A rendszeres kávéivás csökkentheti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát egy új tanulmány szerint

Egy hosszú távú ausztrál tanulmány szerint azok, akik több kávét isznak, nagyobb eséllyel kerülhetik el az Alzheimer-kórt.

Az ausztráliai Edith Cowan Egyetem (ECU) kutatói azt vizsgálták, hogy a kávéfogyasztás miként befolyásolta a 10 éven át vizsgált 200 önkéntes kognitív hanyatlását. A tanulmány (cím: Higher Coffee Consumption Is Associated With Slower Cognitive Decline and Less Cerebral Aβ-Amyloid Accumulation Over 126 Months: Data From the Australian Imaging, Biomarkers, and Lifestyle Study) a Frontiers of Aging Neuroscience folyóiratban jelent meg.

A tanulmány vezető szerzője, dr. Samantha Gardener szerint a tanulmány eredményei alapján összefüggést mutatható ki a kávéfogyasztás és az Alzeimer-kór kialakulásának kockázata között.

„Azt találtuk, hogy azoknál a résztvevőknél, akiknél nem figyeltünk meg memóriazavart, és a vizsgálat kezdetén több kávét fogyasztottak, alacsonyabb volt annak a kockázata, hogy a tanulmány során az Alzheimer-kórt gyakran megelőző kognitív károsodást szenvedjenek el, vagy Alzheimer-kórosak legyenek a tanulmány ideje alatt.”

– mondta dr. Gardener.

A gyakoribb kávéfogyasztásnak – állapította meg a tanulmány – pozitív hatása volt egyes kognitív funkciókra, különös tekintettel a végrehajtó funkciókra, például a tervezésre, az önkontrollra és a figyelemre. A jelek szerint azoknál, akik gyakrabban kávéztak, lelassult az agyi amiloidfehérjék felhalmozódása,, ami az Alzheimer-kór kialakulásának egyik kulcsfontosságú tényezője.

Dr. Gardener szerint a tanulmány főbb állításainak megerősítéséhez további kutatások szükségesek, de az eredmények alapján úgy tűnik, hogy a rendszeres kávézás késlelteti az Alzheimer-kór kialakulását.

„Egyszerű dolog ez, amin az emberek változtathatnak, és igen hasznos lehet azoknál, akiknél fennáll a kognitív hanyatlás veszélye, de egyelőre nem jelentkezett náluk semmilyen tünet. Talán kidolgozhatunk néhány világos iránymutatást, amiket a középkorúak követhetnek, és remélhetőleg tartós hatása lesz.”

– mondta dr. Gardener.

photo_camera Fotó: SCIENCE PHOTO LIBRARY/Science Photo Library via AFP

Bár a tanulmány nem tudta kimutatni, hogy hány csésze kávé elfogyasztásával előzhető meg a kognitív hanyatlás, az eddigi ajánlások szerint napi két csészényi kávé erősen ajánlott.

„Ha egy átlagos csésze otthon főzött kávé 240 gramm, akkor napi 2 csészét érdemes elfogyasztani. Ennyivel 18 hónap alatt 8 százalékkal csökkenthető a kognitív hanyatlás kockázata, és 5 százalékkal az agyi amiloid-felhalmozódás mértéke.”

– mondta Dr. Gardener.

Az amiloid-felhalmozódás plakkokat képez az agyban, és mérgező hatásuk van az idegrendszerre. A tanulmány nem tett különbséget a hagyományos és a koffeinmentes kávé között; nem vették figyelembe a kávékészítési módokat; és azt sem vizsgálták, hogy ki mivel issza a kávét: tejjel, cukorral, vagy éppen mindkettő nélkül.

A kutatók még nem tudják pontosan, hogy a kávé mely összetevői felelősek a pozitív hatásokért. Az előzetes eredmények alapján a koffein hatására gyanakodtak, de az előzetes kutatások szerint nem csak ez az összetevő késlelteti az Alzheimer-kór kialakulását. A nyers (crude) koffein – a koffeinmentes kávé mellékterméke – a vizsgálatban részben megelőzhette az egerek memóriazavarait, de a kávé más összetevői – a cafestol, a kahweol és az eikozanoil-5-hidroxi-triptamid – hatása is legalább ennyire fontos lehet.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás