Elon Musk űrszemete március elején belerobbanhat a Holdba és új krátert üthet rajta
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a sokak által istenített, mások által viszont vég nélkül kritizált amerikai milliárdos, Elon Musk terve sikerülhet: örökre nyomot hagyhat az univerzumban. Nem biztos, hogy így tervezte, de az ő vitatható érdeme lehet a Hold felszínén az első véletlenül ütött mesterséges kráter keletkezése.
Musk űrfelderítésre és hosszabb távon az első emberi űrkolóniák létrehozására megalapított cége, a SpaceX még 2015-ben lőtt ki egy Falcon-9 űrrakétát, amely az eredeti küldetése szerint a NASA Deep Space Climate Observatory nevű műholdját szállította, a Holdtól négyszeres távolságra. Csakhogy a rakéta kifogyott az üzemanyagból, így sem a kritikus Lagrange-pontot nem tudta átlépni, de már nem tudott visszatérni a Földre sem. Azóta is a Nap, a Hold és a Föld gravitációs játékának kitéve repked össze-vissza a világűrben, a többi űrszeméttel együtt.
Az elszabadult rakéta jónéhány emberek által a világűr földközeli régióiba juttatott objektumhoz hasonlóan el-eltűnt szem elől az utóbbi hét évben, de egy szoftverfejlesztő, Bill Gray, aki az űrszemét útját figyelő programot alkotott, nemrégiben kiszúrta a hét éve kószáló rakétát, amely január 5-én még csak vészesen megközelítette a Holdat, Gray számításai szerint azonban március 4-én már nem fogja elkerülni az ütközést, és a Hold túlsó, a Földről nem látható oldalába fog csapódni.
Az ügyben megszólaló asztronómusok szerint a négytonnás rakéta nemigen fog túl nagy kárt okozni a Holdban, sőt, a kutatók szerint az ütközésnek még tudományos haszna is lehet, mert segíthet megérteni a holdkráterek formálódásának és a holdpólusokon található jég formálódásának a mechanizmusát. Mások inkább arra figyelmeztetnek, hogy a Föld körül egyre nagyobb mennyiségben keletkező űrszemét több szempontból is rejtett veszélyeket hordozhat a jövőben. Mint azt a Falcon-9 példája is illusztrálja, simán szétzúzhat például egy dollármilliárdokból a Holdra telepített jövőbeli bázist.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Alaposan kihúzta a gyufát Elon Musk Kínában a Starlinkkel
A kínai állami média szerint a Starlink-programhoz fellőtt műholdak veszélyeztetik a kínai űrállomás, a Tienkung biztonságát. Kína hivatalosan is panaszt nyújtott be erről az ENSZ Világűrbizottságának, miközben egyes lapokban azt pedzegetik, hogy szándékos provokációról lehetett szó.
Az űrszemét hasznosítására alapított nemzetközi konzorciumot egy ausztrál startup
Az űrtechnológiai vállalkozások a hulladék begyűjtését, tárolását, szelektálását, darabolását, beolvasztását is Föld körüli pályán valósítanák meg, a késztermék ionizálásán alapuló üzemanyagot pedig a műholdak manőverezéséhez használnák fel.
Már nincs olyan pontja a Földnek, ahol nem zavarná a csillagászokat a műholdas fényszennyezés
Az elmúlt években ezrével pályára állított olyan műhold-rajok, mint az Elon Musk-féle Starlink, mára több mint 10 százalékkal növelték a korábban javarészt csak a bolygó légköre által kiváltott torzító hatást.