Jane Goodall, a 87 éves primatológus és antropológus elsősorban a csimpánzok szociális és családi életének kutatójaként ismert, de az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet fordít egy másik főemlősre, az emberre is.

A napokban The Book of Hope: A Survival Guide for Trying Times (A remény könyve: Túlélési kalauz embert próbáló időkre) címmel jelent meg legújabb könyve, amelyet Douglas Abramsszel közösen írt. A magyarul egyelőre nem kapható könyv az ismertetője így szól: „A szalagcímeket elnézve – a súlyosbodó klímaválság, egy világjárvány, a biodiverzitás csökkenése, politikai felfordulás – nehéz lehet optimistának lenni. Mégis, még sosem volt ilyen égető szükség a reményre.” Goodall a Washington Postnak adott interjút a kötettel kapcsolatban, amelyben kifejtette, hogyan lehet ilyen időkben optimistának maradni.

Mint elmondta, ötéves volt a második világháború kezdetén, és volt olyan időszak, amikor a felkészületlen haderővel rendelkező Nagy-Britannia egyedül nézett szembe a náci Németországgal. „Mindennek ellenére voltak bátor fiatalok, és volt egy Churchill, aki kimondta, hogy harcolunk a partokon, harcolunk a városokban, harcolunk a leszállópályákon, és sosem fogjuk megadni magunkat. Úgy vélem, ezzel a szellemmel most is győzhetünk. A világon mindenkinek ki kell mondania, hogy nem győzhet le a klímaváltozás, nem győzhet le a biodiverzitás csökkenése, legyőzzük a covidot, és harcolunk, hogy megelőzzük a következő pandémiát.”

Úgy véli, hogy a növekvő klímaszorongás mellett egyre többen fogadják el, hogy válság van, és egyre jobban fejlődnek a klímaváltozás elleni harcban bevethető technológiák is, ami jó dolog. Az embereknek szerinte a saját bőrükön kell megtapasztalni a klímaváltozás hatásait, és az egyre súlyosabb amerikai viharok vagy az európai villámárvizek arra ösztönzik a nyugati világot, hogy cselekedjenek.

A könyvben úgy ír az emberekről, mint intellektuális, de nem feltétlenül intelligens lények. „Az intellektus hasznos a problémamegoldásban, bonyolult matematikai műveletekben vagy az univerzum kutatásában, de ha intelligens vagy, akkor nem pusztítod el az egyetlen otthonod, az nem túl intelligens. Úgy tűnik, elvesztettük a bölcsességünket” – fejtette ki az interjúban. A bölcsességet úgy jellemzi, mint az agy és a szív együttműködését, és erre egy szingapúri nagyvállalat vezetőjével folytatott beszélgetését hozta fel példának.

„Azt mondta nekem, hogy három okból változtatta meg a cége működését, ami korábban a rombolásra épített, most viszont zölden és karbonsemlegesen működik. Az egyik az volt, hogy meglátta az intő jeleket, hogy a természetes erőforrások fogynak, és ha minden a régiben folytatódik, akkor az üzletének is annyi. A második a fogyasztói nyomás volt, mert az emberek elkezdték igényelni az etikusan előállított termékeket. De azt mondta, hogy a harmadik volt a döntő. Amikor a lánya 10 éves volt, egyszer úgy jött haza az iskolából, hogy azt mondta: apa, valaki azt mondta, hogy amit csinálsz, az árt a környezetnek, és én ebben a világban fogok felnőni. Ez egyenesen a szívébe hatolt.”

A hírhedt mondásnak, miszerint „a világot nem az őseinktől örököltük, hanem a gyerekeinktől kaptuk kölcsönbe,” a második felét Goodall úgy módosította könyvében, hogy „elloptuk a gyerekeinktől.” Erről azt mondta, hogy ha kiirtunk egy erdőt, amelynek a tiszta levegőt és a tiszta vizet köszönhetjük, az nem a jövő kölcsönvétele, hanem a jövő ellopása, hiszen amit kölcsönveszünk, azt vissza is adjuk. A kiirtott erdőket és a szennyezett óceánt viszont nem lehet visszaadni, legfeljebb kemény munkával jóvá tenni.

„A legtöbb problémára már most van megoldás. Lenyűgöző módszerek vannak a túlhasznált termőföldek termékenységének helyreállítására és tudjuk, hogy a jövőbeli pandémiák esélyét a vadállatpiacok bezárásával és az intenzív állattenyésztés tiltásával minimalizálhatjuk. Tudjuk, hogyan állíthatjuk helyre a biológiai sokféleséget és a talaj egészségét azzal, hogy a monokultúráktól és az ipari mezőgazdaságtól a permakultúrák és a regeneratív mezőgazdaság felé fordulunk. De van egy időablak, amíg ezeket meg tudjuk tenni. Ez az ablak már most sem túl nagy, és folyamatosan záródik” – mondta Goodall.

Arra a kérdésre, hogy hogyan képzeli el azt a jövőt, amit szívesen hagyna hátra a következő generációknak, azt felelte: „Ha tiszteljük a természetet, az állatokat és egymást, a dolgok nagyon másképpen alakulnának. Egy olyan jövőt szeretnék, amelyben megtanultunk harmóniában élni a természettel, ahol új módszereket fejlesztettünk ki az életvitelünkre, az élelmiszerek előállítására és a pénzkeresésre. Magunk mögött kell hagyni azt az arroganciát, hogy csak azért, mert olyan aggyal rendelkezünk, amellyel képesek vagyunk a Marsra utazó rakétákat tervezni, több jogunk van ezen a bolygón élni, mint egy polipnak. Fel kell ismernünk, hogy ennek a természeti világnak a részei vagyunk, és az életünk függ tőle.”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás

link Forrás