Elképesztő túlélési stratégiát dolgoztak ki az északi sarkvidék óriás tengeri szivacsai
A Jeges-tenger fenekén él egy olyan szivacsközösség, amelynek tagjai a több ezer éve elpusztult élőlények olyan maradványait használják tápanyagforrásként, amely az eddig ismeretek szerint ezen állatok számára is emészthetetlen. A németországi Max Planck Intézet, az Alfred Wegener Intézet és a Helmholtz Központ tengerbiológusai a Nature Communications folyóiratban kedden megjelent cikkükben viszont azt állítják, hogy ez a szivacsközösség megtalálta a megoldást arra, hogy nyerhető ki életető matéria a tengerfenék biomasszájából.
A LiveScience beszámolója szerint a kutatók a Jeges-tenger középső részén, a felszín alatt 500-600 méteres mélységben húzódó Langseth-gerincnek nevezett vulkanikus tengerfenéken fedezték fel a speciális életközösséget.
A fagypontnál alig melegebb vízben 15 négyzetkilométeres területen több ezer olyan, a Geodia nemzetségbe sorolt szivacs él, amelyek szokatlanul nagyra nőttek, nem ritkán 1 méternél is nagyobbra, ráadásul a kormeghatározás szerint szép számmal akad köztük 300 év körüli matuzsálemi korú példány – olvasható a német kutatócsoport közleményében.
A tengerbiológia jelenlegi állása szerint a tengerfenéknek ezen a részén egyébként nem is élhetnének ezek az állatok, mivel nincsenek a táplálékot ide sodró áramlatok, de olyan hidrotermális kürtők sem, amelyek hővel és a szükséges ásványi anyagokkal és hasznosítható kémiai vegyületekkel látnának el egy ilyen tengeri ökoszisztémát.
A kutatók az OFOBS (Ocean Floor Observation and Bathymetry System) kamera- és érzékelőrendszer információi, valamint a távirányítású búvárrobottal felszínre hozott állatok és a tengerfenékről gyűjtött minták elemzésével megállapították, hogy a szivacsok a Chloroflexi törzsbe tartozó baktériumok közreműködésével jutnak táplálékhoz. Ezek a szimbionta mikroorganizmusok alakítják a szivacsoknak is emészthető szerves anyagokká a sok ezer éve elpusztult csőférgek és kéthéjú kagylók maradványaiból kioldódó vegyületeket.
A kutatók szerint a több ezer egyedből álló szivacskolónia táplálékforrása szinte kimeríthetetlen, de legalábbis hosszú évezredekig kitarthat még. Már amennyiben a klímaváltozás, pontosabban a globális felmelegedés nem alakítja át az élőhelyet. A Langseth-gerinc feletti tengerfelszínt az év jelentős részében eddig összefüggő jégpáncél borította, ám ahogy azonban az Északi-sarkvidék melegszik és a felszíni jég olvad, egyre nagyobb mennyiségű szervesanyag kerül a felszínről a mélybe. A tápanyagok után viszont más állatfajok is megjelennek a tengerfenéken, ahonnan könnyen kiszorulhatnak a maradványokat saját tenyésztésű baktériumkultúrájukkal táplálékká alakító óriás szivacsok.
Korábbi kapcsolódó cikkeink: