És azt tudtad, hogy egyetlen sajtos-sonkás szendvics 1350 gramm szén-dioxid termelésével jár?
„Nézz körül! Mit látsz? Műanyag játékok, papír, egy páratlan zokni... Csak gyűlnek és gyűlnek, szemétkupaccá változtatva a bolygót. Előállításuk, használatuk és kidobásuk közben folyton kárt teszünk a Földben. Tegyünk ellene! Vizsgáljuk meg a műanyagot, papírt, üveget, fémet, textilt és az ételt, hogy többé ne szennyezzük otthonunkat!” – szólítja meg olvasóit Hannah Wilson, az angol eredetiben Drastic Plastic & Troublesome Trash címen két éve, Mocsok műanyag és számtalan szemét címen magyarul nemrégiben megjelent ismeretterjesztő könyvének első lapján.
A gazdagon illusztrált kötet az angolszász ismeretterjesztő hagyományt követve agitál az aktív környezetvédelem mellett, mindezt úgy, hogy a probléma bemutatása mellett a mindennapokban megvalósítható teendőket is részletesen ismerteti:
„Ne ess pánikba! Senki sem tökéletes. Néha-néha nejlonzacskót használunk, vagy elfelejtjük a szelektívbe dobni a szemetet. Találjuk meg a módszert, ami jól működik számunkra és családunk számára. Kis lépések vezetnek a változáshoz!”
Szemétkedés és újrahasznosítás
Wilson – a londoni Welbeck kiadó tervezőgrafikusainak segítségével – a folyamatábrák és az infografikák meggyőző erejében bízva, a kevesebb több elvét követve ismerteti a 8-14 évesekkel a tömegtársadalmak egyik fő környezetkárosító tevékenységét, a szemetelést.
A kötet témája a hulladék, mert „Mi, emberek, évente több milliárd tonnányi szemetet dobunk ki. Ezt elviszi a kukásautó, és a munkások nagy halomba rakják, majd (általában) elássák. Ez a szeméttelep”.
A gond csak az, hogy „esővíz kioldja a szemétből az olyan mérgező anyagokat, mint az ólom, az arzén és a higany. Ez a szennyezett, úgynevezett csurgalékvíz, bemosódik a földbe, a föld alatti vizekbe. Néhány szeméttelep alá vízálló talapzatot építenek, hogy összegyűjtsék és megtisztítsák a csurgalékot. De ez a módszer sem tökéletes – az alap ereszthet, a tisztítás pedig rengeteg energiát használ” – írja Wilson.
A szerző szerint az alábbi oldalon vázolt újrahasznosítással sokat lehet segíteni az áldatlan állapotokon.
Wilson a műanyag-, üveg-, papír-, fém- és textilgyártás környezetkárosító hatásai mellett a globális élelmiszeripar terheit is végig veszi kötetében. Elmeséli például, hogy „bár digitális világban élünk, még mindig körülvesz minket a papír és a karton: e könyv lapjai, blokkok, cipősdobozok és születésnapi kártyák. A jó hír, hogy a papír könnyen bomlik (rothad), és könnyű újrahasznosítani is. A rossz hírért viszont az erdőbe kell látogatnunk...”
Megírja azt is, hogy „az üveg talán nem okoz akkora pusztítást a tenger élővilágában, mint a műanyag, de a gyártása ettől még káros. Hatalmas homokbányákból és energiafaló gyárakból származik az üveg, amelyből mindennap iszol. Üveggyártáshoz fehér szilícium-dioxidos homokot használnak. Nagy markolókkal ássák ki, vagy csövekkel szívják fel a folyók medréből, a tengerfenékről, ami tönkreteszi a tengerpartot és a vadvilág élőhelyét. Kevesebb homokra van szükség, ha több üvegtörmeléket használnak a gyártás során!”
A textiliparról szólva kitér arra is, hogy a „pamutpóló nagyjából öt hónap alatt rothad el. A gyapjúkalapnak ez egy évig tart, a selyem nyakkendőnek pedig akár több évig is. A poliészter kardigán azonban több száz év alatt sem bomlik le”. Az olvasó azt is megtudhatja, hogy világszerte 360 milliárd fontot spórolnánk meg, ha új ruhák helyett meglévőket használnánk újra (kár ugyanakkor, hogy a magyar kiadásban az ilyen jellegű összegek értékét nem adták meg legalább hozzávetőlegesen forintban is).
Az érzékenyítés újabb keletű módja, hogy Wilson az olyan mindennapos dolgok környezeti terheire is kitér, mint amilyen egy sajtos-sonkás szendvics, amelynek elkészítése 1350 gramm szén-dioxid termelésével jár, egyetlen ilyen uzsonna legyártása annyi, mintha 18 km-t tennénk meg kocsival. Wilson arra is felhívja a figyelmet, hogy a boltihoz képest az otthon készített szendvics feleannyi CO2-kibocsátással jár.
Hasznos praktikák
Wilson a sokkoló tények bemutatása mellett konkrét tanácsokat is ad olvasóinak. „Az étel lebomlik, tehát miért ne dobhatnánk a maradékot a kukába? A gond azzal a bosszantó metánnal van. Rengeteg metán szabadul fel, ha az étel egy oxigénhiányos szeméttelepen bomlik le. Az újrahasznosított ételből azonban kerti komposzt, trágya, sőt áram is készíthető! A szeméttelepekkel ellentétben a komposztálókban van oxigén, így nem keletkezik metán” – hívja fel a gyerekek figyelmét a teendőkre Wilson, aki még azt is hozzáteszi, hogy a a kerti hulladékot és a hal és a hús kivételével a nyers ételmaradék komposztálásával 9–12 hónap alatt gazdag trágya nyerhető a növények számára.
Az alábbi két könyvoldal a műanyagokkal kapcsolatos praktikákat vázolja:
A tematikus fejezetek végén igaz-hamis kérdések és tesztek is találhatók, akár egy tankönyvben, így némileg didaktikusnak tűnhet a kötet. Ugyanakkor egyértelműen az ismeretterjesztés tudományos jellegét erősíti a többoldalas szószedet, amelyek érthetően magyarázzák el a szövegben említett fogalmakat.
„Értéknövelő újrahasznosítás: Egy tárgy megjavítása, kidíszítése vagy megváltoztatása, hogy valami új készülhessen belőle.
E-szemét: Elemmel vagy árammal működő elektronikus tárgyakból keletkezett hulladék, pl. régi sütő, telefon”.
(Hannah Wilson: Mocsok műanyag és számtalan szemét; fordította: Bús Réka Teodóra; Kolibri Kiadó, Budapest 2021.)
Korábbi kapcsolódó cikkeink: