Sikeres volt az első teljesen elektromos utasszállító gép tesztrepülése

2022.09.29. · TECH

Az Eviation nevű izraeli-amerikai cég fejlesztette az Alice nevű, tisztán elektromos meghajtású repülőgépet, amely kategóriájában a legközelebb áll ahhoz, hogy kereskedelmileg is életképes legyen, és amely most végrehajtotta első sikeres repülését.

A gép prototípusát 2017-ben mutatták be, akkor közel 1000 kilométeres hatótávolsággal és 9 fős befogadóképességgel hirdették, ami már egyes légitársaságok rövid távú utazásaira gazdaságilag is működőképes lehet. Az Alice tavaly bejelentett sorozatgyártású változatára ugyan már csak 820 kilométeres hatótávot ígér a vállalat, de még így is vonzó lehet a kisebb légitársaságoknak.

Az Eviation megjegyzi, hogy a repülések 30 százaléka 400 kilométernél rövidebb távon történik, ezért jelentős piaca lehet az elektromos repülőnek, amely a sokkal alacsonyabb üzemeltetési költségek miatt gazdaságilag és a környezetterhelést tekintve is életképes megoldást jelenthet a repülésben érdekelt vállalatoknak.

photo_camera A gép utas- és csomagtere, és azok felülnézeti képe Forrás: Eviation

A nulla károsanyag-kibocsátású repülőgép keddi első repülésén nyolc percet töltött a levegőben, és nagyjából egy kilométeres magasságot ért el. Az elektromos autókhoz hasonló akkumulátortechnológiával felszerelt gép 30 perces töltéssel 1-2 órán át képes repülni, maximális utazósebessége 250 csomó, vagyis 463 km/h – összehasonlításképp, egy Boeing 737-800 utazósebessége 850 km/h körüli.

Az Alice-t már elő lehet rendelni, és az Eviation reményei szerint 2027-re le is szállíthatják az első gépeket a vásárlóknak. Ehhez azonban először ki kell értékelni a keddi teszt eredményeit, és mivel több terabájtnyi adat gyűlt össze, azokat néhány hétig eltart összevetni a modellek és az előrejelzések adataival.

link Forrás

Az elektromos repülőnek három különböző változatát fejlesztik: az utasszállító modellt kilenc utasra és két pilótára, valamint 385 kilogramm rakományra szabták, a prémium változatban csak hat utasnak van hely a tágasabb utazási élmény kedvéért, a tehergép pedig 1200 kilogrammnyi terhet bír majd el. Utóbbiból a Deutsche Post már elő is rendelt 12-t, de a Cape Air és a GlobalX Airlines légitársaságok az utasszállító modellekből is több tucatnyit vásároltak előre.

Mindez azért is fontos, mert az elmúlt két évtizedben megduplázódott a megtett nemzetközi repülőutak száma, ami a 2008-2009-es gazdasági válság óta minden korábbinál nagyobb ütemben, töretlenül nőtt.

photo_camera Grafika: Tóth Róbert Jónás / qubit.hu

Az Európai Unió teljes szén-dioxid-kibocsátásának például a 3 százalékáért felel a repülés, ami a legszennyezőbb közlekedési mód: átlagosan 285 gramm CO2 kibocsátásával jár kilométerenként. Egy Párizs-New York járat alatt egy tonna szén-dioxid kerül a légkörbe – ez majdnem annyi (1,39), mint amennyit egy ember egy év alatt kibocsáthat a környezet túlterhelése nélkül.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás