásba, ha egyszer sikerül megfékezni a világjárványt. A kutatók mintegy háromnegyede úgy saccolta, hogy egy éven belül már nyoma sem marad a járványnak, míg a legoptimistábbak, összesen a megkérdezettek 34 százaléka szerint 1-4 hónapon belül visszaállhat a korábban ismert kutatói világ rendje.

Az optimizmus Németország (41%), Ausztria (45%) és Kína (44%) kutatóit jellemezte leginkább, legkevésbé pedig az angolszász országok hisznek a normalitáshoz való gyors visszatérésben. Az alacsony fertőzési számok és a hatékony kormányzati válaszlépések ellenére Új-Zéland, Ausztrália és Nagy-Britannia kutatói többsége egyáltalán nem gondolja, hogy néhány hónapon belül ugyanúgy dolgozhatnak majd, mintha mi sem történt volna. Ausztráliában és Nagy-Britanniában mindössze a tudósok 23 százaléka, Kanadában 28%, az Egyesült Államokban pedig 30% véli úgy, hogy a járvány megfékezését követő 1-4 hónapban visszatér a kutatói élet a normális keretek közé.

Hogyan alakul a kutatás-finanszírozás, milyen területekről várható forráselvonás?

A felmérés több kérdése is érinti a kutatás-finanszírozás témáját. Arra a kérdésre, hogy az adott kutató szakterületét a jövőben várhatóan hogyan érinti a finanszírozás változása, a válaszadók 47 százaléka úgy vélte, forrásokat vonnak majd el a területéről. Mindössze 16 százalékuk gondolta úgy, hogy nem várható változás, míg 9 százalékuk szerint növekednek majd a támogatások.

Ennél a kérdéskörnél azonban lényegesen kiütköznek az egyes országok kutatási rendszerei közötti különbségek. A független, jól finanszírozott rendszerrel bíró országok kutatói a támogatások kisebb mértékű csökkentéséről és magasabb szintű stabilitásról számoltak be. Ez jellemzi a nyugat-európai országokat és például Japánt, ahol a kutatók több mint 60 százaléka arról számolt be, hogy nem változik a kutatások támogatásának mértéke a koronavírus hatására. A dél-amerikai országokban viszont, például Chilében, Brazíliban vagy Kolumbiában, ahol robusztus kutatási rendszerek az állami szektor sérülékenyebb gazdasági vetületével találkoznak, és a kormányzatnak közvetlenebb beleszólása van a kutatáspolitikai irányok alakulásába, a megkérdezettek lényegesen nagyobb arányban számoltak be a támogatások csökkenéséről.

Miközben a koronavírus-járvány első hatásaként a virológia, epidemiológia, vakcinafejlesztés és más egészségügyi területek kutatására fordították a befektetések többségét, a támogatások jelenlegi, második hulláma már olyan területekre is koncentrál, amelyek a járvány hatásainak szélesebb körét hivatott feltárni, jegyezte meg a felmérés kapcsán James Wilsdon, a Sheffieldi Egyetem kutatáspolitikával foglalkozó professzora. Úgy vélte, egyelőre nem világos, hogyan tolódnak el a kutatási támogatások hosszú távú prioritásai, számos gazdasági, társadalmi, egészségügyi és környezeti rendszer és sérülékenység kutatására juthat forrás. Emiatt is meglepő például, hogy a leginkább a geológusok, a környezettudománnyal foglalkozó kutatók és a biológusok tartanak attól, hogy a jövőben kevesebb támogatás jut majd a területükre.

Paywall vagy open access?

Örök vita tárgya, hogy a tudományos kutatási eredményekhez való nyílt hozzáférés (open access, OA) árt-e a tudománynak, vagy használ. Világjárvány idején szó szerint életmentők lehetnek a globális, mindenki számára elérhető tudástárak, amelyek a nemzetközi tudományos együttműködés felgyorsításával közelebb hozhatják a járvány végét.

Az információk birtokosainak természetesen a finanszírozásukra is gondolniuk kell. Az online sajtót már nem tartja el az internetes reklámpiac, amióta a hirdetők nagy részét elszippantotta a közösségi média, olyan ország pedig a világon nincs, ahol a tudományos kutatók túlfinanszírozottságra panaszkodnának. Az értékes információt – legyen szó akár tanulmányokról, akár újságcikkekről – egyre gyakrabban rejtik paywall mögé. Ennek viszont az a mellékhatása, hogy aki az igazságra kíváncsi, annak fizetnie kell, miközben a hülyeség szabadon terjedhet. Ahogy a Current Affairs véleménycikke fogalmaz: a fehér felsőbbrendűség hívei a YouTube-on megtalálják maguknak a közönséget, akik vevők lesznek a fajelméleti fejtegetéseikre, de ha egy korrekt tudományos elemzést olvasnánk a témáról, és legális forrásból szereznék be az anyagot, 15 dollárt kell fizetniük érte. Az alulfinanszírozott könyvtárak sem segíthetnek: nem tudnak évi 11367 dollárért előfizetni a Journal of Coordination Chemistry-re.

A jelentés készítői 31 ország 18 575 érintettjétől kérdezték meg, hogy ki mennyire támogatja az OA platformokat. A válaszok között kulturális és földrajzi korreláció is megfigyelhető. Mexikóban csaknem kétharmados többségben vannak az OA-szimpatizánsok; több mint kétszer annyi, mint Hollandiában, Norvégiában és Svédországban. Mindent összevetve Chilében, Kolumbiában és Kínában volt a legmagasabb azoknak az aránya, akik inkább támogatják a tudományos kutatási eredmények közkinccsé tételét; Ausztráliában, Új-Zélandon és Hollandiában a legalacsonyabb.

A nem angol nyelvterületek dominanciája elsőre érthetetlennek tűnhet, de ez hozzáállásbeli különbségekkel magyarázható. A latin-amerikai kormányok és együttműködő kormányközi szervezetek támogatják a szabad hozzáférésű tudástárak alapítását. Brazília először 2007-ben nyújtotta be az OA platformok megalapítását célzó törvényjavaslatot; akkor nem jártak sikerrel, de 2011-ben igen. Egy év múlva 9 dél-amerikai ország (Argentína, Brazília, Chile, Costa Rica, Ecuador, El Salvador, Kolumbia, Mexikó és Peru) tudományos és technológiai ügynökségei nemzetközi megállapodást kötöttek az OA platformok létrehozásáról. Ugrás 2020-ba: a La Referencia nevű szolgáltatással ma már csaknem másfél millió szakértői véleménycikkhez, tudományos tanulmányhoz és kutatási beszámolóhoz férhetnek hozzá az együttműködő felek. Az OA erős latin-amerikai támogatottsága ezeknek a kezdeményezéseknek köszönhető; az érintettek valószínűleg a mostani irányvonal támogatását, illetve további bővítését tartanák kívánatosnak.

Ami Kínát illeti, ők is jól ismerik a tudományos kutatási eredmények szabad hozzáférhetőségének fontosságát. A századfordulón a tudományos és műszaki innovációk elsősorban a nyugathoz, vagyis az Egyesült Államokhoz, Európához, illetve Japánhoz és Dél-Koreához kötődtek. Kína az ő eredményeiket másolta. Két évtized alatt összeszedték a mennyiségi-minőségi váltáshoz szükséges szellemi tőkét: ma már nemcsak utánoznak, hanem élen járnak a műszaki és tudományos innovációban, és ebben nagy segítségükre volt a tudás szabad hozzáférhetősége.

A Kínai Tudományos Akadémia már a megalapítás utáni években elkötelezte magát az OA támogatása mellett. Lu Jung-Hsziang professzor, az akadémia elnöke elsőként írta alá a tudás nyílt hozzáférését támogató berlini nyilatkozatot 2003 decemberében, egy hónappal annak hivatalos bejelentése után. Az akadémia azóta kiépített egy OA digitális könyvtárat, ahol az ország csaknem 100 intézménye tölthet fel nyílt hozzáférésű tudományos publikációkat. Az akadémia különböző intézetei szorosan együttműködnek más intézetekkel, vállalatokkal és helyi kutatókkal is, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy mindenki hozzáférhessen a szükséges információkhoz.

Ilyen előzmények után joggal gondolhatnánk, hogy az OA azért talál olyan hűvös fogadtatásra Európában, mert a tagállamok féltik a szellemi tulajdont, és nem támogatják a nemzetközi együttműködést. A jelentés szerzői szerint ennek az ellenkezője is igaz lehet. Az OA alacsony támogatottsága arra is utalhat, hogy a ma érvényes európai szabályozások és a fejlett nemzetközi kutatási infrastruktúra így is megfelelő tudástranszfert, kommunikációt és információ-megosztást biztosít. Miért kéne ezen változtatni, ha működik?

Jöhetnek új járványok, vagy visszatérhetnek a régiek

Az biztos, hogy az OA bővítését célzó kezdeményezéseket Európában nem azért veszik félvállról, mert a tudományos világ szerint nem várhatók olyan jövőbeli események, amik ezt indokolnák. Ellenkezőleg: a jelentésben megkérdezettek valószínűnek tartják, hogy a jövőben számos olyan esemény várható, amik súlyos csapást mérhetnek az amúgy is túlterhelt közegészségügyre, de kellő odafigyeléssel megelőzhető lenne a katasztrófa.

Az erre vonatkozó kérdőívet kitöltők több mint egynegyede szerint megalapozottan tarthatunk az új járványok megjelenésétől. Ez nem új, a koronavírus-járvány hatására kialakult elképzelés: a tudósok már a SARS-CoV-2 megjelenése előtt is új betegségek és járványok megjelenésétől tartottak. (Igaz, akkor még nem a vírusok, hanem az antibiotikum-rezisztens szuperbaktériumok voltak a mumusok.)

Ha jobban megnézzük a diagramot, látható, hogy ezt a lehetőséget nemcsak a válaszadók negyede tartja aggasztó lehetőségnek: 12 százalékuk nem egy újfajta kórokozótól, hanem a koronavírus-járvány újabb hullámaitól tart a leginkább. Ez eddig 40 százalék, de ehhez nyugodtan hozzácsaphatjuk a közegészségügyi és orvosi nehézségeket is: ahogy a mostani járvány is mutatja, az ilyen események a világ összes egészségügyi ellátórendszerét túlterhelik.

Az is figyelemre méltó, hogy a válaszadók 21 százaléka szerint a klímaváltozás és a környezeti problémák jelentik a legnagyobb fenyegetést. Ez a két tényező egymástól sem független, de a járványok kitörésétől sem: a vadon feltáratlan zugaiban számos kórokozó lapul, és az élővilág eddig érintetlen területeinek hasznosítása jó eséllyel megnövelheti az új, emberre is ártalmas vírusok és baktériumok elterjedésének esélyét. A válaszadók közül sokan fontosnak tartották a vírusfertőzések forrásának azonosítását, illetve a fenntartható ökoszisztéma kialakításának ösztönzését.

A tudományt más aggasztja, mint az átlagembert

Egy átlagos újságolvasó jóval többet foglalkozik társadalmi-gazdasági és politikai kérdésekkel, mint a járványveszéllyel vagy az éghajlatváltozás kockázataival. A tudományos élet képviselőinél ez az arány fordított: a válaszadók 17 százaléka gondolta úgy, hogy ezek lehetnek a legnagyobb kockázatok a jövőben. Nem alaptalanul: a társadalmi-gazdasági állapotok romlása (10 százalék) növelheti a vagyoni egyenlőtlenséget és a globális recessziót, illetve megnehezítheti az egészségügyi ellátórendszerekhez való hozzáférést, és a tudományos alapkutatás finanszírozását is alááshatja. (A jelentés 3. fejezetében a megkérdezettek attól tartottak, hogy a koronavírus-járvány a kutatási alapok egyenlőtlen elosztásához vezethet, aminek más kutatási területek ihatják meg a levét.)

A megkérdezettek 7 százaléka szerint az álhírek vagy a politikai propaganda terjesztése is aggasztó fejlemény lehet, de – a többi kifogásolt ponthoz hasonlóan – ezt sem tartják kezelhetetlen problémának: megoldásként azt javasolták, hogy állandó jelleggel vonják be a különböző kutatási területek szakértőit a döntéshozó csoportokba.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás

link Forrás