Egy osztrák kutatás jutott erre az eredményre az emberi társadalmakban végbement globális változások alapján. Nem egyöntetű a kutatás megítélése, vannak, akik szkeptikusan viszonyulnak az adatalapú felméréshez.
Az időszámításunk előtti 12. századot megelőző évszázadokat a civilizációs felemelkedés, a technológiai fejlődés és a kereskedelmi kapcsolatok kiépítése jellemezte, aztán néhány évtized alatt dominóként dőltek össze a legnagyobb birodalmak. A régész-történész Eric H. Cline számos érdekes elméletet felvet a bukás okairól: rejtélyes tengeri törzsek, globalizációs törekvések és a klímaváltozás is közrejátszhatott a hirtelen pusztulásban.
Gaya Herrington, a KPMG vezető elemzője tanulmányában összevetette a múlt századi prognózist a friss empirikus adatokkal, és arra jutott, hogy jó úton járunk az összeomlás felé.
Peter Turchin nem egy Asimov-karakter, épp csak azzal foglalkozik, amivel az Alapítvány pszichohistorikusai: a történelemdinamika kutatójaként adatokból és modellekből igyekszik rájönni, merre tart a társadalom. Mióta 2010-ben megjósolta a 2020-nak nevezett káoszt, egyre többen hallgatnak rá. Most azt állítja, a következő 5-10 év sem lesz jobb.
Akármennyire erősen vizslattuk eddig az univerzumot, sehol sem találtunk távoli csillagokat elszántan becsomagoló, hulladékhőtől infravörösen izzó idegen civilizációkat. Egy új elmélet szerint ennek oka, hogy minden fejlett civilizáció, így az emberi is, lassan és fokozatosan eggyé válik környezetével.
Éhínségekhez, háborúkhoz, népvándorlásokhoz, teljes civilizációk felvirágzásához és eltűnéséhez is vezetett az elmúlt évezredekben az éghajlat változása a Földön. Mi jöhet még?
A város ma már azért nem mindenkié, mert az utcák kitisztítása, a nyüzsgő sokadalmak leszabályozása kiszorította az urbánus terekből a nyilvánosságot, az önrendelkező és érdekérvényesítő szabadságot, a demokrácia alapfeltételéül szolgáló párbeszédet. Legalábbis ezt állítja Eberhard Straub német történész magyarul most megjelent civilizációtörténeti kötetében.