Az orangutánok egymás között gyakran használnak szlenget
Ismeretes, hogy az aktuálisan használt szókészletet erősen befolyásolja a beszélő társadalmi környezete. Úgy tűnik, nincs ez másként a Természetvédelmi Világalap (WWF) által a különlegesen veszélyeztetett fajok közé sorolt szumátrai és a borneói orangutánoknál sem. Legalábbis erre jutott az a nemzetközi kutatócsoport, amely a természetes környezetében figyelte meg az emberszabásúak kommunikációját.
A Nature Ecology & Evolution folyóiratban március 21-én megjelent tanulmányukban a szumátrai (Pongo abelii) és a borneói orangutánok (Pongo pygmaeus) vokalizációját vizsgáló kutatásuk eredményét foglalják össze. 70 orangután cuppantó (angolul: kiss-squeak) hangjait elemezve a kutatók azt állítják, hogy a figyelemfelhívásra és riasztásra szolgáló szignálok csoporton belüli terjedése meglepő hasonlóságot mutat az emberi közösségek szlengjével.
A népesebb orangutánközösségekben a kutatók megfigyelték, hogy a csoport tagjai gyakran alkottak a korábbi repertoárban még nem szereplő, terjedelmükben és hangkészletükben új cuppantásokat, amelyek azonban nagy fluktuációt mutattak, magyarán gyorsan kikoptak a használatból. Ezzel szemben a szerényebb létszámú csoportokban ugyan ritkábbak voltak az efféle kommunikációs újítások, viszont, ha megjelentek, akkor jóval tartósabb közkincsnek bizonyultak. Az új verziók pedig afféle védjegyeivé váltak az adott közösségnek.
A kutatók szerint az énekesmadarak vizualizált hangmintáihoz hasonlóan sonogramként elemzett szignálváltozatok a fiatalabb, kezdeményezőbb, bátrabb egyedek alkotásai. Az ilyen orangutánok vélhetően a „nyelvi kreativitással” is fel kívánják hívni a figyelmet magukra, ezzel is növelve a párválasztási és reprodukciós sikerüket. A vokalizációs újítások ráadásul magasabb rangra is emelhetik őket a hierarchiában.
Az alábbi felvételen meghallgatható hogyan cuppant egy borneói orángután:
Korábbi kapcsolódó cikkeink: