Martin ügyvéd szeretne lenni, de Martin soha nem lesz ügyvéd

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

„Martin beszédkészsége kimagasló, összetett mondatokat, ritka szavakat használ. Szívesen és folyamatosan olvas. Betűket nem téveszt, az olvasottakat mindig érti. A feltett kérdésekre egész mondatokban válaszol. Írásképe kissé rendezetlen, nagyobb odafigyelést igényel (...). A számolással és egyéb matematikai problémákkal összefüggő feladatokat szívesen végez. Órákon általában aktív. A százas számkörben számfogalma kialakult. A kétjegyű számokat helyesen olvassa, írja, csoportosítja és rendezi (...). A tanult ismereteket elsajátította, felidézésük nem okoz problémát. Az ismétlő kérdésekre önállóan tud válaszolni. A megfigyeléseket pontosan végzi, tapasztalatait képes megfogalmazni. Az órákon érdeklődő, igyekszik, szépen dolgozik egyedül is. Martin jó kézügyességű kisgyerek, a rajzórákon nagyon igyekszik a feladatokat a lehető legpontosabban megoldani. Sokszor kezdi újra meg újra, ha valami nem az elképzeléseinek megfelelően sikerül. Igyekezetéért dicséretet érdemel” – hangzott 2018 februárjában az akkor második osztályos Martin félévi iskolai értékelése. 

Akkori osztályfőnöke szerint Martin a „tanítási órákon aktív, tanuláshoz való viszonya példamutató”. Az értékelés alapján magyarból és matematikából is jól teljesített, sőt szorgalma, kitartása is példásnak, dicséretre méltónak bizonyult.

Martin ma hetedik osztályos.  „Ügyvéd szeretne lenni. Csakhogy Martin soha nem lesz ügyvéd, mégpedig azért, mert arra sincs reális esélye, hogy érettségit szerezzen, nemhogy diplomát. A most 13 éves Martintól ezt a lehetőséget örökre elvette az intézményrendszer, amely megsegítés címén szegregált oktatásba kényszerítette a kisfiút, nem sokkal második osztályos értékelése után. Az egyébként ép értelmű Martin így került a középsúlyos értelmi sérültek oktatását ellátó iskolába, ügye sok száz hasonló cipőben járó gyerek ügyét példázza – összegezte a kúria bírói testülete előtt a Rosa Parks Alapítvány oktatási jogsegélyszolgálata keretében Martin ügyét 2017 óta képviselő Kegye Adél ügyvéd. A pereskedés öt éve zajlik, és mindeddig nem hozott megnyugtató eredményt, így került a Kúria elé. Martin édesanyja azért indított pert, hogy az akkor még első fokon eljáró közigazgatási bíróság a gyermekről szóló szakértői véleményből törölje a gyermek külön nevelésére vonatkozó megállapítást, írja elő az integrált nevelést, egyúttal a gyermek ép intellektusára és integrálhatóságára tekintettel jelöljön ki a képességeinek megfelelő oktatási intézményt.

Megsegítés helyett billog

Martin kálváriája onnan indult, hogy a másodikban, vagyis a 2017-18-as tanévben még az ELTE Bárczi Gusztáv Gyakorló Általános Iskolájának kis létszámú logopédiai osztályába járó gyerek azóta már a második olyan gyógypedagógiai (EGYMI) intézményben tanul, ahol középsúlyos értelmi sérült gyerekekkel jár egy osztályba. A beszédfejlesztést szükségessé tevő pedagógiai kód, ami a beiskolázásakor még lehetővé tette, hogy Martin az ELTE gyógypedagógiai gyakorló iskolájába járjon, csak a másodlagos kódja volt az egyébként hiperaktivitásos figyelemzavarban (ADHD) és egyéb pszichés zavarban szenvedő gyereknek. Az egyéb pszichés zavar esetében  leginkább az érzelemkifejezési és a kötődési képességek zavarát jelenti. A problémákat Martin édesanyja, az őt másfél éves korában örökbe fogadó Andrea soha nem tagadta, kezelésük érdekében mindenkivel együttműködött, akivel csak kellett. 

A kisfiút már négyéves korában, az óvodában ADHD-val és kötődési zavarral diagnosztizálták, pszichológus és gyermekpszichiáter is rendszeresen foglalkozott vele. A csoda az lett volna, ha nincs kötődési, viselkedési zavara, amelyeket a gyermekpszichiátere által kiállított ambuláns lapok tanúsága szerint „korai traumáival, sérüléseivel vannak összefüggésben”. Martin heroinfüggő biológiai anyja ugyanis terhessége alatt is drogozott, majd miután koraszülöttként világra hozta a gyerekét, bent hagyta a kórházban, ahonnan másfél évre csecsemőotthonba került. Márpedig az ADHD esetében – mint arról korábban ADHD-kutatók és ellátó szakemberek bevonásával részletesen írtunk a Qubiten – „a DSM-ben sorolt tünetek szinte mindegyikét ki tudják váltani például kötődési problémák, a gyerek traumatizálódása, vagy az, ha nagy veszteség éri.” Martint pedig minden kétséget kizáróan nagy veszteség érte.

A nehézségek akkor kezdődtek, amikor Martin közösségbe kezdett járni, és bár az óvodai évek sem teltek zökkenőmentesen, az igazi törést az iskola jelentette. A szülői munkaközösség már elsőben kérvényezte az iskola igazgatójától, hogy Martin beilleszkedési nehézségei rendezése érdekében „tegyenek lépéseket”, mert szerintük Martin „fizikailag és lelkileg terrorban tartja” a társait. Bár a levélben nem írták le egyértelműen, azért nem is rejtették véka alá, hogy a gyereket olyannyira az intézményen kívül szerették volna látni, hogy az akkor mindössze nyolcéves kisfiút a szülők egyebek mellett társai szexuális zaklatásával is vádolták. 

Megoldás van, csak az senkinek sem jó

Martin édesanyja nem akart konfliktust, ráadásul a gyorsan peremhelyzetbe kerülő gyerek nem is ment szívesen az iskolába, ezért több tucat intézményben próbált befogadó nyilatkozatot szerezni. A súlyos magatartászavarral diagnosztizált gyereket azonban, helyhiányra vagy a megfelelő ellátó és segítő személyzet hiányára hivatkozva, sehol nem fogadták. Az anya emiatt kérte az ELTE gyógypedagógiai gyakorló iskoláját vezető igazgató és rajta keresztül a szülők türelmét. A már idézett másodikos félévi bizonyítványban Martin szorgalmának és tanulmányi eredményeinek méltatása mellett nemcsak az szerepelt, hogy a gyerek „gyakran fegyelmezetlen, zavarja társait, figyelme hullámzó”, hanem egy logopédiai értékelés is, amely szerint Martin „artikulációja keveset javult, a tanult hangokat nehezen építi be a beszédbe, beszédértése bizonytalan, fokozatosan javul”. 

Néhány héttel később viszont Martin logopédiai kódját felülvizsgálták, és hirtelen, szinte csodával határos módon kiderült, hogy már semmi probléma nincs a beszédképzésével és a beszédértésével, vagyis a logopédiai fejlesztésre szoruló gyerekeknek fenntartott osztályban már nem tudtak neki helyet biztosítani. Így került Martin egy másik szegregáló intézménybe, ahol az új osztálya az enyhén értelmi fogyatékos gyerekeknek szánt tantervi követelmények szerint tanult. Ekkor szánta el magát pereskedésre az anya, aki szerint a tanórák után integráló közegbe, normál fejlődésű gyerekekkel közös programokra járó, sportoló és cserkészkedő Martint mindenhol tudják kezelni, ahol akarják, és a gyerek, mint mondja, jobban is funkcionál ezekben a csoportokban.

Ráadásul nem is az anya volt az egyetlen, aki nem tartotta a váltást megfelelőnek: alighogy bekerült, az új, III. kerületi intézményben is azonnal érzékelték, hogy az ép értelmű, a normál tanrendi követelményekkel is gond nélkül megbirkózó Martin nem a megfelelő helyre került. Ezt 2018 márciusában meg is fogalmazták egy pedagógiai véleményben, amely szerint a gyerek „nem tud kapcsolódni az osztály tanulási folyamataihoz, mivel (...) tudásszintje lényegesen nagyobb a tanulásban akadályozott tanulók második osztályába járó gyermekek tudásszintjénél. A számára még nem ismert témák, tananyagok elsajátításakor érdeklődő és aktivizálható lehet, de ez jelenleg nem tapasztalható, mivel ezen az osztályfokon, ebben az iskolatípusban nem az ép értelmű gyermekek számára történik az ismeretanyag közlése.” 

Aki esetleg azt gondolná, hogy Martinnak legalább annyi előnye származhatott a kényszerű iskolaváltásból, hogy az amúgy is tanulási nehézségekkel küzdő, enyhén vagy közepesen értelmi sérült gyerekek között jobban elfogadták a magatartási zavarával együtt, hogy pozitív visszajelzéssel támogatták a szociális fejlődését, annak csalódnia kell. Édesanyja és ügyvédjük szerint „Martin az új, szegregáló iskolában sem sajátos nevelési igényűnek, hanem ugyanúgy kifejezetten rossznak minősült, mintha a nagy létszámú, normál iskolába járt volna. Az ADHD-ból és a kötődési nehézségeiből fakadó viselkedési anomáliáit nem odafigyeléssel és megértéssel kezelték, és innentől Martinnak már nemcsak az önértékelése romlott, hanem ép értelmű társaihoz képest a tanulmányi eredményei is zuhanórepülésbe kezdtek, miközben a pedagógiai szakvélemény szerint  ››a sajátos nevelési igényű gyermeknek, tanulónak joga, hogy különleges bánásmód keretében állapotának megfelelő pedagógiai, gyógypedagógiai ellátásban részesüljön attól kezdődően, hogy igényjogosultságát megállapították‹‹.” 

A rendszer nem a lehetőségeket igazítja a diagnózishoz

A Martint örökbe fogadó Andrea előtt bezárultak a lehetőségek: sem ő, sem a szakértői bizottság nem talált olyan intézményt, amely biztosítani tudta volna Martinnak a bizottság által előírt szakszemélyzetet. A gyermek az anya kérése ellenére maradt a szegregált EGYMI-iskolában, ahová szerinte kényszermegoldásként került, amit nem a tényleges állapota, hanem az elérhető, megfelelő személyi és tárgyi feltételekkel rendelkező, alacsony osztálylétszámú, de normál oktatási intézmények szűkössége, de leginkább teljes hiánya indokolt.

Bár sem a diagnózisokat nem vitatta, sem a fejlesztést nem utasította el, az anya kitartott amellett, hogy Martinnak inkluzív oktatásra lenne szüksége egy normál tanrendet követő általános iskolában. Mindezt a Martint óvodás kora óta kezelő pszichológus és pszichiáter szakemberek is megállapították, akiknek írásbeli, a pedagógiai szakszolgálat Martint értékelő szakértői bizottsága számára is megküldött szakvéleménye szerint Martin „érdeklődő és motivált”, „értelmes, kreatív, kedves, empatikus gyermek”, akinek „problémái kordában tarthatók, ezáltal a gyermek képes a beilleszkedésre”, vagyis: „integráló, kislétszámú iskolában lenne a helye”, ahol legfeljebb 12-13 gyerekkel jár egy osztályba.

Kegye Adél ügyvéd és Martin örökbefogadója, Andrea a tárgyalás előtt a KúriánFotó: Balázs Zsuzsanna

Csakhogy az állami rendszerben a kis létszámú, integráló osztályok leginkább csak papíron léteznek. Az Andreához hasonló helyzetű szülők többnyire akkor tudják beilleszkedési nehézségekkel küzdő, impulzív, magatartászavaros, de amúgy ép értelmű gyerekeiket integrálni a normál oktatásba, ha kisebb-nagyobb (de inkább nagyobb) összegű tandíj megfizetése mellett a megfelelő szakembereket alkalmazó magánintézménybe járatják, esetleg kiváló kapcsolataik és érdekérvényesítő képességük révén maguk találnak a gyereknek helyet egy-egy olyan iskolában, ahol az intézményvezető vagy a leendő osztályfőnök kellően empatikus és türelmes, illetve a munkáját iskolapszichológus, gyógypedagógus, pedagógiai asszisztens is segíti. Utóbbi szakemberekből az állami oktatási rendszerben eleve nagy a hiány, a magasabb társadalmi státuszú szülők a nehézségekkel küzdő gyerekek fejlődését biztosító fejlesztésekhez is leginkább magánúton jutnak hozzá. 

A Martinéhoz hasonló szociális helyzetű gyerekeknél, még ha a szüleik, ahogy a gyermekpszichiáter szakvéleménye szerint például Martint „nagy szeretettel, odaadással és energiával” nevelik is, többnyire csak a vak szerencsén múlik, hogy az oktatási rendszerben a képességeiknek megfelelően fejlődjenek. Ahogy Martin pszichiátere megfogalmazta szakvéleményében, „Az iskola folyamatosan erőlteti a szülőnél a megoldás keresését, a szülő pedig a rendszertől várja a Martin számára szükséges feltételek megteremtését (...). A viselkedésproblémák nem tekinthetők nevelési problémának, nem tekinthetők Martin dacos viselkedésének (...). A számára szükséges, nem átlagos oktatási feltételek megteremtése az oktatási rendszer feladata.” Legalábbis az lenne.

Ha a jogszabályokat betartották, az sem számít sokat, hogy az érintettek jogai sérültek

Mint azt Martin ügyvédje a Kúrián döntő bírói testületnek kiemelte, „bármilyen ítélet születik is, Martin életét, azután, hogy 5 évet volt kénytelen az értelmi szintjét messze nem kielégítő iskolában eltölteni, már nemigen fogja befolyásolni”, a gyermek jogai Kegye szerint azáltal is sérültek, hogy számára valódi, hatékony jogorvoslati lehetőség a szakértői véleménnyel, s így az iskolakijelöléssel szemben nem állt rendelkezésre. Az eljárás ugyanis olyan hosszú ideig tartott, amely idő alatt gyakorlatilag kijárta – szegregált intézményben, messze az értelmi képességei alatt oktató intézményben – az általános iskolát. Az alapítvány jogsegélyszolgálatát vezető ügyvéd szerint

„a hosszadalmas és így a gyerekek érdekeit tökéletesen figyelmen kívül hagyó eljárási anomália nem csupán Martint érinti, a Rosa Parks Alapítványt tömegesen keresik hasonló problémával az ADHD-s vagy autista gyerekeket nevelő szülők, akik inkluzív, vagyis a tipikusan fejlődő gyerekekkel együtt történő oktatást kívánnak gyermeküknek. Csak nagyon kevesen jutnak el bíróságig, a Kúriáig pedig gyakorlatilag senki, hiszen a szülők az évekig tartó és célra nemigen vezető procedúrába belefáradnak, és reményüket vesztik” 

Kegye szerint Martin esetében semmi nem indokolta, hogy a szakértői bizottság teljesen figyelmen kívül hagyja a gyermeket évek óta kezelő pszichológus és pszichiáter szakvéleményét, az eredetileg eljáró közigazgatási bíróság pedig sem a nemzetközi gyermekjogi követelmények betartását, sem az egyenlő bánásmód sérelmére vonatkozó kifogásokat nem vizsgálta. Az alperes, vagyis a tankerület ügyvédjének meglehetősen cinikus érvelése szerint viszont a bíráknak sem a közigazgatási eljárások, sem a kúriai eljárás keretében nem azt kell vizsgálniuk, hogy Martin ügyében megfelelő, a gyermek érdekeit szem előtt tartó döntés született-e, mert az efféle érzelgősség csak „félreviszi az ügyet”. Ehelyett elég azt vizsgálni, hogy az alperes, azaz az oktatás ügyében eljáró Észak-budapesti Tankerület megfelelően alkalmazta-e a jogszabályokat, amikor az ép értelmű gyereket szegregált, az értelmi fogyatékkal élők oktatására kidolgozott tanrend szerinti iskolába utalta. Ha a jogalkalmazás megfelelő volt, vagyis ha megtalálták azokat a jogi lehetőségeket, amelyek Martint ép értelműként szegregált oktatásra kárhoztatták, akkor nincs is semmi látnivaló.

Az öttagú, tekintélyes, középkorú bírákból, négy férfiból és egy nőből álló bírói testület ítéletének első mondata után Kegye arca felderült. A testület hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést, miszerint Martin szegregált intézménybe való. 

Az öröm azonban korainak bizonyult, ami néhány másodperccel később, az indoklásból ki is derült: „a bírák szerint a jogi feltételek maradéktalanul teljesültek, a gyermek jogorvoslati lehetőségei nem szenvedtek csorbát, még úgy sem, hogy a pereskedés évekig tartott, és Martin mára behozhatatlan hátrányba került a kortársaival szemben. A Kúria szerint az sem kérdéses, hogy Martin és a hozzá hasonló gyerekek sorsát jobban el tudják dönteni az őket 2-3 évente felülvizsgáló szakértői bizottságok, mint a velük rendszeres időközönként foglalkozó szakorvosok és pszichológusok, hiszen a jogszabályok értelmében nem az számít, hogy mennyi időt töltöttek a gyermek kezelésével, hanem az, hogy tagjai-e a hivatalos szakértői névsornak. A Kúria döntnöki testületének egyetlen kifogása volt a Martin sorsát megpecsételő elsőfokú bírói döntés ellen: az nem magyarázta el a határozatban, hogy Martint a bíróság szerint miért nem érte hátrányos megkülönböztetés, vagyis az ép értelmű gyerek gyógypedagógiai iskolába irányítása miért nem sértette az inkluzív oktatáshoz való jogát” – fűzött magyarázatot a kacifántos jogi érveléshez a tárgyalást követően a Qubit kérdésére Kegye. A Kúria mindössze ezért utalta vissza az ügyet az elsőfokú bírósághoz, miközben nemcsak a korábbi döntéseket, hanem az eljárás egészét is helyénvalónak találta.

Kegye szerint ez alapján még az is jobb lett volna, ha az ügyet a Kúrián is elveszítik, mert azzal megnyílt volna az út, hogy a strasbourgi emberi jogi bíróság előtt folytassák a küzdelmet. Így azonban Martin ügye továbbra is a magyar jogrendszer útvesztőiben parkol, ki tudja, meddig. Az időközben kamasszá cseperedett Martint örökbefogadó Andrea, mint mondja, nem adja fel: „ha Martinnak már nem is, a hozzá hasonló gyerekeknek még segíthetünk. Ha eredményt érünk el, sok év múlva, ha már felnőtt lesz, Martin talán némi kártérítésre is jogosulttá válhat, de ügyvéd, az már sosem lehet belőle.”

Forró őszünk van, de vajon hogyan oldható meg a pedagóguskrízis? Hova vezet az erőltetett iskolai központosítás? Tényleg egyfajta kasztrendszerszer felé tart az ország? Októberi tudományos estünkre a magyar közoktatás problémáival készülünk: öt okos kutatóval, négy előadással, vitával és kerekasztallal, zárásként pedig improvizatív zenével és bárral. Mindez izgalmas helyszínen, a margitszigeti Kristályban vár majd rátok október 4-én, kedden 18:00-tól. Jegyeket itt tudtok venni, gyertek el, jó lesz!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: