Több ezer tonna mikroműanyag lebeg a Föld légkörében
Korábbi kutatások sorra kimutatták, hogy az 5 milliméternél kisebb átmérőjű mikroműanyagok az óceánoktól a magas hegységeken át a termőtalajokig számtalan helyen jelen vannak a környezetben. Amerikai, osztrák, japán és kanadai légkörkutatók most azt bizonyították, hogy a levegőben is rengeteg a műanyagszemét.
A Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) folyóiratban megjelent tanulmány elsőként írta le azt a szennyezési ciklust, amely a mikroműanyagokkal zajlik az atmoszférában. A kutatók szerint eredményeik rávilágítanak arra, hogy a mikroműanyagok korunk egyik legégetőbb környezeti problémáját jelentik.
A kutatócsoport 14 hónapon keresztül mérte az Egyesült Államok nyugati partvidékén a levegőben található, illetve onnan a csapadékkal kimosott részecskék mennyiségét, majd ezek alapján az éghajlati modellek segítségével becsülte meg a teljes szennyezettség mértékét. Ezek alapján azt állítják, hogy az általuk vizsgált területek felett a vizsgált időszakban mintegy ezer tonna mikroműanyag található a levegőben. Számításaik szerint a legnagyobb szennyezőforrás a közlekedés, méghozzá annak közúti formája. Szerintük a személy- és teherautóforgalom generálja azt a mechanikai hatást, amely révén a mikroműnyagok a légkörbe kerülnek. A szennyezés 84 százalékáért felelősnek tartott szárazföldi közlekedés mellett az óceánokból (11 százalék), illetve a mezőgazdasági területekről (5 százalék) kerül még jelentős mennyiség az atmoszférába.
A kutatók azt találták, hogy a mikroműanyagok több mint 6 teljes napot is a levegőben lebeghetnek, ez pedig azt jelenti, hogy az uralkodó légáramlatok az egyik kontinensről a másikra szállítsák a szennyezést, olyan helyeket is veszélyeztetve, mint az Antarktisz, annak ellenére, hogy ott nincsenek közvetlen szennyező források.
Az összegyűjtött adatok alapján a kutatók számítógépes modelleket készítettek, amelyek alapján a következőkben megpróbálják prognosztizálni, hogy a Föld mely területein a legmagasabb a mikroműanyag-szennyezettség. Az első eredményeik szerint Európa, Kelet-Ázsia, a Közel-Kelet, India és az Egyesült Államok a legkitettebb a légköri szennyezésnek.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
Már a szibériai hóban is ott van a mikroműanyag
A Tomszki Állami Egyetem kutatói húsz hóminta vizsgálata után arra jutottak, hogy már Szibériában, mindentől távol is megjelentek az apró műanyagrészecskék. Azt még nem tudják, hogy mekkora szennyezésről van szó.
Legalább 21 millió tonna mikroműanyag szennyezi az Atlanti-óceánt
A brit Nemzeti Oceanográfiai Központ kutatói szerint az Atlanti-óceán víztömegének legfelső 5 százalékában található műanyagszennyezés 1000 óriás konténerhajót töltene meg.
Már emberi szervekben is kimutatható a műanyagok szennyezése
Nemcsak polietilén- vagy PET-részecskéket, de a rendkívül mérgező biszfenol A-t is kimutatták az emberi májakból, tüdőkből, vesékből és epékből vett szövetmintákban. Állatoknál már ismert a műanyagok rákkeltő hatása, de azt még mindig nem tudjuk, mit tesznek az emberi szervezettel.