A holtfák és a cserjék az erdők biológiai sokféleségének kulcsai
Az Őrségi Nemzeti Park 35 erdőállományának részletes ökológiai vizsgálata alapján az erdei biodiverzitás szempontjából a legmeghatározóbb tényező a cserjeszint, valamint a holtfák jelenléte – állapították meg az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai a Science of the Total Environment folyóirat legfrissebb számában megjelent tanulmányukban.
A kutatók arra keresték a választ, hogy miként lehet a gazdasági hasznosítás mellett is minél inkább megóvni az erdők élővilágát. Tudható, hogy Európa erdeinek biológiai sokfélesége is gyors ütemben és folyamatosan csökken, és bár az érintetlenül hagyott erdőrezervátumokban érvényesülhetnek igazán a természetes folyamatok, a faanyag – tűzifa és épületfa – iránti igény is egyre növekszik, így életszerűtlen az erdőgazdálkodás beszüntetése. A fenntartható erdőművelés célja ezért az, hogy a gazdálkodás minden fázisa biztosítsa a természetes struktúrák megmaradását – ehhez azonban részletesen kell ismerni az ökológiai mechanizmusokat.
A magyar kutatók ezért választották az Őrségi Nemzeti Parkot, ahol a hagyományos tájhasználat következtében viszonylag kis területen belül, hasonló klimatikus körülmények között igen változatos szerkezetű és fajösszetételű erdők maradtak fenn – olvasható az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat holnapján megjelent ismertetőben.
A vizsgálat során a népes kutatócsoport a lágyszárú aljnövényzettől a fák újulatán, mohákon, zuzmókon, gombákon és különböző ízeltlábúcsoportokon át a madarakig összesen 11 élőlénycsoportról gyűjtött adatokat egyidejűleg. Vizsgálták az erdők szerkezetét és fafajösszetételét, továbbá az erdő alján uralkodó mikroklimatikus viszonyokat – fény, hőmérséklet, páratartalom –, az avar és a talaj fizikai és kémiai jellemzőit, valamint az erdőállományok táji környezetét és múltbeli tájhasználatát.
Ezek alapján kiderült, hogy bár a konvencionális erdőgazdálkodás során a cserjéket és a holtfákat sokszor eltávolítják az erdőből, eredményeik azt bizonyítják, hogy ezeknek az elemeknek a visszahagyása jelentősen megnöveli az erdei életközösségek sokféleségét. A cserjeszint búvó-, fészkelő- és táplálkozóhely a madárvilágnak, a pókok pedig itt találnak elegendő számú hálószövésre alkalmas strukturális elemet, de a cserjeszint hűvös-párás környezete kedvező élőhelyet biztosít a gombák, mohák és zuzmók számára. A holtfákhoz is gazdag lebontó gombaközösségek kapcsolódnak, emellett élőhelyei a rovarvilágnak, amely táplálékforrása a madaraknak és a emlősöknek is. Az álló holtfák odvai számos madár- és denevérfaj búvó- és szaporodóhelyei is egyben. Az ökológusok szerint a változatos élőhelyeket nyújtó fák megőrzése kulcsfontosságú.
Kiderült az is, hogy a különböző szerkezetű és fafaj-összetételű erdők eltérő összetételű közösségeknek adtak otthont, azaz nem őrizhető meg minden faj egyetlen erdőtípuson belül. A változatosság biztosítása így nemcsak egyetlen erdőállományon belül fontos, hanem táji léptékben is szükséges a változatos erdők megőrzése.
„Az elegyfafajok, cserjék, holtfák, nagyméretű vagy szabálytalan fák a konvencionális vágásos gazdálkodás során is visszahagyhatók az erdő egyes részeiben, így lokálisan képesek menedékül szolgálni számos élőlény számára. Az erdők hűvös, párás, de finom térléptékben változatos mikroklímájának hosszú távú biztosítására azonban a folyamatos erdőborítást fenntartó, úgynevezett örökerdő-üzemmód lehet a legalkalmasabb. Ennek során egyszerre mindig csak kis területen, foltokban történik a faegyedek eltávolítása, nem keletkezik nagy kiterjedésű, fátlan vágásterület. Ily módon az erdei viszonyok a teljes gazdálkodási ciklus alatt fennmaradnak, és a faanyagtermelés mellett is biztosítható az erdei életközösségek megőrzése” – foglalta össze az eredmények Tinya Flóra, a tanulmány első szerzője.
Korábbi kapcsolódó cikkeink: