Az invazív vaddisznók mentették meg a kihalástól az ausztrál bordás krokodilokat
Ausztráliában egyre nagyobb problémát jelentenek az elszaporodott vaddisznók: a faj nem őshonos a kontinensen, csak a 18. században hurcolták be Európából, azóta viszont úgy elszaporodtak, hogy már lehetetlen megfékezni őket. Az ökológusok több őshonos gerinces faj kihalását is a vaddisznók számlájára írják, amelyek elfoglalják az élőhelyüket, felzabálják a táplálékukat, egyes kisebb emlősöket, békákat és madarakat pedig egyszerűen megesznek. A növényvilágban is jelentős károkat okoznak, a táplálkozás mellett azzal is, hogy a bundájukon és a patájukon különböző patogéneket terjesztenek.
De van, ami őket is megeszi: a bordás krokodil (Crocodylus porosus). Ausztrália egyik csúcsragadozója a hetvenes években kis híján kipusztult, azóta viszont a populáció meglepő fejlődésen ment keresztül, ezt pedig a krokodilok éppen az invazív vaddisznóknak köszönhetik. A krokodil angol nevével (saltwater crocodile, ausztrál becenevén: salty) ellentétben nem feltétlenül ragaszkodik a sós vízhez, jobban kedveli a folyók tengerhez közeli részeit, de egészen messze is felúszik a szárazföld irányába, ha ott több préda akad – és nincs is jobb, mint egy jó kis vaddisznópecsenye.
A bordás krokodilok javarészt hallal táplálkoznak, de nem vetnek meg más táplálékot sem, a vízpartra inni járó vaddisznó pedig ideális préda a számára. Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint a krokodilok olyan jól alkalmazkodtak az új táplálékhoz, hogy mostanra a vaddisznó lett az elsődleges táplálékuk.
A haltól a húsig
Mariana Campbell, a tanulmány vezető szerzője a vadon élő krokodilok csontmintáit hasonlította össze a hatvanas-nyolcvanas években gyűjtött mintákkal. Az elemzésből kiderül, hogy a ragadozók mit fogyasztottak: míg régebben a krokodilok elsősorban halat és rákot ettek, az elmúlt ötven évben egyre inkább az emlősök felé fordult a figyelmük. Campbell szerint a vaddisznó egyébként is ideális zsákmány a krokodilok számára: a ragadozók meglehetősen lomhák, halat fogni pedig megerőltető, az itatóhoz tartó vaddisznó viszont olyan, mint amikor az ember házhoz rendeli a pizzát.
Ausztráliában 1971-ben tiltották be a bordás krokodil vadászatát, a populáció pedig azóta növekedésnek indult – mostanra nagyjából 100 ezer állatot tartanak számon Ausztrália Északi területén, de a populáció nem mindenhol gyarapodott azonos ütemben. Ott, ahol gondot okoznak az elszaporodott vaddisznók, a krokodilok is jobban érzik magukat, míg ott, ahol vaddisznó híján megmaradtak a korábbi, főleg vízi élőlényekből álló étrendjüknél, a populáció még mindig nem tért magához a vadászat okozta pusztításból.
Campbell szerint ha az embernek nem is sikerült megfékezniük a vaddisznók terjeszkedését, a krokodilok hatékony fegyvernek számítanak ellenük: egy folyó magában még nem jelentene akadályt az állatok számára, egy krokodiloktól hemzsegő folyó viszont már annál inkább. Az eset nem példa nélküli: a bordás krokodilhoz hasonlóan a floridai puma (Puma concolor coryi) is az invazív vaddisznóknak köszönheti a fennmaradását.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: