Videóajánló: Amikor nagy bajban van, gyorsan tanul az ember
50 éve először repül emberes űrhajó a Hold környezetében. Az amerikai űrügynökség szerdán kezdődött Artemis–1 küldetésén az űrhajósokat még nem szállító Orion eddig nagyjából problémamentesen teljesített, ami reálissá teszi, hogy a következő repülésen, 2024-ben már asztronauták is utazzanak rajta.
1970 áprilisában egy másik, Hold-felé tartó űrhajó és legénysége nem volt ilyen szerencsés. Az Apollo–13 személyzetének, Jim Lovell, Jack Swigert és Fred Haise űrhajósoknak az egyik oxigéntartály felrobbanása miatt a Földtől 330 ezer kilométerre egy olyan vészhelyzettel megbirkózniuk, amihez hasonlót korábban senki nem élt még át.
Ki?
James (Jim) Lovell, 1928-ban született amerikai űrhajós, aki 1968-ban az Apollo–8 pilótájaként két társával elsőként jutott el egy másik égitest, a Hold közelébe. Két évvel később, az Apollo–13 parancsnokaként társaival biztonságosan visszahozta a Földre a meghibásodott űrhajót. Lovell, aki korábban haditengerészeti- és tesztpilóta volt, érdemeiért kimagasló kongresszusi és elnöki kitüntetéseket kapott. Az űrhajós "Lost Moon" című, 1994-es könyve adta az egy évvel későbbi, Ron Howard által rendezett Apollo–13 film alapját.
Mit?
Ez volt az első alkalom, amikor már igazán a tudományos felfedezések hajtották a küldetést, miután az Apollo–11 és Apollo–12 bizonyította, hogy el tudunk jutni a Holdra – reagálta Lovell az eredeti célkitűzéseket firtató kérdésre. Egy Fra Mauro nevű helyen akartak leszállni, ahol más típusú kőzetek voltak, mint amihez a korábbi holdraszállások során hozzáfértek az űrhajósok. Erre is készültek, tette hozzá, csak sajnos nem sikerült. Lovell eredetileg az Apollo–14-en repült volna, de mint mondta, a NASA szakemberei úgy döntöttek, hogy az eredetileg Apollo–13-ra kijelölt Alan Shepard űrhajós még nem volt elég gyakorlott, így kettőjüknek cserélnie kellett. Ezzel Lovellnek nem volt problémája, de amikor visszatekint, elég világos, hogy már a küldetés tervezésétől nem alakultak szerencsésen a dolgok.
Két héttel az indítás előtt, amikor tesztelték a Saturn V rakéta és az űrhajó rendszereit, a földi személyzet megpróbálta kiszedni a folyékony oxigént az Apollo parancsnoki modulra szerelt műszaki egység egyik tartályából, magyarázta Lovell. Ez nem sikerült, ezért az űrhajó 28 voltos elektromos rendszere helyett, a 65 voltos indítóállási hálózatra kapcsolták a tartály melegítőrendszerét. A művelet sikeres volt, de akkor nem tudta még a földi személyzet, hogy a tartály 28 voltra tervezett termosztátjának hibája miatt nagyon felforrósodott, és így megrongálódtak az oxigén tartály körüli kábelek. Lovell szerint az indítás előtti napokban történő feltöltésétől az űrhajó oxigéntartálya már egy időzített bomba volt.
A fellövés során egy ideig minden rendben ment, de aztán 1-2 perccel korábban, mint kellett volna, leállt a rakéta középső hajtóműve, mondta Lovell. Szerencsére maradt elég üzemanyaguk ahhoz, hogy elérjék a megfelelő Föld-körüli pályát, és a további fokozatok elindították az űrhajót a Hold irányába. Lovell az Apollo–8-as tapasztalatai miatt komfortosan érezte magát a küldetés elején, és az is gyorsan kiderült, hogy Jack Swigert nagyon kompetens pilóta volt. Az oxigéntartály a küldetés második napján, április 13-án, egy rutin művelet hatására felrobbant. Lovell először azt gondolta, hogy Fred Haise ismét egy oxigénszeleppel matat, ami hasonló hangokat adott korábban. Aztán Haise-re nézve gyorsan realizálta, hogy nem ő volt, és azt is észrevette, hogy az űrhajót energiával ellátó három tüzelőanyagcellából kettőt elvesztettek. Ezután kitekintett az egyik oldalablakon, és az űrhajóból távozó gázszerű anyagra lett figyelmes, és gyorsan realizálta, hogy oxigén szivárog ki a világűrbe.
Mindhárman korábbi tesztpilóták voltak, így hozzászoktak már a különböző rendszerekben jelentkező problémákhoz, mondta, ami segített abban, hogy higgadtan tudják kezelni a helyzetet. Az is gyorsan világos lett, hogy az Odyssey parancsnoki modulja haldoklik, így az Aquarius holdkompban kellett meghúzniuk magukat. Az nagyon nagy szerencse volt, magyarázta, hogy a pontos pozíciójukat megadó navigációs információkat kiszedték a parancsnoki modulból és áthelyezték a holdkompba. A következő feladat az volt, hogy az űrhajót egy, a Hold-körüli pályára álláshoz vezető útról visszahelyezzék egy olyanra, ami a Hold gravitációjának kihasználásával gyorsan visszahozza őket a Földre. Már egy apró hiba esetén is az űrhajó teljesen elveszhetett volna a Föld-Hold rendszerben, lehetetlenné téve a Földre visszatérést. Szerencsére minden rendben ment, és a Hold melletti elhaladásukkal felállították a Földtől legtávolabb merészkedő űrhajósok rekordját is.
A holdkompba költözéssel persze nem oldódott meg minden, mert csak a parancsnoki modulnak volt a Földre visszatéréshez szükséges hővédőpajzsa. Az összekapcsolt űrhajó holdkompból történő irányítása szokatlan volt Lovellnek és egy ideig hozzá kellett szoknia, de hozzátette, ha nagyon nagy bajban van az ember, gyorsan tanul. Lovell szerint voltak nehézségek a földi irányítással történő kommunikációban, de nélkülük nem élték volna túl az utat. Elmesélt arról is egy történetet, hogy a Hold megközelítésekor, amikor ő éppen az irányítás üzenetét írta le és azt várta, hogy űrhajóstársai is lemásolják azokat, ők éppen kamerákkal fotózták a Holdat. De szerencsére sikerült jól leírnia a parancssort, és a képek is elkészültek a Hold Földről nem látható, túlsó oldaláról.
Miután sikeresen landoltak a Csendes-óceánban, Lovell szerint tiszta örömöt éreztek. De mielőtt visszajuthattak volna a Földre, még egy komoly problémát meg kellett oldaniuk. A két űrhajósra és két napos küldetésre tervezett, de három űrhajós által négy napig használt holdkompban egyre jobban kezdett felgyülemleni a szén-dioxid. Végül a Földön dolgozó mérnökök kitalálták, hogyan lehetne a holdkomp kör alakú szűrőjéhez csatolni a parancsnoki modulból átvett négyzet alakú szűrőt. Ezzel el tudták távolítani a kabinból a szén-dioxid nagy részét, magyarázta Lovell, és lehetségessé tették, hogy hazajussanak.
Hol?
Az Apollo–13 küldetésének 50. évfordulója alkalmából, az amerikai Astronomy magazin által 2020 elején készített interjún.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
