A COPD egyértelműen a szegények betegsége, legalábbis az Egyesült Királyságban
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A krónikus obstruktív tüdőbetegséggel (COPD) élők körében végzett felmérés szerint a strukturális egyenlőtlenségek jelentősen befolyásolják, hogy valaki túléli-e a betegséget – számol be a BBC arról a 6 ezer fős mintán végzett kutatásról, amelynek eredménye a BMJ Open Respiratory Research folyóiratban jelent meg július 25-én hétfőn.
Az Egyesült Királyságban több mint 1,3 millió embert érint a COPD, a betegségben pedig évente 30 ezren vesztik életüket. A friss kutatás szerint az évente két vagy több akut rohamot elszenvedő COPD-s betegek 55 százalékának évi jövedelme kevesebb, mint 20 ezer font, a legszegényebbek pedig ötször nagyobb eséllyel halnak, mint tehetősebb betegtársaik, míg a 2009-2011-es időszakban ennek még „csupán” négyszer volt nagyobb a valószínűsége.
A kutatók egyértelmű összefüggést találtak a rossz lakáskörülmények, az átlagnál jóval alacsonyabb kereset, a súlyos megélhetési gondok és a betegség kockázatai között. A megkérdezett 5 997 beteg több, mint fele olyan körülmények között él és dolgozik, ahol állandó a por-, a füst- és vegyianyag-szennyezés.
Az Asthma + Lung UK adatai szerint a COPD-ben szenvedőknek mindössze 25 százaléka részesül megfelelő egészségügyi ellátásban.
Kapcsolódó cikkeink a Qubiten:
Ha az ember egyéves koráig rossz levegőn él, egész életére légzési zavarai lehetnek
A csecsemőkorban belélegzett levegő minősége hosszú távon meghatározza a tüdő egészségét, ráadásul az asztma kialakulásának kockázatát is jelentősen növeli az egyéves korig tapasztalt légszennyezettség.
A légszennyezettség az a csendes gyilkos, amivel megtanultunk együtt élni, pedig nem kellene
Egy átlagos magyar négy hónapot veszít az életéből a szálló por koncentrációja miatt. Hosszú távon az autósok számának csökkentésével, az épületek energiahatékonyságának növelésével, a távhőszolgáltatás fejlesztésével és szemléletformálással lehetne a legtöbbet javítani a helyzeten, derült ki a Qubit, az Energiaklub és a TRIP hajó Energiahajó rendezvénysorozatának Lehoczky Annamária éghajlatkutató, Csontos Csaba energiaszegénység-szakértő és Szabó Árpád urbanista részvételével megtartott szerdai beszélgetésén.
Asztmások milliói lélegezhettek fel a koronavírusnak köszönhetően
Az angliai nagyvárosok felében olyan nagy mértékben csökkent a légszennyezettség, hogy a krónikus tüdőbetegségben szenvedők hatodának, az asztmások negyedének jelentősen csökkentek a panaszai.