Hiánycikk lesz az iPhone a karácsonyi szezonban
„Ezért nem kapsz karácsonyra új pc-t, játékkonzolt, tabletet vagy telefont” – jósoltuk egy hónappal ezelőtt. A mondatban az „ezért” a kínai szubsztráthiányra vonatkozott, ami nélkülözhetetlen a modern mikrochipek gyártásához. A kínai beszállítók azonban nem tudtak elég nyersanyagot szerezni a zökkenőmentes termeléshez, ezért a gyártók nem teljesíthették a megrendeléseiket. A velük dolgozó nyugati és távol-keleti nagyvállalatok figyelmeztették a partnereiket: elképzelhető, hogy termékhiány várható a karácsonyi szezonban.
A Guardian azt írja, hogy a chipgyártási nehézségek a legnagyobb vállalatokat sem kímélik. Már az Apple is módosított az üzleti előrejelzésén: úgy látják, hogy a chiphiány miatt idén karácsonykor a tervezettnél tízmillióval kevesebb iPhone 13-at tudnak eladni. A Bloomberg cikke szerint az Apple 90 millió telefont gyártott volna, de a beszállítóik – köztük a Broadcom és a Texas Instruments – a nyersanyaghiány miatt nem tudták legyártani a kért alkatrészeket.
A keddi tőzsdezárás után a bejelentés hatására 1,2 százalékkal csökkent az Apple-részvények árfolyama. Súlyosnak tűnik a helyzet, pedig valószínű, hogy a chiphiányt épp az Apple szenvedi meg a legkevésbé. Övék a világ legértékesebb technológiai cége: minden beszállítójuk próbál a kedvükben járni, és minden üzleti partnerük a prioritási listája élére teszi őket. De ha nekik sem sikerült más megoldást találniuk az alkatrészhiányra, mint a kitermelés-csökkentést, mire számíthatnak azok, akikért nem törik össze magukat a chipgyártók?
A válságot nemcsak az elektronikai és technológiai cégek szenvedik meg, hanem más iparágak is. Az autóipar például a félvezetőgyártás akadozása miatt idén a tervezettnél 7,7 millióval kevesebb új autót tudott gyártani.
A helyzet komolyságát jelzi, hogy a Fehér Ház figyelmeztetést adott ki: lesznek, akik idén karácsonykor nem vásárolhatnak kedvük szerint. Azt persze érdemes számításba venni, hogy ez csak Kelet-Európában tűnhet furcsának, mert nekünk evidens, hogy nem vehetünk meg mindent, amit akarunk. Az amerikaiak viszont sem a magasabb árakhoz, sem az üres polcokhoz nincsenek hozzászokva.
„Bizonyos dolgokat az emberek nem tudnak majd megvenni, de számos más termék remélhetőleg helyettesítheti ezeket. Nem hiszem, hogy valós alapja lenne a pániknak, de mindannyian érezzük az ebből fakadó frusztrációt. Sok türelemre lesz szükség, hogy átvészeljük ezt a viszonylag rövid időszakot.”
– mondta a Fehér Ház egyik vezető tisztviselője a Reutersnek.
Kérdéses, hogy mennyire lesz rövid ez az időszak. Az alkatrészhiány nem oldódik meg egyik pillanatról a másikra; nem zárható ki, hogy súlyosbodni fog. Az elmúlt hetekben az energiaárak növekedése és az energiahiány miatt több gyárat be kellett zárni Kínában és Dél-Koreában.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: