Kiderült, hogy Elon Musk cégének kísérleteiben négy év alatt 1500 állat pusztult el
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Bár Elon Musk a múlt héten azt állította, hogy fél éven belül már embereken tesztelnék a Neuralink nevű cégének agy-számítógép interfészét, úgy tűnik, az agyba ültethető chip eddig állatkísérletei nem voltak éppen zökkenőmentesek.
Az USA mezőgazdasági minisztériuma néhány hónappal ezelőtt indított vizsgálatot a cégnél az állatjóléti törvény esetleges megsértése miatt, és a Reuters által ismertetett nyomozati anyagokból most kiderült, hogy az elmúlt négy évben kb. 1500 állat pusztult el a kísérletekben – köztük 280 juh, disznó és majom, de a vállalat egerekkel és patkányokkal is végzett kísérleteket.
Az anyagokból nem derül ki egyértelműen, hogy az állatok közül hányan pusztultak el azután, hogy beültették az agyukba a Neuralink chipjének prototípusát, de arra már korábban fény derült, hogy a kísérleti majmok 21 százaléka az eszköz problémái miatt vesztette életét.
A Reuters forrásai szerint a kísérleti állatokat pusztulását előidéző hibák közül sokat el lehetett volna kerülni. Példaként említenek két olyan esetet, amikor a disznókon végzett beültetések során nem a megfelelő csigolyában helyezték el a chipet, ezért a cég állatorvosa az állatok elaltatását javasolta, mivel azok „gyenge pszichés állapotba” kerültek.
Ami ennél is rosszabb, a Neuralink alkalmazottai szerint az állatok pusztulásához vezető hibák gyakran abból fakadtak, hogy Musk arra kérte dolgozóit, hogy gyorsabban haladjanak a fejlesztésekkel, mint az biztonságos lenne. A Reuters szerint több alkalmazott jelezte ezzel kapcsolatos aggályait belső csatornákon, többen pedig azért hagyták ott a céget, amiért nem bánnak megfelelően az állatokkal.
A Neuralink állatkísérleteivel kapcsolatban korábban a PETA is aggályait fejezte ki, míg az Orvos Bizottsága a Felelős Orvostudományért (PCRM) nevű szervezet a bíróságon próbálja elérni, hogy a cég kiadja azt a 371 fotót, ami a Kaliforniai Egyetem davisi kampuszán végzett majomkísérletekről készült.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Elon Musk már fél éven belül embereken tesztelné az agyba ültethető chipet
A Neuralink agy-számítógép interfészének legújabb demonstrációs eseményén a gondolataival mondatokat leíró majom vitte el a show-t, de az implantátum és a beültetéséhez használt sebészeti robot fejlett prototípusát is bemutatták, és megjelölték a technológia elsődleges céljait is.
Elon Musk cége beismerte, hogy a tesztelés során elpusztultak a majmai, de az állatkínzás vádját visszautasítja
A Neuralink kísérleteiben makákók agyába ültették be a számítógéppel kommunikáló chipeket, de legalább nyolc állatot el kellett altatni a tesztek során. A kísérleteknek otthont adó egyetemet perlő szervezet szerint silány kísérletekben megcsonkították a majmok agyát, majd hagyták őket szenvedni és elpusztulni. Musk cége tagad.
Elon Musk péntek éjjel malacokon mutatta be eddigi legvadabb ötletét, a Neuralinket
A Neuralink koponyába fúrt készüléke több ezer elektródával befolyásolja az idegsejteket, így akár olyan, ma még gyógyíthatatlan betegségeket is lehetne kezelni okostelefonon keresztül, mint a bénulás vagy a vakság. Később mindenre emlékező, gondolatolvasó szuperembereket hoznának létre az agyba ültetett chippel.