Karikó Katalin kedd este veszi át a New York-i Orvosi Akadémia orvosbiológiai díját
Magyar idő szerint 22:00 órakor kezdődik a New York Academy of Medicine (NYAM) idei díjátadó ceremóniája New Yorkban.
A magas nemzetközi presztízsű szakmai szervezet 2021-ben Karikó Katalinnak, a Pennsylvaniai Egyetem biokémikus professzorának, a BioNTech alelnökének és Drew Weissmannak, a Pennsylvaniai Egyetem immunológusprofesszorának ítélte az orvosbiológiai tudományok (biomedical science) területén elért eredményeket elismerő díját. Az indoklás szerint a két kutató dolgozta ki, hogy milyen „nukleozid módosításokkal nyomható el az antigén immunválaszt kiváltó képessége”.
A 2021-es orvosi és kémiai Nobel-díjra is esélyesnek tartott Karikó tudományos teljesítményét számos rangos grémium elismerte már. A Szegedi Tudományegyetem közleménye szerint egykori hallgatójuk eddigi díjai közül a NYAM laudációja kiemeli a magyar Széchenyi- és Semmelweis-díjat, az osztrák Wilhelm Exner-érmet, a spanyol Nobel-díjként emlegetett Asztúria Hercegnője Díjat, a svájci Reichstein-érmet; az amerikai Rosenstiel-díjat, valamint a „bevándorlói teljesítményt” elismerő Vilcek-díjat is.
A New York-i díjátadót erre a linkre kattintva lehet élőben is követni.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
Karikó Katalin és három kutatótársa kapja a rákkutatásért járó amerikai Coley-díjat
Az amerikai Rákkutató Intézet indoklása szerint a négy tudós az alapimmunológia területén végzett kiemelkedő kutatásaival, a COVID-19 elleni vakcina felfedezésével és kifejlesztésével érdemelte ki az elismerést, amelyet világszerte a Nobel-díj egyik előszobájának tartanak.
Karikó Katalin kapta megosztva a tudomány Oscarjának számító Breakthrough-díjat
A Szilícium-völgyből indult rangos díj a tudományos világ egyik legnagyobb pénzjutalommal, 3 millió dollárral járó elismerése. Az élettani kategóriában idén Karikó Katalint és Drew Weissmant is díjazták, az mRNS-technológiák kutatásában elért több évtizedes eredményeikért.
Karikó Katalin: A vakcinák kifejezetten olcsók ahhoz képest, hogy mennyi munka van bennük
Meddig tart a védettség? Beoltassa-e magát, aki már átesett a fertőzésen? Autoimmun betegségek esetén be lehet adni a vakcinát? Kitolható-e a két oltás közötti idő? Az mRNS-alapú oltóanyagok technológiájának szabadalmaztatója kedd este online előadáson válaszolt a közönség kérdéseire.