A hobbit bőrváltó óriásáról kapta a nevét egy újonnan felfedezett ősemlős
J. R. R. R. Tolkien A hobbit című regényében Zsákos Bilbó és társai a Magányos Hegy felé vezető útjuk elején találkoznak Beornnal, az óriással, aki medvévé képes változni.
Amerikai paleontológusok a Journal of Systematic Palaeontology folyóiratban augusztus 17-én publikálták annak a korai paleocén földtörténeti időszakban élt három emlősnek a leírását, amelyek közül az egyik a szóban forgó szereplőről kapta a nevét. A tanulmányt ismertető LiveScience szerint a Beornus honeyi nem volt óriás és a regénybeli vérszomjas medvéhez sem hasonlított. Ugyanakkor az őslénytanban szinte már hagyomány, hogy a korai paleocén emlősöket Tolkien-figurákról nevezik el. Így járt tehát az őspatások (Condylarthra) rendjébe tartozó, korábban még ismeretlen házimacska-méretű mindenevő is.
A kutatók az Egyesült Államokban, a dél-wyomingi Great Divide-medencében két másik őspatás fajt is azonosítottak a feltárt csontmaradványok alapján. A dinoszauruszok tömeges kihalása után Észak-Amerikát benépesítő ismert ősemlősök tára így a Conacodon hettingeri és a Miniconus jeanninae nevű fajokkal bővült.
A három faj maradványai csak a töredékét jelentik a Great Divide-medencében feltárt közel félezer emlőskövületből álló gyűjteménynek, így kutatók szerint valószínűleg még több új faj vár azonosításra ugyanebből a korszakból.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
Megtalálhatták a Földön valaha élt legősibb állatok nyomait
A kanadai Elizabeth Turner 890 millió éves kőzetekben szivacsokhoz hasonló struktúrákat azonosított, amelyek lényegesen régebbiek az eddig ismert ősszivacsoknál. Ha a felfedezést sikerül igazolni, az azt jelenti, hogy az első állatok jóval korábban jelentek meg a Földön, mint eddig gondoltuk.
Alighogy kikeltek, már repkedhettek is az ifjú pteroszauruszok
A Portsmouthi Egyetem kutatói szerint a pteroszauruszok már röpképesen jöttek a világra, nem úgy, mint a legtöbb madár, amelyeknek kikelés után meg kell tanulniuk repülni. A kis dinoszauruszok valószínűleg kevésbé voltak alkalmasak a hosszú távú repülésre, mint a felnőttek, de fürgébben manőverezhettek, mint a kifejlett példányok.
A 26 millió éve élt óriás orrszarvú olyan magas volt, mint egy mai zsiráf és olyan termetes, mint négy afrikai elefánt
A Paraceratherium linxiaense testtömege elérte a 21 tonnát, magassága pedig 7 méter is lehetett, miközben a feje leginkább a mai tapírokéhoz hasonlított.