A klímaváltozás egymillió éve befolyásolja az ember testméretét

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

A Homo nem (genus) tagjainak testmérete – ide tartozik a mai ember, a Homo sapiens – az elmúlt egymillió évben gyakorlatilag annak függvényében változott, hogy milyen volt az idő, derül ki a Cambridge-i és a Tübingeni Egyetem közös kutatásából, amelynek eredményeit csütörtökön tette közzé a Nature Communications. 

A kutatók több mint 300 emberi maradvány egykori agy- és testméretét határozták meg, majd összevetették őket a rekonstruált éghajlati adatokkal, amelyekből kitűnik, hogy milyen klimatikus viszonyok között éltek. Az eredmények azt mutatják, hogy az elmúlt egymillió évben az éghajlat, különösképp a hőmérséklet alapvetően befolyásolta, hogy épp mekkora az ember: a zord, hideg időjárási körülmények között megnövekedett a testméret, a melegebb éghajlat viszont kisebb embert eredményezett. Ez logikus is: ahogy Andrea Manica, a Cambridge-i Egyetem evolúciós ökológia-professzora a CNN-nek elmondta, a nagyobb testméret védi az egyént a hidegtől. „Minél nagyobb az ember, annál kisebb a felülete a térfogatához képest, tehát hatékonyabban tárolja a hőt.”

Manica szerint ez az összefüggés számos állatfajra, sőt a ma különböző éghajlati körülmények között élő emberekre is igaz, de az csak most bizonyosodott be, hogy az elmúlt egymillió évben is a hőmérséklet gyakorolta a legnagyobb befolyást az emberi testméretre. 

Ami viszont az agyméretet illeti, jóval kevésbé egyértelműek az eredmények. Mivel az agy mérete nem mutat összefüggést a hőmérséklettel, Manica szerint a test és az agy mérete eltérő hatások miatt változott. A kutatás egyrészt arra utal, hogy a nagyobb méretű agy a stabil környezetben élő ember sajátja volt: „Az agy drága dolog, és az erőforrások hiányában az ember nem tudja fenntartani.” A nagyobb agyméret a Homo nem azon korai egyedeire is jellemző volt, akik nyílt vidékeken éltek, és nagyméretű emlősökre kellett vadászniuk a túlélés érdekében. Emellett számolni kell olyan tényezőkkel, mint az extra kognitív kihívások, a társas élet komplexitása vagy a változatosabb étrend. 

Jó hír ugyanakkor, hogy a napjainkban tapasztalható éghajlatváltozás minden valószínűség szerint nem lesz hatással az emberi test méretére. Ahogy Manica a CNN-nek elmondta: „Az általunk leírt változások évezredek, de inkább évtízezeredek alatt mentek végbe, így aztán néhány évnyi klímaváltozás keveset változtat a testünkön vagy az agyunkon.”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: