Videóajánló: A lengyel nevű angol fickó, aki legalább annyit tett a művészetért, mint amennyit David Attenborough a természetért

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

Mit?

Hieronymus Boschtól és Sandro Botticellitől Albrecht Düreren és Raffaellón át Jan van Eyckig és Verrocchióig sorolhatók azok a festők, akiket a képzőművészettörténet reneszánsz alkotóként jegyez. No és persze Leonardo da Vinci vagy Michelangelo. 

De hogy mégis miért is hozott megújulást az Itáliában a 14., Európa más részein a 15-16. században kezdődő reneszánsz, és mitől sorolódnak közel három évszázad festményei, szobrai, freskói és szekkói, szakrális és profán művei ugyanabba a művészettörténeti korszakba, az egyáltalán nem nyilvánvaló. Ahogyan az sem, hogy a Párizsban, Rómában, Velencében, Amszterdamban vagy Bécsben kötelezően megtekintendő turisztikai látványosságok nem csupán attól értékesek és érdekesek, mert szerepelnek a bédekkerekben mint régi és drága műkincsek. 

Ki?

A reneszánszról egy átlagos műveltségű ember számos közhelyet és lexikonadatot ismer, a mélyebb részletek pedig a sznobokon és a művészetszakos egyetemistákon kívül aligha érdekelnek bárkit is. Kivéve, ha egy bizonyos Waldemar Januszczak nevű fickó meséli el színesen, szagosan, olykor vaskosan, hogy mondjuk egy szárnyas oltár csoportképe voltaképpen olyan, mint egy mai bulvárhíradó. 

Az idén 68 éves, művészettörténész végzettségű brit műkritikus egyike szakmája rajongott vagy utált, de mindenképp meghatározó fenegyerekeinek. A lengyel bevándorlók gyerekekeként a Hampshire megyei Basingstoke-ban született Januszczak húsz évig a Guardiannél dolgozott, most a Sunday Times kritikusa, és sokan arról is ismerik, hogy ő volt az, aki 1988 nyarán néhány oldalnyi gyorsolvasás után „nem éri meg a fáradságot” felkiáltással sem ismertetőt, sem kritikát nem volt hajlandó írni vagy íratni Salman Rushdie Sátáni versek című művéről. Nem véletlen, hogy azóta is elsősorban képzőművészettel foglalkozik.

Az írásait jellemző, gyakran punkosan nyers stílusa, meglepő párhuzamai, rendkívül alapos, de sosem feleslegesen fitogtatott műveltsége és nem utolsó sorban a kelet-európait az angollal vegyítő humora miatt már az 1990-es évektől rendszeresen foglalkoztatta a BBC, rádióban és televízióban egyaránt. 1997 óta közel 50 dokumentumfilm készült a közreműködésével, zömmel művészettörténeti témákban, de forgatott a türkmén diktatúra köztéri alkotásairól vagy saját, kutyák iránti rajongásáról is. Munkamódszere, hogy a befogadás élményéből kiindulva nem csak az adott alkotásról és azt azt létrehozó művészről, hanem a korról, a helyről, a politikai, társadalmi és földrajzi viszonyokról is beszél, valahogy úgy, mint ahogy a kocsmában, illetve a pubban meséli valaki. 

A Nagy-Britanniában kétszer is az év kritikusának választott Januszczakról még bírálói is elismerik, hogy olykor polgárpukkasztó, mítoszromboló sorozataival és egész estés filmjeivel olyan sokat tesz a művészetért, mint amennyit Sir David Attenborough a maga mozgóképes életművével a természetért. 

Hol?

A reneszánszról a BBC több dokumentumfilmet, illetve szériát is forgatott Januszczakkal. A „Reneszánsz másképp” címen több magyarországi tematikus csatornán mindmáig sugárzott négyrészes The Renaissance Unchained epizódjainak nem mindegyike érhető el a YouTube-on, a magyar szinkronos változatok pedig egyáltalán nincsenek fenn. Az alábbi közel egyórás részhez viszont bekapcsolható a magyar nyelvű felirat.

    A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

    Korábbi kapcsolódó cikkeink: