Videóajánló: Hogyan lesz a semmiből valami?

2022.10.15. · tudomány

A moderátorok mindig a legizgalmasabb résznél akasztják meg a beszélgetéseket – vallja Lawrence Krauss amerikai elméleti fizikus, és Richard Dawkins hajlamos egyetérteni vele. Ezután nem is túl meglepő, ha a két tudós inkább úgy döntött, hogy legalább a közös fellépéseiken mellőzik a moderátorok jelenlétét, és inkább csak egymással beszélgetnek, aztán lesz, ami lesz. Miután persze mindketten közismert szkeptikusok, azért nem árulnak zsákbamacskát: ahol Dawkins neve előkerül, előbb-utóbb felmerül a vallás kérdése is.

Most sem volt ez másként, Dawkins ugyanis a beszélgetés előtt a Q&A című ausztrál beszélgetős műsor vendége volt, ahol az egyik fordulóban George Pell bíborossal vitatkozott a vallás és az ateizmus előnyeiről és hátrányairól, természetesen egy moderátor segítségével – aki Dawkins szerint ugyan a bíborosnak segített kikerülni a kínos kérdéseket, de a párbeszédet nem nagyon segítette elő. Na, ezért nem volt a beszélgetés leadását követő estén megrendezett előadáson moderátor, igaz, nem volt ott a bíboros sem.

Mit?

Dawkins és Krauss az emlékezetes tévéműsorból kimaradt részekkel indítja az estet: Krauss szerint a boldogtalan Pell totálisan félreérti az evolúció alapvető kérdéseit, de vallási kérdésekben sem mozog elég magabiztosan, feltehetően azért, mert teljesen hülye („totally devoid of intellect”). A bíboros idézett mondatai alapján Krauss feltevése nem tűnik egészen alaptalannak, ezért az érdeklődőknek, időmilliomosoknak és mazochistáknak ajánlott a hivatkozott Q&A megtekintése. A minősége nem az igazi, de a tartalom kárpótolja az embert.

A beszélgetésben Dawkins először az evolúció alapjairól beszél, és arról, hogy miért nehéz sokak számára felfogni, hogy milyen elképzelhetetlenül hosszú és komplex folyamatról van szó. Végső soron az evolúcióval kapcsolatos legnagyobb félreértések éppen akörül vannak, hogy hogyan lesz valamiből valami más: a bíboros azt állította, hogy az ember nem a majomtól, hanem a neandervölgyi embertől származik, de nem értette, hogy miként lehetséges ez, ha a neandervölgyiek már kihaltak. Maga a felvetés hülyeség, de az, ami mögötte van, valós probléma: visszatérő vád az evolúcióelmélettel szemben, hogy hogyan létezhetnek még majmok, ha egyszer ember lett belőlük, Kraussnak pedig éppen ilyen ellenvetésekkel kellett szembesülnie, amikor az evolúcióelmélet oktatása mellett kampányolt az Egyesült Államokban. Valami, ami nem volt korábban, az élet, megszületett valami élettelenből. Valami, ami nem volt korábban – az univerzum – megszületett valamikor, de mi volt előtte? Az elméleti fizikusok többsége szerint már a kérdés is rossz, hiszen nem volt olyan, hogy előtte.

A későbbiekben sorra kerül a filozófia haszna és kára, a jelentés problémája (mikor mit jelent az, hogy semmi?), és újra és újra a semmi: a fő üzenet az, hogy a józan ész nem tud mit kezdeni a hagyományos fogalmakkal, amelyek folyamatosan formálódnak, ezért a megértés egyik legnagyobb gátja az, ha az ember olyan fogalmakhoz ragaszkodik, amelyek nem változnak.

A beszélgetés nem a teológia vagy a vallás kritikája, bár a bíboros alaposan megkapja benne a magáét, hanem két rutinos előadó szórakoztató eszmecseréje, tele szenzációsnak szánt, aztán alaposabban árnyalt kijelentésekkel, fricskákkal és viccekkel, és szerencsére az is kiderül belőle, hogy nem mi vagyunk a hülyék, ha nem értjük a kvantumfizikát, Dawkins szerint ugyanis erre még az evolúció sem készített fel bennünket.

Ki?

Richard Dawkins brit evolúcióbiológus talán a világ legismertebb szkeptikusa és ateistája, a kreacionizmus és az intelligens tervezettség egyik leghatározottabb kritikusa. Tudósként, ismeretterjesztő íróként és tudományos showmanként is ismert, 2011 óta a New College of the Humanities londoni magánegyetem professzora.

Lawrence Maxwell Krauss elméleti fizikus az MIT-n végzett, azóta számos amerikai egyetemen megfordult. Legismertebb könyve a Star Trek fizikája, a mostani beszélgetésben viszont az akkor frissen megjelent kötetéről, az A Universe from Nothingről beszél bővebben. Az evolúció oktatásának élharcosa, jelenleg az Origins Project Foundation elnöke, az Origins podcast házigazdája.

Hol?

Dawkins és Krauss az Ausztrál Nemzeti Egyetemen beszélgetett egymással 2012 áprilisában, egy nappal a csodálatos Q&A műsor sugárzása után, ugyanabban az évben, amikor az A Universe from Nothing megjelent. Hiába régi, egy nézést bőven megér: az előadók rutinosak, viccesek, közérthetőek, és feltehetőleg még tíz év múlva sem tartoznak George Pell legnagyobb rajongói közé.

link Forrás

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás