Kifelé Budapestről, ideje templomot nézni!
Mint kiderült, a Dunakanyar a templomkedvelő kirándulók Mekkája. Az, hogy Zubreczki Dávid urbanista előző kötetében, a Templomséták Budapestenben csaknem százzal több templom, zsinagóga, dzsámi vagy miegyéb található, ne tévessze meg az olvasót: egy dolog elkolbászolgatni a hatodik vagy a nyolcadik kerületben, és egy külön ügy adott esetben egy több települést, vagy akár még csak nem is kifejezetten települést, csak egyes romokat érintő kirándulásokon részt venni. A séták így sem nyúlnak hosszúra, ráadásul az esetek többségében turistautakon, biciklivel vagy tömegközlekedéssel is meg lehet oldani az utazást, amit a szerző melegen ajánl is.
De mi az a Dunakanyar?
A könyv Esztergommal indul, és ez már magában némi fejtörést okozhat az olvasónak (nekem például okozott). Hát mióta a Dunakanyar része Esztergom? Ezt a definíciós problémát Zubreczki is érzi: a kötet bevezetőjében megjegyzi, hogy „a könyv megírásakor az első és legnehezebb feladat a Dunakanyar határainak meghatározása volt. Nagyjából mindenki a Duna Esztergom és Budapest közötti szakaszát érti e fogalom alatt, a különbségek csak abban vannak, hogy meddig tart a tájegység a hegyek között”.
Ha ez számít a bevett definíciónak, ám legyen, Esztergomról persze akár egy külön könyvet is lehetne írni, ezt is mutatja, hogy két külön séta foglalkozik csak a várossal, egy a kertvárosi résszel, egy pedig az Esztergom és Visegrád között fekvő műemlékekkel. Amit már egy kicsit nehezebb megemészteni, az a Dunakanyar a Zubreczki által elfogadott (vagy inkább alkalmazott) definíció szerint eltart egészen Pomázig és Csobánkáig. Ahogy a szerző írja, itt „a Dera- és a Szentléleki-patak vonalát” vette alapul. Erre bizonyára jó oka volt, kár lett volna kihagyni például a csobánkai Szent Gábriel Arkangyal templomot, mégis különösnek hat, ha egy Dunakanyarról szóló könyvben már Csobánka is felbukkan, ahol kanyar ugyan van, a Duna viszont jócskán arrébb folyik.
Kanyar, de nem Duna
A csobánkai kanyarnak egyébként neve is van: a falut a Pilisvörösvárral összekötő úton a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pest Megyei Igazgatósága tavaly figyelemfelkeltő táblákat helyezett ki azon a részen, ahol a hirtelen kanyarodó útra éveken keresztül csak a kerítésre felfújt „Pista! Kanyar!” felirat hívta fel a figyelmet, nem csoda, hogy a keresztségben a Pista-kanyar nevet kapta.
De ne kanyarogjunk ennyit: ahogy a budapesti sétáknál, most is arra voltam kíváncsi, hogy a könyvből mi mindent lehet megtudni azokról a helyekről, amiket ismerek, vagy azt hiszem, hogy ismerek. Az esztergomi bazilikában még az is volt, aki nem akart, Pomázon csak az nem látta a templomot, aki nem akarta, Csobánkán vagy Zebegényben pedig gyakorlatilag nem is lehet semmit csinálni úgy, hogy az ember ne lássa a templomot. Templomokat, akár.
Múzeumok és templomok
Az elég hamar kiderült, hogy Esztergomban irdatlanul sok templom található, és még az is, aki már több tucatszor mászkált a városban, simán lemaradt a legtöbb látnivalóról. Itt érdemes megjegyezni, hogy sajnos a bevett turisztikai látványosságokon és a romokon kívül a legtöbb templom nem, vagy csak alig látogatható, a kíváncsi turista pedig még akkor sem tudna feltétlenül többet végignézni egy séta alatt, ha kifejezetten a vasárnapi mise idején szeretne bekukucskálni, ehhez ugyanis teleportálnia kellene.
Ezen a problémán valamennyire segít, hogy a múzeumként is működő templomokba belépti díj ellenében be lehet menni, így például Visegrádon vagy Esztergomban jó esetben el lehet boldogulni, a vidéki, kisebb kápolnáknál és templomoknál viszont erre nem túl sok esély van, már ha az ember belülről is szeretné megnézni az épületeket. Szentendre szintén jó hely ebből a szempontból: a Preobrazsenszka-templom és a Vártemplom látogatható, a többi felsorolt épület pedig javarészt időszakosan látogatható, viszont ott a város szélén fekvő skanzen, ahol belépti díj ellenében bárki kielégítheti az épületéhségét, ráadásul templomok is vannak benne.
Ritkán látható
Ha az ember viszont a kisebb településeket nézi, már vegyes a kép, bár bizonyára van olyan hely, ahol az ember szerencsés esetben körbenézhet a templomban akkor is, ha épp nem tartanak misét, és eddigi szűkös tapasztalataim alapján még az is megeshet, hogy a helyi pap, gondnok vagy bárki még szívesen mesél is arról, hogy mit lát a kíváncsi turista. Addig jobb híján marad az, hogy a belsőt mindenki elképzeli, hacsak nem egyeztet előre idegenvezetést, már ott, ahol erre van valamilyen mód. A vidéki templomtúra viszont nem feltétlenül csak a templomokról, és pláne nem a templombelsőkről szól, pláne úgy, hogy gyakran nincs is templombelső, sőt, templom sincs. A pilisszentkereszti pálos kolostorból alig maradt valami, mégis érdemes megnézni, pláne, mert a közelben egy forrás is van.
Bédekker
Dunakesziről, Vácról, Szobról jóformán nem tudok semmit, így ott a könyv valódi útikönyvként kaphat funkciót: ezt a már megszokott forma is garantálja, a kis, nagyjából 250 oldalas kocka elfér a zsebben. Itt az ember egyszerre hiányolhatja is, meg nem is, hogy nem kapott keménytáblát: ha az ember végigsétálja ezt az egészet, méghozzá úgy, hogy hébe-hóba túrázik is közben, a Bődey János fotóival illusztrált kötetnek valószínűleg baja fog esni, egy kemény tábla viszont a tömeget, az árat és a komfortérzetet is csökkentené, el tudom képzelni, hogy a sarka milyen gyakran és szívesen ütődne hozzá a katonai gatya oldalzsebében az ember térdének. Az ár még így sem alacsony: a bédekkerért 5480 forintot kérnek, ami sétákra lebontva viszont nem is sok, pláne, hogy a legtöbb helyen nincs is túl sok információ arról, amit láthatunk.
Bár nem ígérkezik kifejezetten a téli szezon slágerének, a Templomséták a Dunakanyarban tavasszal még jól jöhet annak, akit vonz az ilyesmi: egyrészt fájó, hogy sok épületet csak kívülről lehet megnézni, másrészt jó, hogy ha valaki ennek alapján indul el, legalább megtud valamit a történetéről. A kötetből most hiányoznak a térképek, ami nem is csoda, komplett túratérképet külön is lehet kapni, azt pedig, hogy az ember hogyan jusson el Pomázról Budakalászra, felesleges is illusztrálni. A könyv ráadásul egy olyan előítéletet is megtör, ami elkaphatja azokat, akik a kilencvenes évek autóstérképeit vagy turistatérképeit nézegették: a legtöbb említett településen a legérdekesebb látnivaló, legalábbis az itinier szerint, egy bizonyos barokk templom, de mivel a Templomséták valahogy túllendült a barokk bűvöletén, egy csomó modern újdonsággal is szolgálhat, az meg, hogy ez kinek mennyire tetszik, már ízlés dolga. Templom-templom, akármikor is épült, akármilyen felekezethez is tartozzon, csak az a rohadt Dunakanyar-dolog ne lenne, mert ugye Vonnegut után, Pomázra vagy Csobánkára gondolva: Hol itt a Duna? Hol itt a kanyar
(Zubreczki Dávid: Templomséták a Dunakanyarban (Bődey János fotóival). Budapest, 2021, Kedves László Könyvműhelye).
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
