Középiskolai felvételik: súlyos árat fizethetnek a gyerekek a szülők álmaiért

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

A kaliforniai Szilícium-völgyben fekvő Palo Altóban 2010 és 2014 között évente 20 középiskolás gyerek lett öngyilkos, ami az országos arányok sokszorosa volt. A megyei Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ vette kezébe a tragikus események vizsgálatát, és azt állapította meg, hogy bár a fiatal öngyilkosok többsége mentális problémákkal is küzdött, a szülői nyomás és a diákokkal szemben támasztott magas elvárások is az okok között szerepeltek. 

Az Atlantic 2015-ös címlapsztorija szerint az érintett iskolából, ami az ország öt legjobb természettudományos oktatást nyújtó gimnáziuma közé tartozott, évente körülbelül 20 diákot vesznek fel a helyi egyetemre, a világ legjobbjai között számon tartott Stanfordra. „A bizonyítékok mind arra utalnak, hogy a különböző dokumentált zavarok mögött a fő ok a nagy teljesítményre irányuló nyomás – nyilatkozta Suniya Luthar, a Yale Egyetem egykori pszichológusa, a Columbia Egyetem tanárképző szakának emeritus professzora, aki szerint a szociális, érzelmi és viselkedési problémák egyformán gyakoriak a gazdag és a szegény gyerekeknél. – A gazdag szülők gyerekei azt várják maguktól, hogy az iskolában és számos iskolán kívüli tevékenységben, valamint a társadalmi életükben is kiemelkedő teljesítményt nyújtsanak. Ez pedig bénító szorongást és depressziót okoz a várható vagy a vélt teljesítménybeli »kudarcok« miatt". 

Nem sokkal azután, hogy az iskola egyik tanulója öngyilkos lett, az egyik gyerek feltöltött egy videót a YouTube-ra, amiben arra kérte a Palo Altó-i szülőket, hogy változtassanak a gyerekeikhez való hozzáállásukon: „A diákok úgy érzik, hogy az iskolánkban állandóan lépést kell tartani a teljesítménnyel. Próbálom felhívni a figyelmet, különösen a szülőkét, hogy bár szeretjük az anyukáinkat és szeretjük az apukáinkat, le kellene nyugodniuk”.

Az első komoly próbatétel: középiskolai felvételik Magyarországon

Múlt szombaton 71 ezer diák írta meg a központi felvételit, és közülük sok ezren még csak most töltötték be a 10. vagy a 12. életévüket. Ők azok, akiknek a szülei nagyon szeretnék, ha gyerekeik bejutnának a 6 és 8 osztályos gimnáziumokba. Ahogy korábban írtuk, az évről évre egyre több jelentkező a hosszú évek óta változatlanul kevés helyre próbál felvételt nyerni. Az áldatlan helyzet, ami egészen fiatal gyerekeket is kitesz a felvételi nyomasztó stresszének, nem pusztán a szülők bűne: a jellemzően magasan iskolázott szülők a magyar oktatás diszfunkcionális működésére reagálnak úgy, hogy a pusztuló általános iskolákból, különösen az igazi mostohagyereknek számító felső tagozatokból, a kisgimnáziumokba próbálják meg kimenteni a gyerekeiket. A szülők ezzel a lépéssel magasabb színvonalú oktatást és még az átlagos iskolákban tapasztalhatónál is homogénebb társadalmi közeget igyekeznek biztosítani a gyerekeiknek. A kiélezett verseny miatt a szülők persze nem bízzák a felvételit a véletlenre: ma egy budapesti 6 vagy 8 osztályos gimnáziumba szinte esélytelen a bejutás a sok pénzbe kerülő felvételi előkészítő nélkül. De milyen nyomást helyez mindez a gyerekekre, és ők vajon miként tudják kezelni magukban saját szüleik szorongását, akik sokszor úgy élik meg, hogy a gyerek jövője áll vagy bukik azon, hogy felveszik-e a kiszemelt gimnáziumba? 

Ebben a helyzetben különösen fontos kérdés, hogy mit tudunk a szülői nyomás és a tanulási eredményesség összefüggéseiről. Árt-e a gyereknek a szülő, vagy épp ellenkezőleg, megkeményíti azzal, ha elvárja tőle, hogy 10-12 évesen gimnáziumi felvételiken vegyen részt?

A túlzott szülői elvárások pusztító hatásúak is lehetnek

Az elmúlt 50 évben a szociológusok és a pszichológusok is sokat kutatták azt a témát, hogy a szülői elvárások milyen hatással vannak a gyerekek tanulmányi előmenetelére. Általánosságban igaz, hogy a szülői elvárásoknak komoly szerepük van a gyerekek iskolai sikereiben, és azok a tanulók, akiknek a szülei magas elvárásokat támasztanak, jobb jegyeket kapnak, jobban teljesítenek a vizsgákon és a továbbtanulásra is jóval nagyobb az esélyük, mint azoknak, akiknek a szülei nem támasztanak ilyen elvárásokat  - olvasható Andleeb Haider, a Karacsi Egyetem Pszichológiai Tanszéke munkatársának 2022-ben megjelent tanulmányában. Sok szülő érzi úgy, hogy ha magas elvárásokat közvetít a gyereke felé, azzal önbecsülést, önbizalmat és fontosságtudatot nevel belé. A baj akkor kezdődik, amikor ezek a szülői elvárások idealistává és teljesíthetetlenné válnak. A sikerre vonatkozó magas elvárások, amikor a szülők mindent megtesznek azért, hogy a gyerekeik alkalmazkodjanak az ő elvárásaikhoz, pusztító hatásúak is lehetnek – írja Haider. 

A perfekcionizmus számos pszichológiai állapothoz, köztük a depresszióhoz, a szorongáshoz, az önkárosításhoz és az étkezési zavarokhoz is hozzájárul – állítja  Thomas Curran, a London School of Economics pszichológiai és viselkedéstudományi tanszékének adjunktusa szintén tavaly megjelent tanulmányában. Curran és kutatótársai több mint 20 ezer amerikai, kanadai és brit főiskolai hallgató adataira alapozva azt találták, hogy a fiatalok megítélése szerint a szüleik elvárásai és feléjük irányuló kritikái az elmúlt 32 évben megnőttek, ez pedig a szülői maximalizmus növekedésével függ össze. 

Curran és szerzőtársa, Andrew P. Hill, a York St John Egyetem sport- és testmozgáspszichológia professzora három típusba sorolja a perfekcionizmust: 

  • az önorientált perfekcionizmus az önmagunkkal kapcsolatos maximalista normákat foglalja magában; 
  • a másra irányuló perfekcionizmus során az az elvárás, hogy mások is perfekcionisták legyenek;
  • és végül a társadalmilag előírt perfekcionizmus az az elképzelés, hogy a többi ember és a társadalom is megköveteli a tökéletességet.

A perfekcionizmus három típusa átfedésben van, és súlyosbíthatja egymás hatásait. A szülői elvárások – állapították meg a kutatók - nagyobb hatást gyakorolnak a gyerekek saját magukra és másokra irányuló perfekcionizmusára, mint amikor a szülők pusztán csak kritizálják a gyerekeiket. Így a szülői elvárások alattomosabb módon képesek kárt okozni annál, mint amikor a szülők egyszerűen elégedetlenkednek a gyerekeikkel – állítják a kutatók.

Ha a gyerekek nem tudnak megfelelni a szülői elvárásoknak, magukat fogják okolni

„A szülői elvárásokért nagy árat fizetnek a gyerekek, ha túlzónak érzik őket – írják Curranék.  – A fiatalok magukévá teszik ezeket az elvárásokat, és aztán ettől függ majd az önbecsülésük. Ha nem tudnak megfelelni az elvárásoknak, magukat fogják okolni.” Ezek a tendenciák segíthetnek megmagyarázni, hogy miért küzd egyre több fiatal mentális problémákkal. „Normális, hogy a szülők szoronganak a gyerekeik miatt, de ezt a szorongást egyre inkább úgy értelmezik a szülők, mintha ők csak a tökéletességet szeretnék elérni a gyerekeiknél” – írják a kutatók, akik a felmérések alapján azt tapasztalták, hogy a szülők gyerekek felé irányuló elvárásainak mértéke 1989 óta 40 százalékkal erősödött. 

„A szülők nem hibáztathatók, ők csak szorongva reagálnak egy hiperversenyben égő világra, amelyben a kemény iskolai nyomás mellett, az elszabadult egyenlőtlenségek közepette a közösségi média irreális ideálokat propagál arról, hogy miként kellene megjelenniük és teljesíteniük – írják Curranék tanulmányukban. – A szülőknek emiatt túlzottak az elvárásaik a gyerekeikkel szemben, mert attól félnek, hogyha nem teljesítenek elég jól, le fognak zuhanni a társadalmi ranglétrán. Végső soron tehát nem arról van szó, hogy a szülők változtak meg az elvárásaikkal, hanem arról, hogy a társadalomnak, tehát a gazdaságunknak, az oktatási rendszerünknek és az állítólagos meritokráciánknak kellene reagálnia arra, hogy a fiatalokra és családjaikra nehezedő nyomás szükségtelenül nyomasztó."

Ha a szülői nyomás nem irreális, jót tudnak tenni az elvárások

A nagyobb elvárásokat támasztó szülők gyerekei valóban jobban teljesítenek az iskolában, mint azok, akiknek a szülei kevésbé tartják nyomás alatt a gyerekeiket, viszont fontos, hogy ezek az elvárások reálisak legyenek, különben a szülők azt kockáztatják, hogy leromlanak a gyerek iskolai eredményei – állítja egy 2015-ös tanulmány. Egy Kou Murayama, a Readingi Egyetem pszichológiai és klinikai nyelvészeti iskola oktatója által vezetett kutatásban 3530 11-16 éves gyereket és szüleiket vizsgálták Németországban, és azt találták, hogy azon szülők esetében, akiknek a vágyai meghaladták a gyerekkel szemben támasztott reális elvárásokat, a gyerekek tanulmányi teljesítménye is romlott. A kutatók szerint a gyerekek szorongása, alacsony önbizalma és a frusztrációja a túlzottan nagyravágyó szülők nyomása miatt alakulhatott ki.

De mit tehet a szülő, hogy ne nyomja agyon a gyerekét? Segíthet abban, írják Curranék, hogy a gyerekek egészséges módon kezeljék a társadalmi nyomást, és megtaníthatja neki, hogy a kudarc vagy a tökéletlenség az élet normális és természetes része. „Ha a tanulásra és nem a teszteredményekre összpontosítunk, az segíthet a gyerekek egészséges önbecsülésének kialakításában, ami így aztán nem külső értékelésektől vagy a vizsgaeredmények százalékaitól fog függni.”  

Címlapkép: Fortepan

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: