Megtaláltuk Széchy Tamás hagyatékának hiányzó részét, a világraszóló magyar úszósikerek spirálfüzetekbe rejtett titkát
Tanítványai egyszerre bálványozták és féltek tőle, a sportvilág és a politika sztárolta, és úgy tűnik, hogy aki csak a közelébe került, legalábbis ellentmondásos figurának ismerte. Eredményei ugyanakkor magukért beszélnek: Széchy Tamás, a valaha volt legsikeresebb magyar úszóedző kezei alól bajnokok sora került ki Hargitay Andrástól Wladár Sándoron át Darnyi Tamásig. Az impozáns eredménylistája, öt olimpiai és öt világbajnok tanítványa miatt gyakran úszópápaként emlegetett edzőt 1988-ban Állami-díjjal, 1992-ben köztársasági tisztikereszttel, négy évvel később középkereszttel jutalmazták teljesítményéért.
De mi volt Széchy páratlan edzősikereinek titka, és ha valaki feltárja ezt a titkot, vajon meg tudja-e ismételni őket?
Mára köztudott, hogy Széchy nem riadt vissza a testi fenyítéstől. A négyszeres olimpiai, négyszeres világ- és nyolcszoros Európa-bajnok vegyesúszó Darnyi még edzője életében elárulta, hogy „kiskorunkban azért néha elcsattant egy-egy pofon, vagy egy partvisnyél-fenekes”. A tanítványai közül elsőként olimpiai aranyérmet szerző Wladár, a sportági szövetség jelenlegi elnöke öt éve idézte fel, hogy „néha kaptunk Juliska nénivel 25 seggest, vagy néha kaptunk néhány kokit tőle (...) Juliska néni egy kerti széknek a leszerelt deszkája volt.”
Széchy brutalitására és a fenyítést rendszerszintű motivációs eszközként használó módszereire nincs mentség, de a testi bántalmazás és a verbális abúzus vélhetően kevés lett volna az általa produkált, évtizedeken át tartó világsiker-szériához. Az újdonságot az edző egyéni, tudományos alapokon nyugvó, interdiszciplináris rendszerré fejlesztett edzésmódszere jelentette, amelynek nyomát sok száz spirálfüzetbe rótt feljegyzés őrzi. Az 1960-as évektől rigorózusan vezetett edzésnaplókat és a versenyzőnként hónapokra előre, óráról órára ütemezett edzésterveket úszóberkekben annak idején állítólag már-már vallásos tisztelet övezte. Ezeknek a füzeteknek, pontosabban a füzetek egy részének bukkantunk most a nyomára, és részleteket is közlünk belőlük.
Felbecsülhetetlen érték?
A már kezdő edzőként is csak az Öregként emlegetett Széchy 2004-es halála után az uszodai világban először az első Széchy-generációhoz tartozó, Európa-bajnoki bronzérmes Sós Csabáról, az úszóválogatott jelenlegi szövetségi kapitányáról röppent fel a hír, hogy megkaphatta a több mint száz füzetből álló anyagot, vagy legalábbis annak egy részét. 2009-ben a szintén Széchy-tanítvány és olimpiai bajnok Szabó József állt elő azzal, hogy nála van az edző 1967-től 2000-ig teleírt több tucatnyi spirálfüzete. „Előkerültek Széchy Tamás elveszettnek hitt edzésnaplói! Értékük felbecsülhetetlen” – lelkendezett a Blikk, amelynek fotósa a Komjádi uszoda előtt kapta le a spirálfüzetekkel pózoló Szabót.
Voltak, akik úgy tudták, hogy a szintén az első nemzedékhez tartozó, világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes Verrasztó Zoltán öröksége a dokumentáció, és a tíz évig Széchy mellett dolgozó Széles Sándorról, a mellúszásban egyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok Gyurta Dániel edzőjéről, valamint a szintén olimpiai bajnok Czene Attiláról is felmerült, hogy kaphatott az anyagokból. Ruza József, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) 1977 és 1987, illetve 1992 és 2010 között regnáló főtitkára, aki a leghosszabb ideig dolgozott Széchy mellett, a Qubitnek elmondta: a világsikereket elért tanítványok közül többen is lehetnek, akik kaptak néhány füzetet a teljes hagyatékból.
Kerestük Sós Csabát, Czene Attilát és Verrasztó Zoltánt is, de a cikk megjelenéséig csak a ma orvosként dolgozó Verrasztót sikerült elérnünk, aki elmondta, hogy hozzá egyetlen füzet sem került a Széchy-hagyatékból. Hozzátette, bár rég békét kötött egykori mesterével, nem biztos, hogy vágyna arra, hogy megtudja: a szuggesztív személyiségével a körülötte lévő tanítványokat szinte fanatizáló Széchy miért épp ezekkel a módszerekkel hajtotta ki belőlük a sikert.
Frissítés: Az olimpiai aranyat az 1996-os atlantai olimpián 200 méter vegyesben biztosító Czene Attilát cikkünk megjelenése után sikerült utolérnünk, ő Verrasztóhoz hasonlóan azt mondta, a Széchy-füzetek közül nála sincs egy sem, mindössze a saját felkészülését biztosító edzéstervek némelyike van a birtokában.
Ruza a Qubitnek azt is hangsúlyozta, hogy a füzetek önmagukban szinte semmit nem érnek. Aki a Széchy-örököst keresi, annak azt kell megtalálnia, aki meg is tudja fejteni, mit takarnak a számok. Az egykori sportvezető szerint Széchy voltaképpen sohasem zárkózott el, ha valaki a módszereiről kérdezte, még az edzésterveit sem titkolta, viszont senkinek nem magyarázta el a spirálfüzetekben kézzel vezetett táblázatok és számsorok összefüggéseit vagy a kódszerű betűszavak és rövidítések értelmét.
Ki vigye tovább a lángot?
„Az ezredfordulón egyre többet kapacitáltam az Öreget, hogy foglalja össze elméleti és gyakorlati dolgait, hogy ne vesszen el, amit tud. Kisöreg, mondta erre, ne felejtsd el, az emberek rövidesen már nem fognak olvasni, nem írok semmit. Aztán mégis meggondolhatta magát, mert, mint később elmesélte, nyolc korábbi versenyzőjét és segédedzőjét is tesztelte”, hogy megtalálja azt a szakembert, akire ráhagyja módszereit. Ezt Ruzától tudjuk, aki saját bevallása szerint szóba sem jött potenciális örökösként, bár 1972-től mint segédedző, később pedig mint szövetségi szakfelügyelő dolgozott szorosabban Széchyvel.
Ruza szerint az Öreget elsősorban nem is az edzők vagy a volt tanítványok versenyeredményei érdekelték, hanem az élettani ismereteik. „Volt, aki már az első élettani kérdésnél elbukott; volt, akivel többször is beszélt, de egyiküket sem találta eléggé felkészültnek. Engem lepett meg a legjobban, amikor végül felhívott és elmondta, hogy megtalálta a megfelelő embert, aki végre átlátja és érti is a rendszert, aki majd tankönyvet ír belőle... mert mindig is tankönyvről beszélt”.
Az úszószövetség az ezredforduló környékén mesterkurzusokat szervezett, itt indult a mesterek vizsgáztatása. A Komjádi uszoda mellett, a Kavics utcában szereztek egy lakást, az edzőket ott szállásolták el, nap közben pedig együtt edzettek az uszodában Széchyvel. Az edzők a tanítványaikat, Széchy pedig az edzőket tesztelte és vizsgáztatta. Sántics Bélát, a hazai úszóvilág krémje által kevésbé fajsúlyosnak ítélt pécsi utánpótlásedzőt – mint azt Ruzától megtudtuk – Széchy Biczó Bence miatt hívta el. (Sántics igazán elismert nemzetközi szintű eredményt nem sokat produkált, és azt is csak jóval Széchy halála után: saját nevelésű tanítványa, az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó 2012-ben és 2014-ben is Európa-bajnoki második lett 200 méter pillangón.)
Rendszer a számokban
A talányos sorsú füzetek jelentős részét Széchy végül Sánticsra hagyományozta, sőt neki dedikálta őket. Az azóta mesteredzővé avanzsált Sántics, mint a Qubitnek elmondta, több mint egy évtizeden át rendszerezte a birtokában lévő mintegy 40 füzetet. Kidolgozta a számsorok közötti összefüggéseket, de mindeddig sem ő, sem azok, akik a pletykák szerint a hagyaték többi darabját őrizhetik, még sosem álltak a füzetek tartalmával a nagyközönség elé. Egészen idáig.
Sántics és Ruza sem tagadták, hogy a füzeteknek vélhetően csak egy része van Sánticsnál, akit arról is megkérdeztünk, ő hogyan került egy kalapba az egykori Széchy-tanítványokkal: a MÚSZ 1999 decemberi közgyűlésén maga jelentkezett mentorálásra az úszóválogatott vezetőedzői posztjáról akkor leköszönő Széchynél.
„A Mester lerázott azzal, hogy iratkozzak fel valami listára. Lélekben lemondtam az egészről, de azért feliratkoztam. Néhány héttel később, egy csütörtökön, késő este csörgött otthon a telefon, hogy másnap reggel 7 órára legyek a Komjádi uszodában. Mondtam valamit arról, hogy kint havazik, és reggel edzést is kellene tartanom, mire azt válaszolták, az az én bajom, döntsem el, hogy megyek-e vagy sem. Mentem.” A Sántics által rövidre tervezett ismerkedés a késő délutáni órákba nyúlt. A pécsi edző szerint az első alkalommal Széchy elsősorban Sántics sportélettani, edzésmódszertani ismereteire volt kíváncsi.
„A sikeres vizsgabemutatkozás után a találkozások hetente megismétlődtek, egy idő után már Széchy lakásán zajlottak a sajátos szemináriumi órák. A péntek délutáni szeánszok 6-7 órát vettek igénybe. A dicső múlt és a legjobb versenysztorik felelevenítése után a fizikai képességek fejlesztésével és edzéstervezéssel foglalkoztunk. A szakmai megbeszélések elsősorban Tamás bácsi előadásaiból és keresztkérdéseiből álltak, és ha megfelelő választ adtam, továbbhaladtunk. A találkozók egészen az Öreg haláláig tartottak” – mesélte Sántics, akivel Budapesten talákoztunk, és aki több általa őrzött és feldolgozott spirálfüzetet is bemutatott a Qubitnek.
Átlagemberből sztáredző
Az 1931-es születésű Széchy atlétaként és súlyemelőként igazolt felnőtt versenyző volt ugyan, de egyik sportágban sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Akik ismerték, azok szerint ez lehetett az oka, hogy a Testnevelési Főiskolás évei alatt ellenszolgáltatás nélküli „társadalmi edzőnek” szegődött Bakó Jenő, az úszóválogatott mesteredzője mellé 1962-ben a Margitszigeti sportuszodába. Sorsdöntő volt, hogy a következő év tavaszán megalakult az utánpótlás centralizált nevelését szolgáló, szovjet mintára életre hívott Központi Sportiskola, vagyis a KSI.
„Az asztalitenisz, az atlétika, a kajak-kenu, a jégkorong, az öttusa, a tenisz, valamint a vízilabda élére a legjobbakat állították. De a pólószakosztályt vezető Gyarmati Dezső nem értett az úszáshoz, mármint az önálló sportághoz, ezért körülnézett, hogy kit találhatna úszóedzőnek. Az úszásba akkor robbant be egy ember, akit deviánsnak tartottak, mert az atlétáktól jött, onnan hozta a módszereit, és akiről azt is mondták, hogy nem is tud úszni. Ő volt Széchy Tamás, aki annyira akart bizonyítani, annyira forradalmian új dolgokkal állt elő, hogy Gyarmati megbízta, tanítsa a KSI pólósait úszni. A KSI ezután sorra nyerte a bajnokságokat. Aztán már úszókkal is elkezdett foglalkozni a Császárban, mert a pólósokkal elért eredmények őt igazolták” – nyilatkozta egy 2014-es interjújában Hargitay, akit általános iskolás korában a pályakezdő úszótréner csábított le a mai Komjádi nyitott része helyén működő, ősöreg 25 méteres medencével és spártai infrastruktúrával büszkélkedő, korszerűnek semmiképp sem nevezhető Császár fürdőbe.
„Úszni körülbelül úgy tudott, mint egy átlagember, nem is nagyon láttuk, csak egyszer jött be hozzánk a Császár 25-ös medencéjébe labdázni. De akkor derékig le volt engedve a víz…” – mondta nem sokkal a négy évvel ezelőtti halála előtt a Magyar Narancsnak adott interjújában Széles Sándor, aki az első úszópalánták egyike volt a KSI-ben, és bár nem lett világklasszis, többször volt korosztályos válogatott. A mesteredző hosszú ideig dolgozott Széchy keze alá, pályafutása csúcsára a 2012-es londoni olimpián ért fel, ahol az általa nevelt Gyurta Dániel világrekorddal lett a 200 méteres mellúszás bajnoka.
Tudományos eretnek
Első tanítványai állítják, hogy amikor edzősködni kezdett, Széchy szinte semmit sem értett az úszáshoz. A tized- és századmásodperces időeredmények, a milliméterre beosztott méterek világában viszont atléta múltja miatt otthonosan mozgott. 1970-es diplomaszerzése után is folyamatosan bújta a szóba jöhető összes szakirodalmat, a versenyeken munkamódszereikről faggatta a külföldi és a külföldön dolgozó magyar edzőket. „Ehhez a szakmához kell a sokoldalúság, mert annyi mindenből áll össze az úszás. Testből, fizikából, áramlástanból, biológiából, pedagógiából, pszichológiából. (...) Szerintem ez a szellemi része nagyon sokat számított Széchynél” – fogalmazott az idézett interjújában Széles.
Sántics szerint Széchy zsenialitása az általa alkalmazott statisztikai módszerek, edzés- és versenytapasztalatok alapján kifejlesztett rendszerben állt, amelyben több mai sportelméleti iskola ötvözete fedezhető fel, csakhogy azokat a hipotéziseket, amelyekből Széchy gyakorlatot csinált, akkoriban még nem publikálták vagy meg sem alkották. Az edzésfüzetekben található számsorok és terhelési összetevők a mai kor követelményeinek megfelelően tartalmazzák az adaptációs szakaszok hosszát, a potenciális fejlődés pontos leírását, az aerob, anaerob és nonaerob képességfejlesztés, illetve az erőfejlesztés módszertanát.
Hargitay szerint nevelőedzője „teljesen új úton kezdett járni, ahol előtte még nem járt ember. Annak idején például a gyermekversenyeket csak 50 méteren rendezték, minden úszásnemben csak ennyi volt a táv, míg a versenyző nem lett felnőtt. Ő bevezette, hogy már a gyerekek is ússzák meg a felnőtt távokat. Növelte az edzések számát is, amire persze azonnal megtámadták, hogy Széchy megőrült, túlhajtja a gyerekeket”. Noha már a kezdetektől úgy tűnt, hogy nagyon is rendszerszerűen szervezi a munkát, Sántics szerint
„totális eretnekségnek számított, amit Széchy az úszókkal csinált, semmilyen sportelméleti iskolát nem követett.”
Széchy az évek során több mint száz spirálfüzetet írhatott tele az általa nevelt gyerek, ifi és felnőtt úszók edzéseredményeivel és felkészítésük terveivel. Folyamatosan fejlesztett statisztikai alapú módszere Sántics szerint semmilyen sportelméleti iskolát nem követett, és jelentősen meghaladta a korát. Nem csoda, hogy nagyszabású terveiből nemcsak a rivális trénerek, de még a legközelebbi kollégái is alig értettek valamit. Sántics a Qubitnek a nála lévőkből kiválogatott 8-10 füzet bemutatásával magyarázta a feljegyzésekben megbúvó lényeget.
Ütközésig tolta a határokat
Széchy azzal nyitott, hogy bevezette a középtávfutóknál használatos, úszókra optimalizált edzésmunkát, a még a második világháború előtt kidolgozott interval (vagy intervallumos) tréninget. A Woldemar Gerschler, az 1936-os berlini játéktól kezdve öt olimpián át a mindenkori német válogatottal dolgozó edző által kimunkált, modernizált verzióban mindmáig alkalmazott állóképességfejlesztés lényege, hogy a pihenési és terhelési szakaszokra osztott edzés során egy újabb teljes erőbedobást követelő terhelési fázist sohasem teljesen kipihent állapotban kezdi meg a sportoló. Ennek ellenére mégis jól elkülönül egymástól a regenerációs és a teljes intenzitású munka: a maximális sebességű résztáv teljesítése után a versenyző kieresztve – a lakossági tempónál persze így is jóval gyorsabban – úszhat vissza a következő etap startjához.
A módszer az 1922-ben megosztott orvosi Nobel-díjjal jutalmazott felfedezésen, az izom oxigénfelhasználása és tejsavtermelése közötti összefüggésen alapul. Ez áll a szintén a múlt század első évtizedeiben megszületett, magyarul iramjáték néven ismert fartlek módszer mögött is, amelyet a svéd Gösta Holmér dolgozott ki hosszútávfutóinak, akik ennek köszönhetően sikeresen döntötték meg a finn futólegenda, Paavo Nurmi addigi egyeduralmát. A lényeg nem változott az első fartlekhez képest: a sportolók ilyenkor a legalább 30 percen át tartó folyamatos futómunkát különböző iramú szakaszokban teljesítik, vagyis időről időre gyorsítanak, aztán visszavesznek a tempóból – mindezt edzői utasításra, előre eltervezve, vagy saját aktuális fiziológiai állapotukhoz igazítva.
„Az izmoknak oxigénre van szükségük, amely a szervezet energiaszolgáltató rendszerein keresztül hasznosul. A terhelés kezdetekor, kisebb edzésterjedelem és/vagy intenzitás mellett elegendő oxigén áll rendelkezésünkre, ekkor döntően oxigéndús – idegen kifejezéssel élve – aerob körülmények között edzünk. Ahogy növekszik a terhelés mértéke egyre kevesebb oxigént képes hasznosítani szervezetünk (elfogy a levegő), és fokozatosan oxigénhiány lép fel, azaz az ún. anaerob folyamatok lesznek túlsúlyban. Ebből következik, hogy minél tovább tudunk az aerob zónában edzeni – az oxigénhiány minél később lép fel – annál jobb sportteljesítményre lehetünk képesek” – olvasható Pucsok József sportszakorvos utánpótlás sportolóknak írt edzéselméleti jegyzetében.
Csakúgy, mint az élettanban jártasabb kortárs kollégái, eleinte Széchy is csak a nyaki ütőéren kitapintott pulzus alapján tudta ellenőrizni, hogy hol tartanak úszói az oxigénfelhasználásban. Az akkori szakmai közmegegyezés szerint a versenyzők terhelését a percenként 180-as pulzusig kellett és lehetett fokozni, a következő etap pedig csak akkor indulhatott, ha az érték visszaállt 120-ra. „Az Öreg ezzel szemben szinte a maximális határig, 200 körülig nyomta föl a megerőltető fázisban a pulzust, amit a pihenő körökben is csak részlegesen engedett vissza” – hoz példát az unortodox módszertanra Sántics. Széchy azonban ennél is tovább ment, amikor már a KSI-ben számszerűen, az egyéni legjobb eredményhez mért százalékos arányban határozta meg úszói aerob és anaerob teljesítményét, és ehhez igazította az edzéseken tőlük megkövetelt sebességeket, részidőket és pihenőidőket.
Az eretnek módszerek első sikereit Hargitay szállította: miután simán nyert két aranyat az 1969-es bécsi ifjúsági Európa-bajnokságon, a három évvel később rendezett müncheni olimpián, alig 16 évesen bronzérmes lett 400 vegyesen.
Ezen és a 200 méteres vegyes számban a következő években rendre maga mögé utasított a világot. Hargitay 1974-es világrekordja is Széchyt igazolta.
Cikluselmélet és számmisztika
„Az edzéselméleti szakirodalom ide vonatkozó adatai szerint az aerob energiarendszert kimerítő edzések után 24-36 óra alatt regenerálódik a szervezet, a tankönyvek alapján ennyi idő kell az energiaszintek visszatöltődéséhez. Ehhez képest Tamás bácsi edzései között legfeljebb 5-7 óra telt el” – mondja Sántics. Magyarán a Széchy-tanítványok már ezelőtt negyven évvel is reggel hétkor másfél óra kondizással indították a napot, majd 9 és 11 között úsztak, végül 17 és 21 óra között megismételték a délelőtti menetet. Mindezt egy héten négyszer, hétfőn és csütörtökön, valamint kedden és pénteken 2-2 napon teljesen azonos gyakorlatsorral, fokozódó intenzitás mellett. Így a hét vége felé tanítványai egyszerre fáradtak, miközben javuló teljesítményt produkáltak.
A nemzetközi úszósportban Széchy volt az első, aki a felkészülést egymásra épülő, egymással koherens egészet alkotó mikro-, mezo- és makrociklusokra osztotta, és ennek alapján napszakokra bontotta le az edzésmunkát, egész pontosan az egyes versenyzőkre kiróható terhelést. A Sántics birtokában lévő anyag szerint Széchy egy mezocikluson belül felvezető (1 nap), képességfejlesztő (2-szer 10 nap) és regenerációs (5 nap) szakaszt különített el. Az egyes ciklusok négy egymást követő célt szolgáltak: hatáskiváltó, csúcsformába hozó, verseny- és regenerációs szakaszra bomlottak. A 84-112 napos makrociklusok a világversenyeken elérendő csúcsformákkal zárultak, illetve kezdődtek újra.
„Széchy olyan alapokat fektetett le, amelyekre ma is lehet építkezni. Az általa alkotott szabályok ma is érvényesek, sőt, ő volt az, aki az akkor még fel sem tett kérdésekre is válaszolt. Valahogy úgy, mint a kémiai periódusos rendszerben Mengyelejev, aki az általa nem ismert elemeknek is helyet hagyott a táblázatában” – mondta a már idézett interjújában Hargitay.
Miután 1977-től a férfi válogatott szövetségi kapitánya lett, Széchy kivételes helyzetben volt abban a tekintetben is, hogy az akkori legmodernebb diagnosztikai eszközökhöz is hozzáfért.
Ruza, a szövetség akkori főtitkára a Qubitnek elmondta: a melegégövi országokban, elsősorban Kubában, majd az 1980-as évek második felétől már például az Egyesült Államokban tartott sok hetes téli edzőtáborokhoz hasonlóan az efféle támogatást Széchy ki is követelte a sportért felelős állami vezetőktől.
Így lett a magyar sportvilágban akkoriban egyedülálló módon napi rutin az előírt távok végén a benyúlást követő azonnali vénás vérvétel. Ennek célja a misztikus „VO2 max” meghatározása, vagyis annak kiderítése volt, hogy 1 perc alatt hány milliliter oxigént vett fel a sportolói szervezet testsúlykilogrammonként. A VO2 méréséhez szükséges maximális oxigénfelvételi állapotot majdnem a rendszerváltásig a sportorvosnál, futógépen, kerékpáron vagy evezőpadon, a terhelést fokozatosan növelve volt szokás elérni, függetlenül attól, hogy mi volt a speciális mozgáskészlete a sportoló sportágának.
Az edzéselméleti szakirodalom az 1970-es évektől egészen a mai napig elsősorban az izomtömeg növelését javasolja az izomerő fokozására. Széchy erről is mást gondolt, és párhuzamosan fejlesztette az izomrostok közötti, tehát intermuszkuláris, valamint az izomrostokon belüli, vagyis intramuszkuláris koordinációt. Ezzel ma már elismerten az egyik olyan, korát legalább egy évtizeddel megelőző edző volt, aki a jóval később született tudományos eredmények hiányában pusztán a tapasztalatai alapján ismerte fel, hogy a teljesítmény legfeljebb részben az izomtömeg, másrészt viszont az idegrendszeri koordináció függvénye.
Eretnek volt abban is, hogy az úszókat nem csupán úszatta, futtatta vagy súlyzóztatta, hanem koordináció és intenzitás szempontjából a szárazföldi edzéseket is a vízben alkalmazott mozgásmintákhoz igazította. Úgy gondolta, hogy hasonló sikereket ért volna el bármilyen állóképességet igénylő sportágban, hiszen az eredmények szerinte élettani törvényeken alapultak.
Amit Széchy elméletben gondolt, azt Sántics ki is próbálta felnőtt férfi labdarúgó-, valamint kosárlabdacsapatoknál, és gyakorlati tapasztalatai alapján úgy véli, hogy „a progresszív terhelési szakaszok jól irányíthatók, és az egyes adaptációs szakaszokban maximális alkalmazkodásra bírják a szervezetet, így a csúcsforma időzíthetővé válik. Az egyes ciklusokon belüli terhelési zónák elméleti meghatározása Széchynél a versenyteljesítmény százalékos arányaiban történt, a gyakorlati megvalósítást a szintidők rendszere, vagyis a számmisztika biztosította, ami a mai élettani ismeretek birtokában már jól magyarázható az anyagcsere-folyamatokkal”. A sporttudomány csak manapság tisztázta a különböző szintű fizikai terheléseknek megfelelő élettani mechanizmusokat, például az aerob extenzív, az aerob-anaerob küszöb, a túlterhelő, a VO2 max, valamint laktát, vagyis tejsav termelését támogató, illetve toleráló terhelési szinteket.
A titok titokzatos átadása
Széchy a következő útmutatóval adta át a jegyzetfüzeteket Sánticsnak: „Nem mondok semmit, meghagyom a felfedezés örömét”. Ő viszont, mint meséli, hónapokon át próbálta megfejteni, mit jelent a számok tengere, Széchy pedig kivárta, amíg Sántics – mint afféle utolsó vizsgafeladatot – megfejti a rendszert.
Széchy ebben is következetes volt: ha úszói között talált olyat, akit már-már egyenrangú félként maga mellé emelhetett, azt is megtette – legalábbis erről számolt be, amikor legeredményesebb versenyzőjéről kérdezték. „A Darnyi annyival volt több mindenkinél, hogy nemcsak fizikailag csinált meg mindent a legmagasabb szinten, amit egy élő embernek lehetséges, hanem ő szellemi szinten is egyenrangú társ volt az edzőnek, nekem. (...) Leültünk, és elmondtam végig a koncepciót: a makrociklusok, a mezociklusok, hogy mikor mit fejlesztünk.”
Versenyzői pályafutása végén Darnyi maga is úgy emlékezett, hogy bár mondott olyasmit „egy-egy nagyon feszült pillanatban, hogy az edzőt egy kanál vízben megfojtanám, a legképtelenebb és legcsúnyább káromkodásokat szórnám a fejére és a világ másik végére kívánnám inkább ilyen pillanatokban, vagy az edzés nehéz perceiben, de ez elmúlik”.
Noha a saját elnöksége alatt gyermekvédelmi programot hirdetett az úszószövetségben, és egy tévészereplésében az 1990-es években úgy festette le az edzőjét, hogy „bárki leült vele így szembe, az kis apró embernek érezte magát. Tudott uralkodni, beterítette magával a környezetét”, Wladár feloldozta egykori mesterét, mondván, „nem gondolom, hogy ez hiba lett volna (...), de a világ változik, és ami tegnap helyes volt, az ma helytelen”. Igaz, a MÚSZ jelenlegi elnöke azt is hozzátette, hogy szemben a mai növendékekkel, akik – szerinte legalábbis – büntetésként élik meg, ha egy edzés elmarad, „mi boldogok voltunk. Nem volt túl kellemes leúszni napi 22 ezer métert”.
A Széchy-hagyaték egy részét gondozó Sántics osztja az úszópápa véleményét, és úgy véli, Széchy edzéselmélete univerzális, és bármilyen sportágban kiemelkedő teljesítményt tud kihozni a versenyzőkből.
„Az ember, fiam, jól jegyezd meg, nem gép. De arra kell törekedni, hogy az legyen”
– idézi Sántics Széchyt, hozzátéve, hogy miután a módszer úgy tartja szinten a versenyzők formáját, hogy az egyes ciklusokban az edzésszintek egymásra épülve terhelik, majd rehabilitálják a szervezetét, „ez drákói körülmények nélkül, jó hangulatban is kiválóan működik”.
A tanítványai szerint ezt a verziót Széchy sosem próbálta ki. Darnyi az idézett 1994-as interjújában még életében úgy értékelte „Tamás bácsit”, hogy „a siker kárpótolt a szenvedésekért és az edzések elviseléséért (...), óriási hálával és szeretettel gondolok csak rá, az egész eddigi életemet végigkísérte és formálta”.
Korábbi kapcsolódó cikkeink: