A közúti és vasúti közlekedésből származó zaj növeli az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát

2021.09.09. · tudomány

Arra már korábban is rámutattak kutatók, hogy a közlekedésből származó zaj számos egészségügyi problémához, többek között szívbetegségekhez, cukorbetegséghez vagy elhízáshoz vezethet, de most egy közel 2 millió embert vizsgáló kutatásból az is kiderült, hogy a közúti és vasúti közlekedés zajának való kitettség növeli a demencia, és legfőképpen az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát.

Egy dán kutatócsoport 2004 és 2017 között vizsgálta azokat a 60 év fölötti lakosokat, akik ez idő alatt Dániában éltek, és mindenki lakhelyéhez társítottak egy becsült zajszintet, ami a lakóépülethez közeli forgalomból adódik. Miután figyelembe vették az egyéb befolyásoló tényezőket, a kutatók megállapították, hogy az országban 2017-ben regisztrált demenciás esetekből 1216 köthető a közlekedés zajához – ebből 963 páciensnél a közúti, 253-nál a vasúti közlekedés állandó hangzavara járult hozzá a demencia kialakulásához.

A demenciát a világ egyik legnagyobb egészségügyi problémájának tartják, az ezzel küzdő betegek száma becslések szerint 2050-re átlépheti a 130 milliót. Kialakulását számos tényező befolyásolja, de az egészségtelen életmódhoz köthető okok mellett egyre inkább teret nyer az az értelmezés, miszerint környezeti tényezők is növelhetik a demencia kockázatát – korábban például a levegőszennyezés mértékét is a betegség kialakulásához kötötték.

A kutatók szerint a zajnak azért lehet szerepe az időskori kognitív hanyatlásban, mert alvászavart okozhat, valamint a stresszhormonok felszabadítását is elősegíti, ezáltal szívelégtelenségekhez, gyulladásokhoz és az immunrendszer változásaihoz vezethet, amelyek közvetlen kockázati tényezői a demencia kialakulásának.

A kutatásnak ugyan a demenciakutatók és a kognitív orvostudományok szakértői vannak korlátjai, mivel például az egyes otthonok hangszigeteléséről nem tartalmaz információkat, de a kutatás mérete, hossza és a zajszintek felmérésének minősége miatt jól fogadták az eredményeket. Ráadásul az eredmények egybevágnak a WHO megállapításával is, miszerint „a zajszennyezés nemcsak környezeti nyűg, hanem közegészségügyi fenyegetés is egyben.”

„Közegészségügyi prioritást kell élveznie annak, hogy csökkentsük a zajt a közlekedési és területfelhasználási programokon vagy építési szabályzatokon keresztül” – írták a kutatók a Brit Orvosok Szövetségének folyóiratában (BMJ) megjelent tanulmányban. A brit Alzheimer-kutatók társaságának kutatási igazgatója a Guardiannek elmondta: a kognitív egészség fenntartásához a fizikai és mentális aktivitás, a kiegyensúlyozott étrend, valamint a testsúly, a koleszterinszint és a vérnyomás megfelelő szinten való tartása a legjobb út.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás