Legalább 20 ezer éve fogyasztunk alkoholt, de csak néhány száz éve vált igazán veszélyessé
Ki?
Edward Slingerland, a Brit Columbia-i Egyetem professzora pályájának legnagyobb részében sinológusként, filozófusként és vallástörténészként tevékenykedik, de a kognitív nyelvészet és az emberiség történetének más kutatási irányzatai is érdeklik, legutóbb pedig az alkohol és az ember ősi kapcsolatáról írt könyvet Drunk: How We Sipped, Danced, And Stumbled Our Way To Civilization címmel.
Mit?
Tavaly bemutatott kötetében, és annak turnéja során tartott előadásaiban rávilágít arra, hogy azok a népszerű evolúciós elméletek, amelyek az alkohol és az ember közös múltját hivatottak magyarázni, valószínűleg hamisak. Az egyik ilyen, hogy azért tanulta meg az emberi szervezet kezelni, esetenként egyenesen kívánni az őt mérgező alkoholt, mert az erjesztett termésekből előállított italokkal akkor is folyadékhoz lehetett jutni, amikor a víz szennyezett volt. Egy másik elmélet szerint az adaptáció egy klasszikus agyeltérítéses (brain hijack) művelet volt: megtanultuk kijátszani az agy jutalmazó rendszerét azzal, hogy etanol fogyasztásával aktiváljuk.
Slingerland szerint azonban ezek egyike sem elég jó evolúciós magyarázat az ember alkoholfogyasztására, ugyanis az túl ősi, költséges és veszélyes szokás ahhoz, hogy a szervezet ne talált volna ki valamit, amivel küzdhet ellene.
Már az első írásos emlékeink között vannak olyanok, amelyek az alkohol, az alkoholizmus és az abból fakadó társadalmi káosz veszélyeire figyelmeztetnek, többek között Egyiptomból vagy Kínából, az ősi Sumerben pedig már a királynak kellett megszabnia, legfeljebb mennyi gabonát lehet sörkészítésre fordítani, hogy maradjon ételnek is – a gabonatermés felét így is a sörfőzők használták fel. Ma a becslések szerint ott tartunk, hogy minden ismert egészségügyi kockázat ellenére az emberek az élelmiszerre szánt pénzmennyiség körülbelül egyharmadát alkoholra költik.
A Homo sapiens abból a szempontból különleges még az emberszabásúak között is, hogy rendkívüli mértékben függ a technológiától, amihez kreativitásra, innovációra van szüksége. Csakhogy mire felnőttkorba ér, az agyában kialakul a prefrontális kéreg, amelynek központi szerepe van olyan felnőttes tevékenységekben, mint a tervezés, a döntéshozatal vagy a társas viselkedés moderálása. Nem csoda, hogy kutatásokból kiderült, az ember 4 éves kora körül a legkreatívabb – mielőtt a prefrontális kéreg elnyomná a gondolatok ilyen szabad áramlását. Hogy mindez hogyan kapcsolódik az alkoholhoz? Úgy, hogy az alkoholfogyasztás a prefrontális kéreg funkcióit gátolja, így befolyásoltság alatt a kreativitás is szárnyal – nem véletlen, hogy a társas italozás központi program volt a korai tudóstársadalmakban. Ezt statisztikákkal is alá lehet támasztani: az amerikai alkoholtilalom idején például drámaian visszaesett a bejegyzett szabadalmak száma, ami az innováció hanyatlásának egyik jele.
Fajunk másik különlegessége, hogy közösségeinkben csak akkor boldogulhatunk, ha megtanulunk bízni a másikban. A kölcsönös bizalom formális kifejezésére számos szokás kialakult a történelem során, és Slingerland érvelése szerint ahogy a kézfogás is azt jelentette eredetileg, hogy egyik félnél sincs fegyver, úgy a közös italozás is azt hivatott jelezni (akár diplomáciai, akár üzleti közegben, de egyszerű társaságban is), hogy mindegyik fél kikapcsolja a prefrontális kérgét, vagyis nem a stratégiákon és a taktikázáson lesz a hangsúly, hanem azon, hogy közös nevezőre jussanak.
Azt az elméletet is egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy maga a tudatmódosításra való hajlam és vágy vezetett odáig, hogy az emberek letelepedjenek és agrárközösségeket alkossanak – sokáig ezt leginkább fordítva képzelték el: az emberek megtanultak növényeket termeszteni, és véletlenül megerjesztettek valamit. A mezőgazdaság kezdetét ma nagyjából 12 ezer évvel ezelőttre teszik, de a mai Izrael területén már 13 ezer éves nyomokat is találtak a sörkészítésre. A legismertebb indirekt bizonyítékot a nagyjából 25 ezer éves, lausseli vénusz nevű dombormű jelenti, amelyen a nőalak egy ivókürtöt tart a kezében – márpedig vélhetően nem vizet ittak belőle. Slingerland szerint kevés olyan kultúra van a Földön, ahol nem jelenik meg az alkohol, de mindenhol van valami, ami helyettesíti: kannabisz, káva, vagy valamilyen hallucinogén anyaggal kevert dohány, és ezek történelmi funkciója mindenhol megegyezik az alkoholéval, vagyis rituálék mellett a diplomáciai, üzleti és társas kapcsolatok megkötésében és fenntartásában játszottak, játszanak szerepet.
De ahogy a kutató megjegyzi, az alkoholnak sokáig volt két beépített biztonsági funkciója, amelyek azonban az elmúlt időszakban eltűntek. Az egyik az alkoholos italok erősségének természetes korlátja: erjesztéssel csak egy bizonyos alkoholszintet lehetett elérni, ezért valószínűleg évezredeken át legfeljebb 2-3 százalékos söröket ittak az emberek. Aztán a középkorban kezdtek rájönni, mit tesz a desztillálás az alkohollal, így a 15–16. század környékén már világszerte terjedni kezdtek a több tucat százalékos alkoholtartalmú égetett szeszek, később az iparosodás pedig szinte bárki előtt lehetővé tette, hogy méregerős párlatokat készítsen. Az evolúciós léptékek itt sem arányosak: 10 millió éve az elődeink szervezete adaptálódott az alkoholt tartalmazó gyümölcsök fogyasztásához, 200 ezer éve megjelent a modern ember, 12-20 ezer éve elkezdtünk sört és bort készíteni, majd néhány száz éve jelentek meg az olyan, ma elég gyakran fogyasztott erős italok, mint a whisky, a vodka vagy a gin.
Az erősség mellett egy másik korlátot is sikerült lebontania az emberiségnek: míg például az ókorban a mértéktelen alkoholfogyasztás legfeljebb az elit kiváltsága volt, és az emberek túlnyomó többsége csak társas összejöveteleken jutott sörhöz vagy borhoz, ma bárki, bármennyit ihat, akár otthon is. Még az ókori görögök lakomáin is volt egy dedikált ember (szümposziarkhosz), akinek fel kellett mérnie, hogy mennyire vizezzék a bort, nehogy túligyák magukat, de Kínában is csak akkor lehetett belekortyolni az italba, ha valaki tósztot mondott. De Slinglerland szerint informálisan ma is léteznek hasonló szociális korlátok: például amikor egy baráti társaságban mindenki megvárja egymást, hogy végezzen az italával, és csak akkor rendelik az újabb kört, vagy amikor egy családi összejövetelen egy rokon csúnyán néz a másikra, aki ezért inkább mégsem tölt magának egy újabb pohárral. Ezzel egy időben viszont elterjedt egy szokás, ami még néhány száz éve is szinte elképzelhetetlen volt: az emberek a sarki közértben tudnak maguknak alkoholos italokat vásárolni, és azokat bizony el is fogyasztják otthon, egyedül. Innen már csak egy lépés volt a családon belüli erőszak vagy az ittas vezetésből fakadó halálos balesetek elburjánzása.
Slingerland a könyvében 384 oldalon keresztül fejti ki mindezt, de alábbi előadásában két végső tanácsba sűríti a tanulságot:
- Óvakodj az égetett szeszektől!
- Ne igyál egyedül!
Hol?
Az idén júniusban tartott előadás és az azt követő Q&A a Long Now Foundation Youtube-csatornáján látható, de aki jobban szereti a hosszabb, beszélgetősebb podcastformátumot, annak Slinglerland tavaly júniusi látogatását ajánljuk Joe Rogannél.
Korábbi videóajánlók a Qubiten: