Egy friss kutatás szerint a gördeszkázásnak semmi sem árt, csak a hivatalosság

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

1976-ban Kaliforniát példátlan aszály sújtotta, a hatóságok betiltották a kerti locsolást, az állam úszómedencéi pedig két évre kiürültek. Az eredmény: a kiürült medencéket birtokba vették a deszkások. 

2011 februárjában hatalmas földrengés rázta meg az új-zélandi Christchurch városát, a természeti katasztrófában 185-en vesztették életüket, 6659-en súlyosan megsérültek. Tízezer otthont kellett újjáépíteni, 3500 házat pedig el kellett bontani, az infrastruktúrát is súlyos károk érték. 

Az újjáépítés időszaka alatt a szörf, a mountain bike és a sziklamászás népszerűsége csökkent, de a gördeszkáé nem. Aztán jött a pandémia, és a kezdeti nehézségeket követően a deszkások ismét magukra találtak: a lezárások és a lecsökkent forgalom miatt kiürült területeket nevezték ki pályának, igaz, a járvány elején a Kínából érkező deszkáscuccok hiánya azért éreztette a hatását. 

James O’Connor, az Exeteri Egyetem szociológusa és Brian Glenney, a vermonti Norwich Egyetem kutatója egy frissen megjelent tanulmányban ezekkel a példákkal illusztrálja, hogy a gördeszkázás mindent túlél, csak azt érzi meg, ha valahogy uniformizálni akarják. 

Csak hivatalos elismerést ne!

Bár maga a sport is egy kapitalista rendszer része, a lényegéhez olyan szorosan hozzátartozik az ez ellen történő lázadás, hogy meglepő módon éppen akkor kezdett csökkenni a népszerűsége, amikor bejelentették, hogy 2020-tól az olimpián önálló szám lesz. A tokiói olimpiát elhalasztották, a hír hatására pedig ismét népszerűbb lett a deszkázás. 

O’Connor szerint a beleölt dollármilliók és a deszkázást intézményes keretek közé szorítani próbála deszkaparkok ellenére még mindig lázadó tevékenységről van szó. A deszkázás ritmusa eltér a hétköznapi élet ritmusától, és inkább megfelel annak a kizökkenésnek, amit egy katasztrófa vagy váratlan esemény idéz elő. 

Holly Thorpe sportszociológus szerint ezzel választ és vigaszt is ad azokban az időkben, amikor ez a ritmustalanság számít az átmeneti új normának: a romos Christchurch fiataljainak ez nyújtott segítséget és kikapcsolódást a földrengés után. A romokból pálya lett, az üres raktárakból közösségi terek. 

O’Connor szerint sokan a pandémia alatt sokan a meditatív, lassú sportokban találtak nyugalomra, de a deszkázás legalább ugyanennyire népszerű lett: sokan azért vágtak bele a sportba, mert rádöbbentek, hogy még a szűkös városi terekben is van olyan sportforma, ami a maga hektikus, gyors reflexeket kívánó módján rímel valahogy a pandémia megváltozott ritmusára és a világ kiszámíthatatlanságra.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: