A Volkswagen repülő autókkal kísérletezik Kínában

2021.02.10. · TECH

Újabb autógyártó jelentette be, hogy belép a repülő autók egyelőre még nem létező piacára: a Volkswagen kedden közölte, hogy a vertikális mobilitás lehetőségeit vizsgálják Kínában. A cég azt is bejelentette, hogy emellett egy személyszállító repülő drónt is fejlesztenek. A repülő autó lehet a következő nagy dobás a közlekedésben, de egyelőre még alig létezik: már évek óta kísérleteznek vele, de valószínűleg még elég sok időre van szükség ahhoz, hogy ténylegesen használható megoldások szülessenek.

Ez nem tartja vissza az autógyártókat attól, hogy gőzerővel készüljenek ezekre az időkre: az Uber és a Hyundai januárban jelentette be, hogy repülő taxikat tervez piacra dobni, a Porsche, a Daimler és a Toyota pedig olyan startupokba fektetett, amelyek szintén légitaxizással és repülő közlekedési eszközök fejlesztésével foglalkoznak. Az Intel, a Daimler és az Airbus is érdeklődik a repülő autók iránt.

A legfőbb probléma egyelőre nem az, hogy képtelenség lenne rendes repülő autót fejleszteni (többen is megtették már), hanem a légikresz és a szabályozás kérdése, ha ez viszont megoldódik, a Morgan Stanley becslései szerint 2040-re 1,5 billió dolláros üzletté nőheti ki magát. Nem csoda, hogy az autógyártók már készülnek az indításra: a német Lilium nevű autógyártó tavaly alapította meg az első, erre a célra optimalizált repteret Orlandóban, Angliában pedig már 2021-re elkészül az első autóreptér Coventry közelében (a Lilium közlekedési csomópontját a tervek szerint 2025-ben adják majd át).

Közlekedési forradalom

Egyelőre még csak a készülődés nagy, de a légitaxizást 2022-től a gyakorlatban is tesztelik: a tervek szerint jövőre indul meg a szolgáltatás Dubaiban. A Toyota tavaly januárban jelentette be, hogy 394 millió dollárt fektet a Szilícium-völgyben működő Joby Aviation-be, a cég a tervek szerint 2023-ban pedig már el is indíthatná a repülő villanytaxikat. Japánban már 2023-tól indulhatnának a repülő autók.

A szabályozás bizonytalanságain kívül nagy problémát jelent még a biztonság kérdése: a repülő taxiktól azt várják, hogy megszabadítják a nagyvárosokat a dugóktól, zöld alternatívát jelentenek majd, általánosságban pedig forradalmasítják az egész közlekedést, a nyilvánvaló veszélyek mellett még az esetleges hackertámadásokra is fel kell készülnie az iparágnak. Az is kérdés még, hogy valójában mekkora lesz ez a közlekedési forradalom: ahogy Dominic Perry, a Flight International című repülési szaklap főszerkesztő-helyettese is rámutatott, helikopterek már léteznek egy ideje, a helikopterezés mégis a gazdagok kiváltsága maradt. A Porsche és a Daimler már eleve a prémium repülő autókra pozícionálta magát, de Perry szerint akkor, ha a szolgáltatás a helikopterrel azonos árkategóriába kerül, a repülő autók sem lesznek olyan hétköznapiak, mint ahogy azt annak idején a Jetsonsban képzelték.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás