A tudós, aki kiszámolta a civilizáció jövőjét

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

A legtöbb jövőkutató, ha sokban nem is, de egyvalamiben általában egyetért: nincs olyan, hogy jövőkutató. Aki ugyanis azt állítja, hogy tuti módszere van arra, hogy megállapítsa, milyen lesz a világ akár csak tíz év múlva, az hazudik. Lehet kutatni, hogy milyen irányba haladnak a gazdasági, társadalmi, kulturális és más trendek, de az ismeretlenekkel, amelyek hirtelen minden addigi folyamatot új mederbe terelnek, úgysem lehet számolni. Ki lehet számolni az éghajlatváltozás vagy a hegyi gorillák populációjának jövőbeli értékeit, de az emberi történelemre nem vonatkoznak általános törvények.

Ha ezeket sokat hajtogatja valaki, akkor egészen biztos, hogy előbb-utóbb megjelenik egy jövőkutató, aki azt állítja, hogy jövőkutatás márpedig létezik. Az orosz-amerikai Peter Turchin (eredeti nevén Pjotr Valentyinovics Turcsin) környezettudományt, evolúcióbiológiát, antropológiát és matematikát tanít és kutat a Connecticuti Egyetemen, és hát mit kezdjen magával valaki, aki ennek a négy tudományágnak szentelte az életét? Állítson fel matematikai modelleket a társadalmak történelmi evolúciójára, hogy megfejtse az emberiség történelmét szabályozó törvények rejtélyét? Például.

Turchin azt állítja, hogy jövőkutatás létezik, csak épp máshogy hívják. Isaac Asimov még pszichohistóriának nevezte, ő már Kleiodinamikának. Hari Seldonnal ellentétben azonban Turchin nem a bolygó pusztulását vetíti előre, hanem elsősorban a társadalmak ciklikusságát vizsgálja: kutatásai szerint például az amerikai társadalom körülbelül 50 éves ciklusokban jut el mindig egy olyan pontra, ahol a felgyülemlett feszültség erőszakot szül. A legutóbbi ciklus csúcsa? A 2020-as évek.

A babbogaraktól az emberekig

Turchin 1957-ben, az orosz tudomány egyik fővárosában, az akkor még szovjet Obnyinszkben született, de miután fizikus-kibernetikus édesapja 1977-ben politikai üldözötté vált, a család New Yorkba menekült a KGB elől – Peter már itt diplomázott le biológusként, amit később egy zoológiai PhD-vel egészített ki.

Turchin a mexikói babbogárról (Epilachna varivestis) írta szakdolgozatát, ezért tanulmányai során sokat volt terepen, és az 1980-as évek elején épp átalakulóban volt az ökológia tudománya. Az ausztrál elméleti fizikus, Robert May kutatásai nyomán a populációk és a biodiverzitás vizsgálatának eszköztárába bekerültek a lepkeháló és a befőttesüveg mellé a matematikai modellek és a szuperszámítógépek.

Peter TurchinFotó: Twitter / Peter Turchin

Turchin így már méretes adatbázisokból és egyre kifinomultabb tudományos eszközökkel dolgozhatott, és hosszú éveket töltött bogarak, molylepkék és rágcsálók populációinak egyre pontosabb modellezésével, számos mezőgazdasági vagy erdészeti problémát megoldva. De a kilencvenes évek végére, amikorra korábban radikálisnak gondolt tételeit már tankönyvekben oktatták, megunta az állatokat – úgy érezte, már nem tudnak meglepetést okozni.

Ezért nekilátott megkeresni a választ egy olyan kérdésre, amit addig nem nagyon tettek fel: ha az állatok népességváltozásait általános törvények szabályozzák, vonatkoznak-e hasonló törvények az emberiségre is? Ideje volt bevetni az ökológiában használt eszközöket: „Amikor kapuzárási pánikot éltem át, keresnem kellett egy területet, ahol be lehet vezetni a matematikai megközelítést. Egy olyan terület volt, ahol ez még nem történt meg: a történelem” – mondta Turchin az Atlanticnek.

Töri, matek, hittan

Az emberiség múltjával kapcsolatos tudományágak (történelemtudomány, régészet) elsősorban korabeli leletek, írásos emlékek elemzésével foglalkoznak, míg arról a tudósok és filozófusok máig vitatkoznak, hogy a történelmet vezérlik-e általános érvényű szabályok. Turchin később elmondta: „kutatásaink előfeltevése, hogy a történelmi társadalmakat is lehet ugyanazokkal a módszerekkel vizsgálni, ahogy a fizikusok és a biológusok tanulmányozzák a természeti rendszereket.”

Ilyen tudományág azonban nem létezett, úgyhogy jobb híján ő maga alapított egyet – az egyszerűség kedvéért most csak történelemdinamikának nevezett terület, valamint az annak kutatási eredményeit bemutató folyóirat egyaránt a Kleiodinamika (Cliodynamics) nevet kapta, a történetírás görög múzsája, Kleió után.

Kleió, Euterpé és Thaleia, vagyis a történetírás, a zene és a színház múzsái Eustache Le Sueur festményénFotó: leemage via AFP

A folyóirat alcíme: „Kvantitatív történelem és kulturális evolúció”. Ennek hallatán könnyű lenne egyből humbugot kiáltani, de az elmúlt években több elismert történész és régész is dicsérte már a terület vívmányait, például a Seshat nevű globális adatbázist, amelyben egy helyre gyűjtik az egyes történelmi korok politikai, társadalmi, gazdasági vagy vallási rendszereiről elérhető adatokat, így hatékonyabban vizsgálható, hogy mi okozhatta a nagy kulturális vagy populációs változásokat.

A történelemdinamika dolga megmagyarázni, hogyan jöttek létre a nagy, komplex emberi társadalmak, és milyen általános törvények szűrhetők le azok evolúciójából. A kezdeményezés egyes céljai meglehetősen nagyravágyók: kideríteni, hogyan alakították a társadalmakat a vallások; hogy minek köszönhető a nagy birodalmak felemelkedése és bukása; vagy hogy miért forrnak fel 50 évente a faji konfliktusok Amerikában.

Turchin és társai voltak azok, akik tavaly egy tanulmányban azt állították, hogy az elmúlt tízezer év társadalmait tartalmazó adatbázis alapján bizonyítható, hogy a moralizáló vagy ítélkező istenbe vetett hit csak a komplex társadalmak kialakulása után jelenik meg. A kutatás szerint a társadalmak a különböző népcsoportok egybekovácsolása céljából hozták létre a törvénykező isten képét, hogy a populáció növekedése mellett is fenn tudják tartani a társadalmi rendet.

Eltűnik a középosztály, jön az erőszak

Turchint később mégis egy 2010-es kommentárja tette ismertté. A kutató a Nature folyóirat „2020 Visions” című cikksorozatára reagált, amelyben különböző tudományterületek képviselői írták le, szerintük milyen fantasztikus eredményeket érhetnek el tíz év múlva az adott ágazatok kutatói. Turchin azonban azt állította, hogy felesleges tervezgetni, mert a 2010-es évek a növekvő instabilitás évtizedét hozzák, ami alááshatja a tárgyalt tudományos fejlődést, és ami mellesleg 2020 környékén erőszakos zavargásokban csúcsosodhat ki.

Idén emiatt sokan elővették (mi is) Turchin jóslatát, amely természetesen a koronavírus-járvánnyal és a belőle fakadó feszültséggel nem számolhatott, de azért covidon túl is vannak bajok a világban: a társadalmak politikai és ideológiai megosztottsága a csúcson, a demokrácia alapvető intézményeit a legmagasabb szinteken támadják, a nyugati országokat pedig a faji feszültségek is mérgezik.

A Turchin által felállított szekuláris (vagy világi) ciklusok modellje szerint az Egyesült Államokban körülbelül 50 évente jelentkezik egyfajta instabilitási csúcs, amely többek között faji alapú erőszakos cselekedetekben mutatkozik meg: 1870 körül az amerikai polgárháború, 1920 környékén a világháborút követő faji feszültségek, 1970 táján pedig a polgárjogi mozgalmat és Martin Luther King meggyilkolását övező megmozdulások példázták ezt a csúcsot. A 2010-es években a feketékkel szembeni rendőri erőszak szította egyre inkább a feszültséget, és az eseményeket az egyenlő bánásmódért küzdő Black Lives Matter mozgalom tüntetései mellett szélsőséges, erőszakos csoportok zavargásai is kísérték.

A társadalom erőszakos felfordulását kiváltó három legfőbb tényező a kutatók szerint

  • a túl nagyra duzzadt politikai-gazdasági elit, ahol már nem jut mindenkinek elit pozíció;
  • a lakosság általános életkörülményeinek csökkenése, és így a középosztály eltűnése;
  • valamint az, hogy az elégedetlenkedő polgárokat a kormány két eszközzel igyekszik elhallgattatni: az országot csődbe vezető gazdasági, vagy a válságot tovább szító rendőri, karhatalmi intézkedésekkel.
A lakosság jólétének és az elit túltermelésének ciklusai (módszertan itt)Forrás: Peter Turchin

Az elit kétféleképp tud túl nagyra nőni: természetes módon, mint például a hatalom nélküli hercegektől és hercegnőktől hemzsegő Szaúd-Arábiában, vagy gazdasági és oktatási előremenetel révén, ahogy az USA-ban szokás.

„Egyre többen gazdagodnak meg, és egyre többen vannak a felsőoktatásban. Ez így önmagában még nem is hangzik rosszul. A problémák ott kezdődnek, amikor a pénz és a Harvard-diploma értéke olyanná válik, mint egy királyi címé Szaúd-Arábiában. Ha sokan rendelkeznek velük, de közülük csak néhánynak van tényleges hatalma, akkor azok, akiknek nincs, a hatalom ellen fordulnak”

– fejtette ki Turchin az Atlanticnek.

Amíg duzzad az elit, sok jóra ne számítsunk

Turchin szerint ez az elitellenes fordulat Donald Trump elnöksége alatt már jól látszott, de még a következő 5–10 év is a társadalom szétszakadozásáról szólhat. Úgy véli, a problémák mára túl mélyre ágyazódtak, túl rendszerszintűek ahhoz, hogy alapvető társadalmi és politikai környezetváltozás nélkül megoldódjanak.

Az elit túlduzzasztásának velejárója, hogy mivel közben az elit munkahelyek száma jellemzően nem nő, egyre többen és többen harcolnak egyetlen állásért, legyen szó zsíros kormányzati pozícióról vagy egy népszerű lapnál megüresedett újságírói helyről. A visszautasításnak egyre nagyobb a tétje: a gazdag, többdiplomás jogász csalódni fog, ha erőfeszítéseit nem tudja hatalomra váltani; a képzett, magát tehetségesnek tartó újságíró pedig marginalizálva érzi magát, mert milliók helyett csak ezrek olvassák a cikkeit. Akit nem fogad be az elit, az könnyen elitellenessé válik.

Az elitellenes, tehetős és ambiciózus amerikaiak egyre nagyobb csoportjának ráadásul a társadalmi középosztály sorvadása is jót tesz, hiszen a regnáló elitet csak széles összefogásban lehet elűzni, és ehhez az elszegényedő rétegeknél nem találhatnak jobb partnert. Turchin erre Steve Bannon példáját hozza, aki munkás családban nőtt föl, majd lediplomázott a Harvardon, megszedte magát befektetési bankárként, de hatalomvágyát csak az elégítette ki, hogy az emberek dühét és a társadalmi feszültségeket kihasználva felépítette az alt-rightot, megágyazva az elithez tartozó, mégis komolyan vehetetlennek tartott Donald Trump diadalmenetének.

Trump és Bannon - Fotó: Mandel Ngan/AFPFotó: Mandel Ngan/AFP

Turchin szerint tehát a határtalan elitképzést meg kell állítani, a lakosságot pedig a reálbérek folyamatos emelésével kell kordában tartani. Nagyobb ívű megoldásokkal azonban nem tud szolgálni. Jobban meg kéne adóztatni a gazdagokat? A minimálbért kell emelni? Jöhet a feltétel nélküli alapjövedelem? A kutató szerint mindegyik út rejt magában előreláthatatlan következményeket, és ezt egy, az ökológus múltjából származó sztorival támasztja alá: az erdészeti szolgálat egyszer rovaritó szerekkel igyekezett csökkenteni a szúbogarak populációját, de végül sokkal kisebb arányban pusztultak el tőlük a bogarak, mint a bogarakra vadászó ragadozók. Ebből azt tanulta meg, hogy sosem szabad megrögzötten ragaszkodni egy tervhez, mindig hagyni kell egy kis mozgásteret, hogy az időközben felmerülő problémákat kezelni lehessen.

A történelemdinamika kutatói végső soron azt remélik, hogy az adatok gyarapodásával, valamint a tudományág modelljeinek fejlődésével eljön az idő, amikor az egyes kormányok már nem hozhatnak meg egy döntést annak figyelembe vétele nélkül, hogy azzal statisztikailag a káosz felé vezetik-e az országot. Asimov mintájára akár egy kormányügynökséget vagy minisztériumot is el tudna képzelni erre a feladatra – úgy működne, mint egy jegybank, csak az infláció vagy az árfolyamok elemzése helyett társadalmi folyamatokat vizsgálnának, hogy elkerülhetővé váljon a civilizáció bukása.

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: