Iszonyúan szennyezik a környezetet az elhagyott olajkutak
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A megújuló energiaforrások iránti növekvő kereslet miatt valószínű, hogy egyre több olajkúton szűnik majd meg a kitermelés, ez pedig nem várt környezeti terhelést jelent majd – állítja Amy Townsend-Small, a Cincinnati Egyetem geológusa. A kutató 37, magánterületen lévő elhagyott kút vizsgálata során kiderítette, hogy van olyan elhagyott texasi kitermelőhely, ahol óránként 132 gramm metán jut a légkörbe, míg más, megfelelően lezárt kutaknál elhanyagolható a kibocsátás.
A metánon kívül a szennyezett víz feltörése is problémát jelent: a kutatók a vizsgált kutak közül öt esetben figyelték meg, hogy a környéken feltört a különböző anyagokkal szennyezett víz, és pocsolyákat vagy tavakat képezett. Volt olyan helyszín, ahol több ezer liternyi víz tört a felszínre percenként, a kén-hidrogénnel szennyezett víz pedig súlyos környezeti és egészségügyi kockázatot jelent.
A probléma nem egyedül Texast érinti, de ott a legnagyobb a baj, a kutatók szerint pedig ez csak rosszabb lesz, ahogy egyre több kutat zárnak majd be. Townsend-Small korábbi becslései szerint Amerikában 3,1 millió elhagyott olajkút található, ezek 6,4 százalékánál figyelhető meg komolyabb metánkibocsátás, a megfelelően lezárt kutak többségénél nem, vagy csak alig kerül metán a légkörbe.
Nincs felelős
A kibocsátáson és a környezeti károkon túl további problémát jelent az elhagyott kutak későbbi sorsa is: szarnak, bajnak nincs gazdája, tartja a mondás, és a magánterületen fekvő kutak esetében ez igaznak is tűnik. Townsend-Small szerint ezt a 37 olajkutat eddig senki sem vizsgálta, így a helyieken kívül más nem is nagyon törődött velük, pedig komoly környezeti károkat okoznak. Felelős pedig nincs: a gyakran átláthatatlan tulajdonosváltások után megmarad a kút, ezzel együtt pedig a metán- és kénhidrogén-kibocsátás, a szivárgással pedig senki sem törődik.
Az eddig vizsgált kutak kibocsátásának átlaga alapján valószínű, hogy egyedül Texasban évente 5,5 millió kilogrammnyi metán jut a légkörbe az elhagyott telepekről, méghozzá teljesen feleslegesen, a hiba elhárítása viszont pénzbe kerül. Joe Biden a nagy környezetvédelmi csomagjában 16 milliárd dolláros mentőcsomagot jelentett be a bezárt kutak rendbehozatalára. Jacob Hoschouer, a tanulmány társszerzője szerint a mostani kutatás alapján megállapítható lenne, hogy mely kutak jelentik a legnagyobb problémát, az elhagyott kutak infravörös kamerával történő vizsgálata alapján pedig azt is ki lehetne deríteni, hogy az eddig nem kutatott régi lelőhelyeken mekkora a baj.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
101 Nobel-díjas követeli a fosszilis üzemanyagok betiltását
A nyílt levelet aláíró tudósok szerint csak úgy lehet megelőzni a klímakatasztrófát, ha az emberiség lemond a szénről, az olajról és a földgázról, és arra szólítják fel a világ vezetőit, hogy tiltsák be ezeknek az energiaforrásoknak a használatát. A levelet a dalai láma is aláírta.
Párizsi klímaegyezmény, WHO, Keystone: Joe Biden három legfontosabb környezetvédelmi és egészségügyi intézkedése
Az USA visszalép a párizsi klímaegyezménybe, benn marad az ENSZ egészségügyi világszervezetében, a WHO-ban, és leállítja a Keystone XL olajvezeték építését. A frissen beiktatott elnök emellett felülvizsgáltatja a Trump-adminisztráció több mint száz környezetvédelmi és közegészségügyi intézkedését.
25-40 százalékkal több metánt eregetünk a légkörbe, mint eddig gondoltuk
Szénizotópos módszerrel határozta meg egy nemzetközi kutatócsoport a légköri metán eredetét: az emberi tényező nagyobb, mint gondolták. A metán hússzor erősebb üvegházhatású gáz, mint a szén-dioxid.