Jézust mint jó pásztort ábrázoló ókori aranygyűrű az év vége leletszenzációja
„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért” – idézi Jézus szavait János evangéliuma a Szent István Társulati Biblia szövegváltozatában. A kereszténység korai, apostolinak is nevezett időszakában magát Jézust volt szokás először jó pásztorként emlegetni és ábrázolni.
Egy ilyen ókori keresztény relikvia kerülhetett elő a napokban az izraeli Cézárea partjainál – adta hírül szerdán a Reuters. Az Izraeli Régészeti Hivatal bejelentése szerint a vállán kost vagy bárányt hordozó fiatal férfit ábrázoló zöldköves aranygyűrűt több száz ezüst- és bronzérmével és római kori figurákkal együtt két hajóroncs feltárásakor találták meg a régészek a Földközi-tenger fenekén.
A mai Tel-Aviv és Haifa között félúton fekvő Cezárea szomszédságában az ókorban a Caesarea Maritima néven az időszámítás előtti első században alapított kikötőváros állt. Tudható, hogy az Újszövetség lapjain is számos alkalommal megemlített forgalmas kereskedelmi központ adott otthont az első jelentősebb keresztény közösségnek.
A feltárást végző régészek első szakvéleményes szerint a gyűrűt nagy valószínűséggel az időszámítás után harmadik században készítették.
A szerdán bemutatott értékes kincseket szállító hajók feltehetően azután süllyedtek el egy viharban, hogy horgonyt vetettek Caesarea kikötőjében, már csak annak megállapítása várat magára, hogy pontosan mióta vártak megtalálásukra.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
Egy 1900 éves csontváz sarkában talált szög bizonyítja a római keresztre feszítéseket
Most először bukkantak olyan csontvázra, amelynek sarokcsontjába egy szög ékelődött. A kutatók szerint nem véletlenül: az írásos emlékek szerint végzett keresztre feszítés éppen így fúrta volna át a csontot.
Mesterséges intelligencia buktatta le a Holt-tengeri tekercsek szerzőit
Eddig azt hitték, hogy a több ezer éves dokumentumokon csak egy írnok dolgozott, de a legfejlettebb mintafelismerő algoritmusok bebizonyították, hogy legalább ketten voltak.
Kiderült, hogy nem is Jézus tanítványának csontjait őrzi több mint ezer éve egy római templom
Az Ifjabb Szent Jakabnak tulajdonított csontok régészek szerint egy olyan emberhez tartoztak, aki körülbelül 200 évvel később élt. Az ereklyeként tartott maradványok ellenben a korai kereszténység elfeledett korszakáról árulkodhatnak.