A 16. században már bőszen internetezett az élelmes késmárki lelkész, Sebastian Ambrosius
Nagy valószínűséggel Magyarországon, sőt, talán a ma Szlovákiához tartozó Késmárkon is teljes tanácstalanság fogadná azt a kérdést, hogy ki is volt Sebastian Ambrosius, és az is nagyon valószínű, hogy ha ugyanezt a kérdést mondjuk egy amerikainak tenné fel valaki, még teljesebb lenne a bizonytalanság. Nem csoda: Ambrosius a 16. századi protestáns értelmiség köreiben ismertnek számított, de nem hagyott olyan maradandó nyomot a történelemben, hogy az evangélikus prédikátorok igazán elszánt rajongóin kívül ma bárki rávágná, hogy igen, ismerem Ambrosiust, az egy jó pofa, ahogy Wagner úr mondta volna néhány száz évvel később.
Akkor minek róla könyvet írni, pláne minek átírni, és miért adja idén ki a neves brit kiadó, a Routledge? Hát azért, mert szegény Ambrosius életrajza – életrajztól elég szokatlan módon – valójában nem is igazán Ambrosiusról szól. Sebők Marcell történész magyarul 2007-ben megjelent könyve, a Humanista a határon sem csak róla szólt, a 2021-ben, a Routledge gondozásában megjelent angol nyelvű kötet pedig továbbra is azt célozza meg, hogy Ambrosius személyén és pályáján keresztül nagyobb képet adjon a tizenhatodik századi szepességi protestáns értelmiség hétköznapi életéről.
Új részletek
Az angol nyelvű kötetet Sebők új részletekkel is kibővítette, a Humanista a határon megjelenése óta eltelt években ugyanis több olyan forrás is hozzáférhetővé vált, ami annak idején nem állt a kutatók rendelkezésére, és ennek megfelelően Ambrosiusról is több új információ vált hozzáférhetővé, illetve ellenőrizhetővé. Számos folyóirat került fel a netre, illetve, ahogy Sebők elmondta, a reformációk folyamatának kisebb történeteit is elkezdték feldolgozni. A kötet nem csak az angol nyelv tömörsége miatt karcsúbb, mint a magyar kiadás: a hitvitákból szóló rész rövidebb lett, a naptárreformról szóló fejezet pedig kimaradt a könyvből. Érdekes adalék, mint ahogy Sebők is megjegyzi a könyv előszavában, hogy az 1600-ban tomboló pestisjárvány hatására Ambrosius élete végén karanténba kényszerült, és ott írta a vitairatait, ezzel az élethelyzettel pedig az elmúlt években talán nem is lehetett jobban azonosulni, mint épp a covid-járvány idején, amikor a szerző leadta a kéziratot.
Ambrosius életén keresztül sok minden kiderül a korabeli művelt emberek hétköznapjairól. Rögtön az első fejezetben például, amely Ambrosius késmárki iskolaéveit ismerteti, a helyi diákság szokásairól derülnek ki meglepően véres részletek, igaz, az áldozatok itt nem gyerekek, hanem szárnyasok, és a magyarul kakasütésnek nevezett, valamilyen oknál fogva Szent Gál ünnepére megrendezett állatkínzó mulatság keretein belül végezték ki őket.
A sajtpiac
A kora- és környékbeli iskolákban a diákok négyéves koruktól fogva tanultak latint, görögöt, és bevezették őket a hét szabad művészetbe is, hogy azután a Luther Márton templomkapura tűzött tételeiről elhíresült Wittenbergben vagy másutt, például az olaszországi Padovában tanuljanak tovább. Az ehhez szükséges anyagi erőforrásokat általában gazdag helyi mecénások biztosították – Ambrosius esetében ez az úr Thököly Sebestyén volt. Az egyik első sokkot számomra, mint Késmárkot, Ambrosiust és a Szepességet nem ismerő olvasó számára azért mégsem a hétköznapi értelmiségi élet fordulatai hozták el, hanem az az egyszerű felfedezés, hogy Késmárk város nevének nincs semmi köze sem a késekhez, sem a Márkokhoz. A magyarázat elég prózai: a név az itt üzemelő sajtpiacra vezethető vissza (Käse + markt).
A könyv egyik központi témája – és mivel a főhőse lelkész, ez nem is túl meglepő – a vallás, illetve a hitviták. A vallás már az egyetem kiválasztásánál is szerepet kapott: voltak olyan intézmények, ahol hangsúlyozottan csak protestáns diákokat vártak (Wittenberg is ilyen volt), máshol a katolicizmushoz ragaszkodtak, megint csak más helyeken, például Padovában pedig megengedően kezelték a kérdést.
Ahogy Sebők könyvében bemutatja, Ambrosius klasszikusnak mondható értelmiségi pályát futott be a Szepességben, hiszen Wittenberg után Eperjesen állt prédikátornak, majd szülővárosában vállalt lelkészi állást. Azt, hogy a korában nem számított egészen hétköznapi hivatalnok-figurának, az is mutatja, hogy egy strófáját maga Balassi Bálint nyúlta le, teológiai műveltségéről pedig a vitairatai árulkodnak, valamint az, hogy a korabeli értelmiség krémjével, Hugo Blotiusszal vagy Johan Jacob Grynaeusszal állt levelezésben. Az, hogy mégsem lett belőle celeb, egyrészt valószínűleg a történelem szeszélyességének is köszönhető, de bizonyára köze volt ennek ahhoz a speciális etnikai és földrajzi státuszhoz is, amire a cím is utal: Ambrosius több szempontból is a határvidéken élt.
A határ és a hitvita
Ez a határfeszegetés vezetett aztán ahhoz a konfliktushoz is, ami a könyv leghosszabb fejezetét adja: a szepességi nagybirtokossal, Horváth Gergellyel folytatott hitvitához. Sebők szerint Horváth vádja, miszerint Ambrosius titokban a kálvinizmussal kacérkodott, nem állt meg, mindenesetre politikai és vallási szempontból is kínos ügyről volt szó. Bírálói szerint Ambrosius már kora ifjúságában kálvinista tanokat falt: egy ad hominem érvekben bővelkedő tízpontos lista szerint kétségtelen, hogy a késmárki tanító nem csupán érett fejjel, a wittenbergi egyetem elvégzése után barátkozott meg a bűnös tanokkal, hanem már egészen zsenge gyermekként, a helyzet pedig onnantól folyamatosan romlott.
A vita, amely az oltáriszentség értelmezése körül zajlott, Sebők szerint nem kizárólag és nem is elsősorban szobatudós-jellegű volt: egyfajta sporttevékenységként tekintettek rá, a közvélemény pedig élénk figyelemmel kísérte a csörtéket. Talán azt is lehet mondani, hogy a nagyközönség előtt zajló disputák teológiai helyett inkább politikai jelentőséggel bírtak. Annál is inkább, mert ahogy a szerző Péter Katalin töténészt idézve megjegyzi, az itt felvetett kérdések, érvek és ellenérvek még a művelt, de teológiailag nem tájékozott nagyközönség számára is javarészt érthetetlenek voltak (az írni-olvasni nem tudó lakosságnak a pamfletekből felolvasásokat is tartottak, nehogy kimaradjon valaki a teológiai buliból). Sebők szerint Horváth a kifárasztás technikáját választotta: nyolc nyilvános levélben is folyamatosan Ambrosius vélt vagy valós tévedéseit sulykolta, aki ezt eléggé unta, de felettesei (Thököly Sebestyén) és levelezőtársai buzdítására mégis válaszolt a vádakra.
A tizenhatodik századi internet
Ez a network a könyv harmadik nagy témája: az az értelmiségi levelezés, ami átszőtte Európát, és amelynek Ambrosius is a tagja volt. A korabeli szellemi életre így rá lehet látni, legalábbis a késmárki prédikátor szemüvegén és környezetén keresztül, de ebben az az érdekes, hogy Ambrosius ugyan ismert hitszónok volt, de mégsem celebritás, ezért a levelezése, amit Sebők alaposan feldolgozott, jó képet ad a jobb híján értelmiségi középosztálynak nevezhető rétegről. Sok mindent nem tudunk Ambrosiusról, de azt éppen igen, hogy mennyit keresett, és az is kiderül róla, hogy Ambrosius egy állami hivatalnok fiaként, illetve egy szintén Ambrosius névre keresztelt fiú apjaként nagyjából milyen életet élhetett Késmárkon.
No és kit érdekel Sebastian Ambrosius? Sebők könyve alapján úgy tűnik, hogy önmagáért senkit, de nem is ez a cél: a mikrotörténelem nem is annyira a bemutatott személyről szól, hanem a rajta keresztül megismerhető korról és a korabeli viszonyokról. Lehet, hogy mást is elő lehetett volna venni, de a kötet végére az ember egészen megbarátkozik a kálvinizmussal megvádolt hitszónokkal, és talán egy kicsit jobban bele tudja magát képzelni a korabeli Szepességbe, az összes teológiai, politikai és egyéb vitával együtt. Elsőre erősen rétegműfajnak tűnik, de nem az: a korabeli tudományos network miatt még az isten háta mögötti kisváros is bekapcsolódott abba a humanista vérkeringésbe, amelynek Ambrosius a részese volt, ezzel együtt pedig egy másik nagyító (vagy kisebbítő?) lencsén át lehet nézni a humanista Európára.
(Sebők Marcell: A Humanist on the Frontier. The Life Story of a Sixteenth-Century Central European Pastor. Routledge, 2022, Abingdon, Oxon)
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: