130 kilométerre közelítette meg a Hold felszínét a NASA Orion űrhajója ma délután, magyar idő szerint 13:57-kor. A múlt szerdán kezdődött Artemis–1 tesztrepüléssel 1972 óta először jár emberek szállítására alkalmas űrhajó a Hold közelében, és két éven belül következhet az Artemis–2, már űrhajósokkal a fedélzetén.

Az Orion holdközeli elhaladása során 2,5 percig tartó, kritikus rakétamanővert hajt végre, amivel felkészül arra, hogy pályára álljon az égitest körül. Egy újabb hajtóműbegyújtással ez négy nappal később történik majd meg, és egy különleges, a Holdtól 64 ezer kilométerre található pályára helyezi az űrhajót. Az Orion december 1-jén kezdi meg hazaútját, további rakétamanőverekkel és egy utolsó Hold melletti elhaladással.

A 13:44-kor kezdődött rakétamanőver alatt az Orion a Föld nézőpontjából a Hold mögött halad, így a NASA Deep Space Network földi rádióantenna rendszere 34 percig nem tudja tartani vele a kapcsolatot. A kommunikáció helyreállása után az európai űrügynökség megerősítette, hogy sikeres volt a pályakorrekció. A NASA az elhaladást megelőző órákban élőben közvetítette az Orion napelemeire szerelt kameráinak felvételeit a Hold fokozatos megközelítéséről:

Az Orion űrhajó eddig túlszárnyalja a várakozásokat

Az űrügynökség még vasárnap döntött úgy, hogy az Orion és európai szervizmoduljának rendszerei megfelelően működnek, és készen állnak arra, hogy az űrhajó belépjen a Hold körüli távoli retrográd pályára (distant retrograde orbit, DRO). A stabil, hajtóanyag-takarékos pályán az Orion a korábbi Apollo és jövőbeli Artemis küldetéseknél is messzebb jár majd a Földtől, ami a NASA szerint lehetőséget ad rendszereinek alapos tesztelésére.

Ha a tervek szerint december 11-én az Orion visszatérésével végződő küldetésen minden rendben alakul, jó esély van rá, hogy 2024-ben már űrhajósok utazhatnak a Holdhoz az Artemis–2 küldetésen. Eddig a NASA szerint a tesztrepülés nemcsak hogy rendben halad, de az Orion űrhajó teljesítménye egyenesen túlszárnyalja a várakozásokat.

Mike Sarafin, az Artemis–1 küldetésért felelős vezető a NASA pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a tesztrepülés legfontosabb célja annak demonstrálása, hogy az Orion űrhajó hővédőpajzsa rendben működik a Földre történő visszatéréskor, és az űrhajó képes megbirkózni a világűr körülményeivel. Bár a küldetés elején kisebb problémák jelentkeztek az Orion csillagkövető kamerákat használó navigációs rendszerében, ezek nem veszélyeztették a küldetést (azóta kiderült, hogy a jelenséget az űrhajó hajtóműfúvókáinak zavaró hatása okozta).

Jim Geffre, az Orion integrációjáért felelős szakember szerint az Orion négy, egyenként 4 méter hosszú napeleme több energiát termel, mint arra számítottak, így 13 kilowattal tud gazdálkodni az űrhajó, a hőmérsékletszabályozó rendszernek pedig nem kell annyira keményen dolgoznia a megfelelő belső hőmérséklet fenntartásához. Az Orion a mostani előtt három kisebb rakétamanővert hajtott végre a Hold felé tartó útján, amik némileg felgyorsították az űrhajót, és ezzel pontosították pályáját.

Sarafin a sajtótájékoztatón az Orionról készült képek és videók lassú közzétételének okait firtató kérdésre elmondta, hogy az Artemis–1-nek osztoznia kell a több mint 20 űrszondával és a James Webb űrtávcsővel kommunikáló Deep Space Network erőforrásain. Emellett mivel az SLS rakéta és az Orion űrhajó esetén egy potenciálisan katonai alkalmazásokkal rendelkező, kettős felhasználású technológiáról van szó, a NASA szakembereinek az amerikai törvények értelmében ellenőrizniük kell a képeket és videókat azok közzététele előtt.

A Hold megközelítése előtti élő videóközvetítés és a küldetés irányításában résztvevő Zebulon Scoville Twitter- nyilatkozata alapján ezek a nehézségek elháríthatónak tűnnek, így a landolásig hátralévő hetekben az eddiginél több élő közvetítésre számíthatunk.

Az Oriont a valaha épített egyik legerősebb rakéta, a Space Launch System (SLS) juttatta Hold felé tartó pályára. Ez volt az SLS első indítása, ami alatt az eddig több mint 20 milliárd dolláros fejlesztési költségű és sokat vitatott rakétarendszer a NASA szerint hibátlanul üzemelt. A 39B indítóállásban, amit korábban az Apollo és az űrrepülőgép-programnál is használtak, a kilövés alatt keletkezett valamennyi kár, de az űrügynökség szerint erre számítottak is.

Problémák a CubeSat szondákkal

Az SLS rakéta az Orion mellett 10 apró, CubeSat típusú szondát is elindított a Holdhoz, hogy különböző tudományos vizsgálatokat végezzenek a világűrben vagy a Hold környezetében. A CubeSatek mind sikerrel leváltak az SLS utolsó fokozatáról, de azóta néhányukkal különböző problémák adódtak. A különálló küldetésektől nem függ az Artemis–1 sikeressége, és egyelőre az sem világos, hogy a szondák indítás előtti akkumulátorproblémái mennyire járultak hozzá a kommunikációs és egyéb nehézségekhez.

A NASA és a japán űrügynökség által közölt információkból úgy tűnik, hogy hat CubeSat működik, köztük a holdfelszíni vízjég feltérképezésére indított amerikai LunaH Map és Lunar IceCube. A japán Omotenashival, ami egy parányi leszállóegységet juttatott volna a Hold felszínére, nem sikerült felvenni a kapcsolatot, és hasonló a helyzet a NASA NEA Scout szondájával, ami egy napvitorla segítségével egy földközeli kisbolygót látogatott volna meg.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: