Milyen szerepe lehet a gyermekjogok védelmében az Apostoli Szentszéknek?
Ha a római katolikus egyház és a gyermekjogok védelmének kapcsolata kerül szóba, a médián keresztül érkező hírek alapján sokaknak elsősorban – talán szinte kizárólag – a papok által kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bántalmazás és visszaélés jelensége jut az eszébe, valamint az, hogy ki és hogyan vonható felelősségre az ilyen ügyekben. Ezen a kérdéskörön túl azonban más fontos témák is jelentkeznek, nemcsak helyi vagy országos, hanem a legfelsőbb szinten is: sajátos kérdések merülnek fel a Szentszék kötelezettségeinek és lehetőségeinek vizsgálatánál.
Mi egyáltalán a Szentszék, mi különbözteti meg Vatikántól? Számonkérhető a Szentszéken a gyermekjogok védelme? Hogyan zajlik a párbeszéd a Szentszék és az ENSZ-testületek között? Vannak-e különbségek az egyes pápák gyermekjogi felfogásában? És miért késlekedik a Szentszék a 2017-ben aktuális jelentéstétellel az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága felé?
Többek között ilyen kérdéseket feszeget a Társadalomtudományi Kutatóközpont podcastjének legújabb adásában Balogh Lídia, a TK Jogtudományi Intézetének tudományos munkatársa és Lux Ágnes, a TK Gyerekesély kutatócsoportjának tudományos munkatársa, akinek nemrég „Gyermekjogok és kereszténység: a Szentszék nemzetközi gyermekjogi kötelezettségei” címmel jelent meg e-könyve.
A gyermekjogok a modern emberi jogok egyik területeként kaptak globális elismerést, amikor 1989-ben az ENSZ-tagállamok elfogadták A gyermek jogairól szóló egyezményt. A római katolikus egyház központi szerveként működő Apostoli Szentszék (latinul Sancta Sedes, angolul Holy See), amely sajátos, nem területi jellegű entitásként vesz részt az ENSZ-ben, az elsők között csatlakozott az egyezményhez 1990-ben, II. János Pál pápasága alatt. A Szentszék más ENSZ-egyezményeket is ratifikált: 1969-ban a faji megkülönböztetés valamennyi formájának felszámolásáról szólót, 2002-ben pedig a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok alkalmazását tiltó egyezményt.
A csatlakozással a Szentszék a többi ratifikáló félhez hasonlóan vállalta, hogy rendszeres időközönként jelentésben számol be kötelezettségeinek teljesítéséről a gyermek jogairól szóló egyezmény betartását felügyelő ENSZ-testületnek, a Gyermekjogi Bizottságnak, valamint megfontolja a testülettől érkező ajánlásokat a teljesítménye javítása érdekében.
A Gyermekjogi Bizottsággal folytatott párbeszédet azonban a kezdetektől fogva nehezítette az a dilemma, hogy a Szentszéknek mint részes félnek globális szintű felelőssége van-e minden kérdésben, amely a világ bármely országában a római katolikus egyház és a gyermekjogok határán jelentkezik, vagy csupán a Vatikánváros falai között élő gyermekek (ha egyáltalán él ott néhány gyermek) jogainak védelmére korlátozódik. A nézeteltérések másik szintje arra vonatkozott, hogy meddig terjed a Gyermekjogi Bizottság hatásköre: kifogásolhatja-e a római katolikus egyház kánonjogának bizonyos sajátosságait (például a kiskorúak házasságkötésére vonatkozóan), illetve napirendre tűzhet-e a Szentszékkel folytatott párbeszéd során olyan kérdéseket, amelyeket a gyermekjogi egyezmény nem szabályoz kifejezetten, például a magzat jogalanyiságának kérdését.
A Szentszék a legutóbb esedékes jelentéssel mintegy öt éve óta adós a Gyermekjogi Bizottságnak – megjegyzendő, hogy az egyezményben részes államok nagy része ugyancsak késedelmesen szokta benyújtani a jelentéseit. A Szentszék beszámolóját, illetve állásfoglalását nagy várakozás övezi, annál is inkább, mert azok a kérdések, amelyek a nemzetközi közvélemény figyelmét leginkább lekötik a katolicizmus és a gyermekjogok kapcsolatát illetően, jellemzően az USA-ban történt fejlemények miatt kerültek napirendre, miközben maga az Egyesült Államok a mai napig nem csatlakozott az ENSZ A gyermek jogairól szóló egyezményéhez.
A Társadalomtudományi Kutatóközpont A véleményeken túl című podcastjének legújabb epizódja elérhető az Anchor, a Spotify vagy az Apple Podcasts felületén is.
A TK Podcast korábbi adásai a Qubiten: