A hegymászók oxigénpalackjaira is szükség van a nepáli kórházakban

2021.05.11. · tudomány

Katasztrofális a járványhelyzet Nepálban: az elmúlt két hétben 668 százalékkal emelkedett az igazolt koronavírusos esetek száma, a Vöröskereszt jelentése szerint pedig az elvégzett tesztek 44 százaléka bizonyult pozitívnak. A hírek szerint a kormányzat nem képes kezelni a kialakult helyzetet, és bár Katmandut április végén lezárták, egyelőre nem világos, hogy mit lehet még tenni a betegség megfékezéséért. K. P. Sharma Oli nepáli miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy „komoly lépéseket” tesznek majd annak érdekében, hogy pótolják az oxigénhiányt és elegendő kórházi ágyat biztosítsanak a betegeknek, de hogy mik lesznek ezek, azt egyelőre homály fedi.

Az országban jelenleg 600-nál is kevesebb lélegeztetőgép található, miközben a Washingtoni Egyetem becslései szerint hamarosan (az előrejelzések szerint május végéig) több mint tízezer készülékre lenne szükség, azonban már így sincs elegendő képzett szakember a kezelésükhöz. Az egészségügyi miniszter, Hridayes Tripathi a múlt héten bejelentette, hogy az egészségügy nem tudja kezelni a betegek tömegét, és „nehézséget okozhat” minden ellátásra szorulónak ágyat biztosítani a kórházakban.

25 ezer palack hiányzik

Az egyik legégetőbb problémát az oxigénhiány jelenti: gázból sincs sok, de palack is alig akad. Samir Kumar Adhikari, az egészségügyi minisztérium tisztségviselője szerint az országnak 25 ezer palackra lenne azonnal szüksége. Kínából a tervek szerint húszezer palack érkezik a közeljövőben, ezek egy részét helikopterrel szállítják majd az országba.

photo_camera A szabadban kapnak oxigént azok, akiknek még nem jutott hely a kórházban Katmanduban Fotó: BIKASH KARKI/AFP

A szükséges 25 ezer palack egy részét a hegymászóktól várják: a Nepáli Hegymászószövetség arra kéri az országba visszatérő sportolókat, hogy adják le a kiürült palackjukat. A szövetség szerint jelenleg nagyjából 3500 oxigénpalack lehet az engedéllyel rendelkező 700 és az őket vezető serpák használatában, ezeket pedig mászás után gyakran ott hagyják a hegyoldalon.

Mindeközben április végén már a Mount Everest hegymászói között is megjelent a koronavírus: ekkor egy norvég hegymászónál, Erlend Nessnél azonosították a betegséget. Az eset miatt sokan kritizálták a nepáli kormány járványkezelését, ami az első hullám idején sem volt éppen szigorúnak mondható, a javarészt turizmusból élő országban viszont a legtöbben üdvözölték a lazításokat: egy serpa szerint a vírus egy idő után már nem is érdekelte az embereket, nagyobb gondot jelentett nekik a hétköznapi megélhetés.

A meredeken növekvő esetszámok alapján úgy tűnik, hogy a februári lazításoknak most lett meg a böjtje: Indiához hasonlóan, ahol már győzelmet hirdettek a járvány fölött, mielőtt kitört volna a második hullám, Nepálban is elbízták magukat, és Indiához hasonlóan itt is az új vírusvariáns terjedése okozza a járvány újbóli fellángolását.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás