Nem talált összefüggést a koronavírus elleni vakcina és az idős beoltottak halála között a norvég hatóság
A norvég egészségügyi hatóságok hétfőn közölték, nem találtak közvetlen összefüggést az idős beoltottak körében történt halálesetek és a vakcina között.
A Norvég Gyógyszerügynökség azóta vizsgálódik, hogy a 75 év fölötti beoltottak körében 33 haláleset fordult elő. Január 14-ig 23 ember halt meg, azóta ezek szerint további tíz haláleset történt.
Miközben sokan figyelik a híreket a koronavírus-vakcinák esetleges mellékhatásairól, a norvégiai halálesetetek érthetően nagy riadalmat váltottak ki, de legalábbis felvetették a kérdést, vajon mindenki beoltható-e a Pfizer/BioNTech vakcinájával, amit Norvégiában péntekig kizárólagosan használtak. Az ügynökség vizsgálata azonban megállapította, hogy az összes érintett súlyos betegségben szenvedett.
Steiner Madsen, az ügynökség orvosi igazgatója a Bloombergnek hétfőn azt mondta, „maga a COVID-19 sokkal veszélyesebb a legtöbb páciensre, mint a vakcina. Nem ijedtünk meg.” Madsen szerint „nem állíthatjuk, hogy az emberek az oltás miatt haltak meg, de azt igen, hogy talán véletlen egybeesésről van szó. Nehéz bebizonyítani, hogy a vakcina a közvetlen ok.”
Norvégiában körülbelül 42 ezer embernek adták be a Pfizer-vakcina első adagját, és az oltást a nagyobb kockázatnak kitett csoportok tagjaival, köztük az idős emberekkel kezdték. Madsen szerint nem kizárható, hogy éppen az oltás mellékhatásai terelnek valakit egy meglévő alapbetegség súlyosabb lefolyása felé. Hozzátette, az idősotthonok lakóit már „többé-kevésbé” beoltották, és a halálesetek előfordulási gyakorisága az 1 ezreléknek is jelentősen alatta marad.
Az ügynökség vezetője nem számít másféle kimenetre a Moderna hasonló működési elvű vakcinájával sem, amit egyébként pénteken vezettek be a norvég piacra. Az ügynökség felhívta a figyelmet, hogy ők már az oltási program megkezdése előtt jelezték, hogy számítani kell halálesetekre a legidősebb és legbetegebb beoltottak körében.
A Pfizer/BioNTech vakcinával kapcsolatos Európa-szintű tapasztalatokat a tervek szerint január végén teszik közzé. Mindenesetre a 14 millió amerikai beoltottról máris összegyűlt adatok nem támasztják alá, hogy a koronavírus elleni vakcinákkal csak 75 év alattiak olthatók biztonságosan.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A Pfizer már vizsgálja, hogy mi okozhatta a vakcinájával beoltott floridai orvos halálát
Bár a gyógyszercég szakértői eddig nem találtak bizonyítékokat arra, hogy az oltóanyag bármiféle módon is közre játszott volna a tragédiában, az amerikai járványügyi központ még további információkra vár.
Hogy sikerült csodát művelni és kevesebb mint egy év alatt kifejleszteni a vakcinát a koronavírus ellen?
A koronavírusokról az évek során összegyűjtött tapasztalatok, a vakcinafejlesztésbe öntött dollármilliárdok, a kutatók globális együttműködése, valamint a géntechnológia, a mesterséges intelligencia és az mRNS-alapú vakcinaelőállítási technológia mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a történelemben eddig soha nem látott módon, kevesebb mint egy év alatt sikerült kifejleszteni és engedélyeztetni a SARS-CoV-2 elleni oltóanyagokat.
Grafikonon a koronavírus elleni vakcinák eddig észlelt mellékhatásai
Az Egyesült Államokban eddig több mint kétmillió embert oltottak be, közülük 353-an észleltek bármiféle mellékhatást, ebből 8 esetben súlyosat.