Könnyen lehet, hogy beválik az MIT tudósainak 1972-es jóslata, és 2040-re összeomlik az emberi civilizáció

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

A múlt század végének egyik legellentmondásosabb, legtöbb vitát, pozitív visszajelzést és lesújtó kritikát kiváltó jelentése volt a The Limits to Growth (magyarul A növekedés határai, közkeletű rövidítéssel LtG), ami a magas rangú politikusokból, tudósokból, közgazdászokból álló Római Klub felkérésére született 1972-ben. A projekt keretében a Massachusettsi Műszaki Egyetem, az MIT munkatársai a Harvardon végzett környezetkutató, Donella Meadows vezetésével elkészítették a „hármas számú világ” (World3) számítógépes modelljét, amelyben a szintén MIT-s Jay Forrester World Dynamics című, 1971-es könyvében leírtak alapján öt változót vettek figyelembe: a népességet, az élelmiszer-termelést, az iparosodást, a környezetszennyezést és a nem megújuló természeti erőforrások felhasználását. 

A jelentés, amit kötet formájában mindezidáig 30 millió példányban adtak el világszerte, és 30 nyelvre, így magyarra is lefordítottak, arra a konklúzióra jutott, hogy ha az addig tapasztalt növekedési trendekben nem áll be változás, 2072-re nyilvánvalóvá válnak a növekedés korlátai, amelyek a populáció és az ipari kapacitás „hirtelen és kontrollálhatatlan” visszaeséséhez vezetnek. Az egy főre eső globális ipari termelés gyors visszaesését 2008-ra, az élelmiszeripar és a szolgáltatások hanyatlását 2020-ra, a Föld népességének visszaesését 2030-ra jósolta a modell, hozzátéve, hogy a jelentés születésének idején, 1972-ben fennálló növekedési trendek megváltoztathatók annak érdekében, hogy elérhetővé váljék az ökológiai és gazdasági stabilitás – ehhez azonban, ahogy a szerzők leszögezték, mielőbbi cselekvésre van szükség. 

A The Limits to Growth első, 1972-es kiadásának címlapja

Az LtG-t megjelenése után nem sokkal számtalan kritika érte: a New York Times három szerzője „üres és félrevezető” munkának titulálta, amit „a számítástechnika  legrégebbi maximájának újrafelfedezésével lehet a legjobban összefoglalni: szemét be, szemét ki” (garbage in, garbage out, azaz gyenge adatokból gyenge következtetéseket lehet levonni). A további kritikák indokolatlan pesszimizmussal vádolták a jelentést, és sok szemrehányás érte a szerzőket amiatt, hogy a metodológia, az adatok és a belőlük levont következtetések nem pontosan tükrözték a valóságot. 

Pozitív reakcióból  is akadt jó néhány, különösen a 2000-es években, amikor kezdték újra felfedezni a jelentést: 2008-tól folyamatosan láttak napvilágot olyan számítások, amelyek igazoltnak látták az MIT kutatóinak jóslatait, 2012-ben pedig a Nobel-békedíjas elméleti kémikus és tudománytörténész, John Scales Avery azt írta a jelentésről, hogy bár az LtG erőforrások elérhetőségére vonatkozó jóslatai pontatlanok voltak, az alaptétel, miszerint egy véges bolygón lehetetlen a korlátlan gazdasági növekedés, „vitathatatlanul helyes”. 

Mégis beválik?

Gaya Herrington, a hollandiai székhelyű, világszerte 230 ezer embert foglalkoztató pénzügyi tanácsadó cég, a Magyarországon is aktív KPMG dinamikus rendszerekkel foglalkozó vezető elemzője elhatározta, hogy harvardi mesterszakos diplomamunkájának keretében megvizsgálja, mennyire helytállóak az 1972-es jelentés következtetései a rendelkezésünkre álló empirikus adatok tükrében. Arra jutott, hogy a kötetben leírt BAU2 (business as usual) és CT (comprehensive technology) forgatókönyv olyannyira közel áll a valósághoz, hogy ha minden úgy folytatódik tovább, ahogy eddig, az általuk leírt, társadalmi összeomlással járó jelentős visszaesés már 2040-ben bekövetkezhet. 

„A BAU2 és a CT forgatókönyvek szerint mostantól számítva úgy egy évtizeden belül leáll a növekedés – írja Herrington a tanulmányban, ami még tavaly év végén jelent meg a Yale Egyetem ipari ökológiával foglalkozó folyóiratában, a Yale Journal of Industrial Ecologyban, és letölthető a KPMG oldaláról. – Így mindkét forgatókönyv azt jelzi, hogy a business as usual [az eddigi gyakorlat folytatásán alapuló modell], vagyis a folyamatos növekedés hajszolása nem lehetséges. Még ha együtt is jár a példátlan technológiai fejlődéssel és annak elfogadásával, az LtG által modellezett business as usual elkerülhetetlenül az ipari tőke, a mezőgazdasági termelés és a jóléti szint csökkenéséhez vezetne még ebben az évszázadban.” Az összeomlás nem azt jelenti, hogy az emberiség megszűnik létezni, mondta Herrington a Vice Motherboardnak, de „a gazdasági és ipari növekedés leáll, ami károsan hat az élelmiszer-termelésre és az életszínvonalra”.

Mindez vészesen egybecseng annak a tanulmánynak a következtetéseivel, amit 2019-ben tett közzé két ausztrál szerző, David Spratt klímakutató és Ian Dunlop, aki maga is az 1972-es MIT-s tanulmányt megrendelő Római Klub tagja. A Qubiten két éve bemutatott írásban Spratt és Dunlop jóval radikálisabban fogalmazott, mint Herrington: szerintük a túl konzervatív tudományos klímaforgatókönyvek miatt egyenesen „káoszba fulladt világ” vár az emberiségre, és „az emberi civilizáció 2050-re nagy valószínűséggel véget ér“, mivel a Föld egyszerűen megszűnik számunkra lakható lenni.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: