Elon Musk bemutatta Optimust, a Tesla humanoid robotját
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Tesla minden évben megrendezi a mesterséges intelligencia (AI) tematikájára épülő eseményét, a Palo Altó-i AI Dayt, amelynek elsődleges célja, hogy a cég magához csábítsa a víziójához legjobban illeszkedő mérnököket és kutatókat. A tavalyi rendezvényen Elon Musk bombasztikus bejelentést tett: elektromos autókat gyártó cége humanoid robotok gyártásába kezd.
Hogy mennyire realisztikus ez a cél, azt többen vitatták az elmúlt egy évben, és bár a bejelentés után nem sokat lehetett hallani a tervről, az idei AI Dayen már a színpadról integetett a közönségnek a korábban csak Tesla Bot néven emlegetett, végül Optimusra keresztelt robot prototípusa, sőt, annak egyből két változata.
Musk a rendezvényen elmondta, a Tesla autógyáraiban végzett munkával tesztelt robottal még sok a fejlesztenivaló, de 3-5 éven belül elkezdhetik árulni. A tömeggyártásra tervezett Optimus árát 20 ezer dollárra (több mint 8,5 millió forintra) lőtték be, és Musk szerint idővel több bevétele lehet majd vállalatának a robotok eladásából, mint az autóbizniszből.
Az eseményen levetítettek egy videót, amelyen a robot egyszerű feladatokat végzett, például növényeket öntözött, dobozokat cipelt vagy kisebb fémrudakat emelt, majd az AI Day színpadán is megjelent a korai prototípus.
Végül egy újabb változatot is bemutattak, amely Musk szerint már jobban hasonlít arra, ahogy ő elképzeli az Optimust, de ezt a prototípust még úgy kellett kigurítani a színpadra, és egy kis integetésen kívül nem is tudott sok mindent felmutatni. „Sokkal többet tud a robot, mint amit megmutattunk, csak nem akartuk, hogy pofára essen” – viccelődött Musk a rendezvényen.
Az újabb prototípus 73 kilogrammot nyom, 2,3 kilowattórás és 52 voltos akkumulátorral szerelték fel, ami egy teljes napi munkára elegendő, alkatrészei a Tesla önvezető technológiáját működtető hardverre épülnek, de a szoftvere is az autók által használt AI egy módosított változata. A Tesla mérnökei hangsúlyozták a robot mozgásának fejlettségét: az Optimus teste 28 szabadságfokkal (vagyis mozgási iránnyal) rendelkezik, míg a kezei egyenként plusz 11-gyel. A robotot egy olyan külső mechanizmussal is felszerelik, amelyen keresztül le lehet állítani a működését.
A BBC szerint befektetők és pénzügyi elemzők még mindig szkeptikusak a Tesla robotikai nyitásával kapcsolatban, és inkább azt tanácsolják a cégnek, hogy koncentráljon a fő üzletágára, az elektromos járművekre, ahol már eredményeket is fel tud mutatni – igaz, a túl optimista határidők szabása és a sci-fiben való túlzott elmerülés ezen a területen sem áll messze Musktól és vállalatától.
Musk ennek szellemében az idei AI Dayen sem fogta vissza magát. Elmondta, hogy a robotok munkába állásával a gazdaság új korszaka elé nézünk, „a bőség jövőjébe, egy olyan jövőbe, ahol nincs szegénység, ahol bármilyen terméket és szolgáltatást megkaphatsz, amit csak akarsz”. Szerinte a robotok tömeggyártása, amely már 5-10 éven belül megvalósulhat, „az általunk ismert civilizáció alapvető átalakulásával” jár majd.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Humanoid robotok gyártásába kezd a Tesla
A Tesla technológiájával ellátott, Optimus fedőnévre hallgató robot célja, hogy felszabadítsa az embereket az „unalmas, monoton és veszélyes” munkák végzése alól. Elon Musk szerint jövőre már láthatjuk a prototípust.
Elon Musk útja a teljes őrület felé, hét mérföldes lépésben
A hivatalosan már „a Tesla techkirálya” pozíciót betöltő Musk az elmúlt egy évben a világ leggazdagabb embereként támadta a járványügyi intézkedéseket, és tőzsdeistenként rángatta az árfolyamokat. Poénból piacra dobott lángszórói bűnözőknél kötöttek ki, és akit csak lehetett, magára haragított. Mi jöhet még?
Tényleg elpusztítja az emberiséget a mesterséges intelligencia?
A programozókban, fizikusokban, mérnökökben, filozófusokban és a Terminátor rajongóiban egyre gyakrabban felmerül a kérdés, hogy valóban létrejön-e egy olyan szuperintelligencia, aminek már nem tudunk parancsolni. Az emberi hülyeség természetének ismeretében úgy tűnik, egyelőre nagyobb az esély arra, hogy az emberiség maga okozza saját vesztét, mint arra, hogy az elszabadult mesterséges intelligencia végez vele.